hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.
hirdetés

Nemzetközi Tüdőfibrózis Hét

Egyre fiatalabbakat érint a tüdőfibrózis

Évről évre nő az idiopátiás tüdőfibrózis (IPF), azaz az ismeretlen eredetű tüdőfibrózisos esetek száma Magyarországon.

Jelenleg döntően a 60-65 éves kor feletti korosztályt érinti, ám a következő tíz évben várható, hogy fiatalabb életkorokban is megnő az előfordulási gyakoriság – közölte dr. Müller Veronika. A Semmelweis Egyetem Pulmonológiai Klinikájának igazgatója az IPF hete kapcsán elmondta, a betegség gyógymódja jelenleg nem ismert, ám az érintettek életminősége szempontjából igen nagy jelentőséggel bír a korai felismerés és a megfelelő kezelés.

A tüdőfibrózis ezen típusa hazánkban jelenleg hozzávetőleg 5-600 embert érint. A betegség a tüdő regenerációs hibájára vezethető vissza, megjelenésében genetikai és környezeti tényezők is szerepet játszanak, gyakran valamilyen fertőzés után észlelhető a kórkép – hangsúlyozta dr. Müller Veronika. A klinikaigazgató hozzátette, hogy a tüdőbetegségek kialakulását a különböző károsító hatások (pl. légszennyezés, fertőzések) mennyisége és a szerv regenerációs képességének aránya határozza meg. Az ismeretlen tüdőfibrózis esetében pedig az egyik legfontosabb befolyásoló tényező a nem megfelelő regenerációs képesség.

Az új nemzetközi irányev szerint, főleg a családi érintettség esetén, illetve minden olyan állapotban, ahol csökkent a regenerációs képesség, számolhatunk az IPF korai, 40-60 évesekben történő megjelenésével. Az anyai dohányzás a magzati tüdőfejlődésre rendkívül káros hatású – figyelmeztetett a klinkaigazgató – emellett a magzati tüdő fejlődése a terhesség utolsó fázisában rendkívül dinamikus, így a korszülötteknél számos tüdőfunkció fejlődése elmarad. Az idő előtt világra jött csecsemők fiatal felnőttkorban ugyan teljesen egészségesek, de a nem megfelelő fejlettségű tüdőből kisebb az „elvesztehető” funkció, vagyis sokkal sérülékenyebb lesz a későbbiekben.

Az ismeretlen eredetű tüdőbetegségre többnyire általános tünetek utalnak, ilyen például terhelhetőség csökkenése: cipekedés, lécsőzés fárasztó, hamar kifullad az illető. Sok esetben kíséri száraz köhögés, fáradtság, rossz közérzet, étvágytalanság, továbbá krónikus tüdőbetegséget jelez az ujjak végének kiszélesedése (óraüveg köröm) is – hívja fel a figyelmet Müller Veronika. A klinikaigazgató szerint kulcsfontosságú, hogy már kisebb panaszokkal is mielőbb keressük fel a háziorvost, aki szükség esetén tüdőgyógyászhoz küld majd minket. A betegség gyakran véletlenül derül ki egy tüdővizsgálatnál, pl. fonendoszkóppal hallható a tépőzárhoz, illetve hó ropogásához hasonló hang, a tüdő feletti ún. fibrotikus pattogás. A légzésfunkciós vizsgálatok mellett előrehaladott folyamat mellkasi röntgennel is észlelhető, de korai stádiumokban csak a nagy felbontású CT-vel igazolható a kórkép. Megelőzésről az orvostudomány jelenlegi tudása szerint nem beszélhetünk.

Müller Veronika fontosnak nevezte az érintettek önszerveződését, aktív részvételét a betegség menedzselésében, a laikusok és a családtagok edukációjában. Mint elmondta, az ismeretlen eredetű tüdőfibrózis hetét tavaly rendezte meg először a Magyar Tüdőfibrózis Egyesület a Semmelweis Egyetem Pulmonológiai Klinika támogatásával, a hagyományt pedig idén is folytatják. Szeptember 29-én 14:00-17:00 között „Séta az egészségért” címmel jótékonysági sétát szerveznek a Margitszigeten. A Nemzetközi Tüdőfibrózis Héthez kapcsolódó fővárosi rendezvényen igyekeznek gyakorlati tanácsokkal ellátni a betegeket és családtagjaikat, szó lesz egyebek mellett a kezelési módokról, és életmódra vonatkozó tanácsot is kaphatnak az érdeklődők, de lesz légzőtorna tanítás, közös mozgás gyógytornász vezetésével, közli az egyetem.

(forrás: semmelweis.hu)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés