hirdetés

Egyre több a célzott informatikai támadás

"Egy nem kvalifikált pizsamás hacker is képes feltörni egy weboldalt"

Emelkedik a kormányzati informatikai rendszerek elleni célzott támadások száma, közölte az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottságának szerdai ülésén a Nemzeti Kibervédelmi Intézet (NKI) vezetője.

Bencsik Balázs elmondta: tavaly a Honvédelmi Minisztériumnál, a Külgazdasági és Külügyminisztérium és a Belügyminisztériumnál találtak arra utaló jeleket, hogy informatikai rendszereik az APT28 néven ismert támadás célpontjai voltak. Az NKI vezetője kitért arra is, hogy tavaly a migránsválság nyomán mintegy tíz százalékkal nőtt a weblaprongálások száma is, köztük több célzottan a kormányzatnak szóló üzenetet tartalmazott.

Bencsik Balázs az Anonymous nevet viselő hackercsoportnak tulajdonított, a magyar kormányzatnak szóló fenyegető üzenetről azt mondta: nem tudnak arról, hogy sikeres támadást hajtottak volna végre. Jelezte: a támadások döntő többsége honlaprongálás, tavaly több mint ötezer ilyen esetet jeleztek az NKI-nek. Bencsik Balázs beszámolója szerint az ilyen, alacsonyabb kockázatú támadások nagyjából kilencven százalékát nem képzett támadók hajtják végre. Ennek oka a szakember szerint az, hogy az informatikai sérülékenység kihasználására a "feketepiacon" meg lehet vásárolni a támadáshoz szükséges eszközöket. Ezek birtokában egy "nem kvalifikált pizsamás hacker" is képes feltörni egy weboldalt.

Az NKI az információbiztonság területén szakmai és nemzetközi kapcsolattartó pont is egyben. Az EU kibervédelmi szervezete észlelt egy Magyarországról indult támadást, amely miatt az NKI segítségét kérte. Ennek nyomán további támadásokat is felderítettek, s az uniós szerv végül hat tagállamban tudott feljelentést tenni.

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink

  • learn more Gyermekbántalmazás

    A bántalmazott gyermekek védelme érdekében kiemelt fontosságú az esetek korai felismerése, a védő intézkedések mielőbbi megtétele. Könyv célja, hogy...

  • learn more A születés traumája

    A születés traumája néhány év híján százéves mű – romantikusan szövevényes, néhol szinte megfejthetetlen, néhol teljesen modern és ma is a...

  • learn more A légzésrehabilitáció elmélete és gyakorlata

    A rehabilitáció fontosságát nem szükséges hangsúlyozni. Az elmúlt években Magyarországon három jelentõs...

  • learn more Reflective recovery

    In this book we invite the reader to take a few steps into the “multiverse” of 12-step fellowship recovery cultures. These fellowships exist in many different...

  • learn more Csoportdinamika

    Ez a könyv Rudas János harmadik műve a csoportokról. Aki korábban tanulta és gyakorolta az önismereti, személyiségfejlesztési, emberierőforrásfejlesztési...

  • learn more Kórtani alapismeretek

    A tankönyv a kórtani alapok ismertetése után részletesen foglalkozik az egyes szervek, szervrendszerek kórtani alapismereteivel. Ez az...

  • learn more Pszichoanalitikus terápia a gyakorlatban

    A mű nemcsak címében kézikönyv, a modern pszichoanalitikus pszichoterápia tankönyvét hozta létre a szerző –...

  • learn more Odú vagy kelepce?

    Hogy kik is vagyunk, mit akarunk az élettől és mi a szerepünk a világban, azaz identitásunk, mindegyikünk számára fontos kérdés. Valódi önmagunk...

  • learn more A nem vagyoni kártérítéssel kapcsolatos perek legújabb tendenciái

    A magyar bíróságok döntéseikben itthon és külföldön is hosszú évtizedek óta...

  • learn more Tükröm, tükröm...

    Ha a tükör nem, ez a könyv megmondja, hogy a problémáink elől, önmagunk elől nem tudunk elmenekülni. A Zsigmond Márta-médiadíjas újságíró, költő és...

  • learn more A csontritkulásról - Patika Magazin könyvek

    Hogyan működik a csontszövet? Mik a csontritkulás rizikófaktorai? Mennyire meghatározó a gyermekkor, és mire kell...

  • learn more Szemészet

    Napjainkban új kihívások várnak a szemésztársadalomra. A népesség elöregedésével nő az időskorban előforduló szembetegségek száma. A 80 éven felüli lakosság...

  • learn more Az orvoslás joga - kommentár a gyakorlat számára

    Hiánypótló orvosi jogi kézikönyv. Sorra veszi az orvosi jogviszonyt, ennek alanyait, az orvosi tevékenységek...

  • learn more Misce fiat...

    Dr. Szabó Sándor, a Magyar Gyógyszerészi Kamara örökös, tiszteletbeli elnöke a 70. születésnapjára állította össze a kamara elmúlt 20 évének történetét...

  • learn more Út Stockholmba – Tudósok és Nobel-díjak

    A kiadvány a tudományról és a tudósokról szól, valamint arról a díjról, amely már több mint száz éve a legismertebb...

  • learn more A gyógyító kommunikáció - Praktikus tanácsok háziorvosoknak

    Az orvosi műhibaperek 70-80 százaléka kommunikációs hibákra, illetve az orvos kapcsolatteremtő...

  • learn more Kisklinikumi szakismeretek

    Fejezetei a különféle betegségben szenvedők ápolását mutatják be betegségtípusonként, jól áttekinthető, tagolt formában, amely...

  • learn more Utazás- orvostani ismeretek gyógyszerészeknek

    A magyar utazók több mint 92%-a Európán belül utazik, ahol nincs fertőző megbetegedési veszély, civilizáltak a...

  • learn more A hasnyálmirigy daganatai

    A hasnyálmirigy daganatai az elmúlt négy évtizedben gyakoribbá váltak, és a hasnyálmirigyrák ma már a vastagbél- és a gyomorrák után az...

  • learn more Nők a fájdalom árnyékában - Endometriózis

    Árvai Nóra ebben a könyvében az endometriózisról szóló legújabb kutatások mentén ír a betegségről, kóreredetről,...