Együttműködés a pécsi egyetem és a katasztrófavédelem között

Két együttműködési megállapodást kötött egymással a Pécsi Tudományegyetem (PTE) és a Baranya Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság. Az egyik az általános együttműködési rendelkezéseket tartalmazza, míg a másik specifikusan a Virológiai Nemzeti Laboratóriummal, annak biztonságát és védelmét szem előtt tartva köttetett.

A katasztrófavédelem és a PTE közötti együttműködés nem újkeletű, hiszen például tűzoltósági bemutatókat, a tűzesetek megelőzését szolgáló prevenciós előadásokat hosszú évek óta szerveznek közösen a PTE hallgatói, kollégistái számára, a VNL szakembereivel pedig már 2016-ban közös biovédelmi gyakorlatot tartottak. Ugyanakkor a most aláírt megállapodások ezeknél jóval sokrétűbb együttműködést, szorosabb kapcsolatot, többszintű együttgondolkodást foglalnak magukban.

A PTE és a Baranya Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság a jövőben közös pályázatokat nyújt be együtt megvalósítandó projektekre, valamint tudományos konferenciákat, képzéseket és gyakorlatokat szerveznek közösen. A PTE szakemberei mostantól pszichológiai tréningeket, egészségügyi felkészítéseket tartanak a katasztrófavédelem munkatársai számára. A katasztrófavédelem terepgyakorlatokat szervez, amelyek során az egyetem hallgatói megismerhetik a katasztrófákra és egyéb haváriákra való megfelelő felkészülést, illetve azt, hogyan lehet ezeket a katasztrófahelyzeteket minél hatékonyabban kivédeni, elhárítani. Ezen felül lehetőséget biztosítanak a PTE hallgatói számára, hogy szakmai gyakorlatot végezzenek a Baranya VMKI-n. Sőt, tudományos értekezések és szakdolgozatok elkészítéséhez a katasztrófavédelem szakemberei segítséget nyújtanak, személyes adatnak nem minősülő statisztikai adatokat biztosítanak.

A megállapodásokat Miseta Attila, a PTE rektora, Decsi István, a PTE kancellárja, Karsa Róbert tűzoltó ezredes, a Baranya Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság (VMKI) igazgatóhelyettese és Kemenesi Gábor, a PTE Virológiai Nemzeti Laboratórium (VNL) igazgatója látta el kézjegyével csütörtök délelőtt a PTE Szenátusi Tanácstermében (Fotó: Csortos Szabolcs PTE)
A megállapodásokat Miseta Attila, a PTE rektora, Decsi István, a PTE kancellárja, Karsa Róbert tűzoltó ezredes, a Baranya Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság (VMKI) igazgatóhelyettese és Kemenesi Gábor, a PTE Virológiai Nemzeti Laboratórium (VNL) igazgatója látta el kézjegyével csütörtök délelőtt a PTE Szenátusi Tanácstermében (Fotó: Csortos Szabolcs PTE)

A másik megállapodás kifejezetten a PTE Virológiai Nemzeti Laboratóriumra, annak biztonságos működésére és védelmére fókuszál. A két intézmény a jövőben közösen katasztrófavédelmi gyakorlatokat és oktatást szerveznek, tovább erősítve ezzel a laboratórium védelmi hatékonyságát. A katasztrófavédelem szakemberei a megállapodás értelmében előadásokat tartanak, továbbá közreműködnek a PTE VNL által szervezett katasztrófavédelmi tárgyú gyakorlatok lebonyolításában, az azokkal kapcsolatos felkészítési tevékenységekben. A katasztrófavédelem lehetőséget biztosít a virológiai laboratórium hallgatóinak, hogy szakmai gyakorlatot végezzenek a Baranya VMKI-n. A VNL felkérése alapján a katasztrófavédelem külső konzulensként munkatársakat jelöl ki tudományos értekezések, szakdolgozatok, egyéb kutatómunkák elkészítéséhez, valamint a speciális katasztrófavédelmi ismereteket igénylő szakterületek oktatásához elméleti és gyakorlati ismeretekkel rendelkező szakembereket delegál. A VNL lehetőséget biztosít a Baranya VMKI számára, hogy munkatársai az egyes szakterületek vonatkozásában az ismereteiket elmélyítsék, és kutatómunkát végezzenek.

hirdetés
hirdetés

Könyveink

  • learn more Gyermekbántalmazás

    A bántalmazott gyermekek védelme érdekében kiemelt fontosságú az esetek korai felismerése, a védő intézkedések mielőbbi megtétele. Könyv célja, hogy...

  • learn more Ärztliche Kommunikation

    Die Arzt-Patienten-Beziehung erfordert über die alltäglichen Kommunikationsfähigkeiten hinausgehend auch spezielle Kenntnisse. Die alltägliche Praxis...

  • learn more Férfigyógyászat

    Az orvosi szakterületek szétválása óta létezik a nőgyógyászat, amely alapvetően a női reprodukcióval és annak szerveivel foglalkozik. A FÉRFIGYÓGYÁSZAT...

  • learn more Szalagsérülések

    A „Traumatológia Témakörök” sorozat 1993-ban indult az akkori Országos Traumatológiai Intézetben. A zsebkönyvek szerzői többnyire traumatológusok, akik a...

  • learn more Méregtől a gyógyszerig

    Az író legjelentősebb cikkeiből történt válogatás mind az értő, mind a laikus olvasó számára értékes és érdekes ismeretanyagot nyújt. A...

  • learn more Pszichiátriai Lexikon

    Részlet Janka Zoltán Prof. előszavából  “A szerkesztő és szakavatott munkatársai a magyar pszichiátriai fogalomtár nagyméretű birodalmát...

  • learn more Vágy és hatalom

    E kötet a hazai pszichoanalitikus-pszichoterápiás szcéna egy olyan kiemelkedő szereplőjével invitálja közös elmélkedésre az olvasót, akinek nem csak...

  • learn more Képes szimmetria

    A Széchenyi-díjjal kitüntetett, kémiával foglalkozó, nemzetközileg elismert akadémikus szerzőpáros könyve pontosan és ugyanakkor közérthetően,...

  • learn more S. O. S. Cukor! – Párbeszéd a diabéteszről

    Hiánypótló kötet betegeknek, hozzátartozóknak és orvosoknak a Magyar Diabetes Társaság ajánlásával  Hogyan fogadja el...

  • learn more A fejfájásról - Patika Magazin könyvek

    A Patika Magazin Könyvek sorozat az egészségügyi populáris könyvekhez képest több szempontból is újdonságot jelent. A...

  • learn more Flow - Az áramlat. A tökéletes élmény pszichológiája - Az elme kerekei

    A Flow a tökéletes élmény pszichológiájának eredeti, legátfogóbb kifejtése....

  • learn more Orvosi latin szógyűjtemény

    A szótárban a címszavak összeállításánál irányadó szempont az volt, hogy a tanuló megtalálja benne azokat a szavakat, amelyek a további...

  • learn more Kötözzük sebeinket

    A mindennapokban rengeteg alkalommal kerülünk kapcsolatba sebekkel. Akár háztartási balesetek kapcsán, akár orvosi beavatkozás eredményeként. A...

  • learn more Híres magyar orvosok IV.

    A szerzők az 1500-as évektől napjainkig közel 30 kiválóságot mutatnak be életútjukon, munkásságukon és társadalmi szerepükön keresztül. Az...

  • learn more A gyógyszerészet kialakulása és fejlődése

    A könyv átfogó képet nyújt a gyógyszerészet kialakulásáról és fejlődéséről az őskortól napjainkig. A szerző...

  • learn more Visszhang - Lengyel Mária élete

    A kötet a magyar echokardiográfia nagy alakja, dr. Lengyel Mária emberi és hivatásbeli portréját jeleníti meg a hitves, a barátok és a...

  • learn more Delfi örökösei - Önismereti csoportok – elmélet, módszer, gyakorlat

    Végre megjelent a hetedik kiadás! Ami – néhány kisebb javítástól eltekintve – azonos...

  • learn more Akadémikus portrék - Ligeti Erzsébet - sejtélettan-kutató

    A könyv Herzka Ferenc dokumentumfilm-rendező, szerkesztő által készített portréfilm szövegéből...

  • learn more Pirula a patikamanó - Marci elesik

    A Galenus Kiadó – a Patika Magazin kiadója - mesesorozatot jelentett meg Pirula, a patikamanó  sorozatcímmel 2-4 éves gyerekek...

  • learn more Kardiológiai szófejtő

    Dr. Szauder Ipoly belgyógyász, kardiológus, hypertonológus, osztályvezető főorvos,  egyetemi előadó, számos publikáció, szakkönyv szerzője,...