hirdetés

Egyértelműbb feladatmegosztással működik tovább a kormány

A Magyar Közlönyben megjelent a kormányzati statútum módosítása. A változtatások pontosítják az egyes miniszterek feladat- és hatásköreit, egyértelműsítik az államigazgatási szervek irányítását, és megerősítik a kormányzati döntéshozatal rendszerét. A módosítások döntő többsége szeptember 1-jén lép hatályba.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter feladatai között hangsúlyosabbá válik a közigazgatási minőség- és személyzetpolitika, a közszolgálati életpályával összefüggő feladatok, valamint a társadalompolitikai és kormányzati koordináció. A tudományos és technológiai miniszterhez kerül az e-közigazgatásért és az informatikáért való felelősséghez kapcsolódóan a többi között a kiberbiztonság, a nemzeti adatvagyon-gazdálkodás és a mesterséges intelligencia több kormányzati feladata.

Az egészségügyi tárcánál egyértelműbbé válik az egészségügyi intézményrendszer, a népegészségügy és az egészségbiztosítás irányítása, míg az oktatási és gyermekügyi miniszter feladatai kiegészülnek többek között a kora gyermekkori intervenció egységes irányításával és az óvodai nevelés rendszerével kapcsolatos felelősséggel. A szociális és családügyi miniszter feladatköre pedig a gyermekjogi politikával is kiegészül, közli a kormany.hu.

Mint az egyebek között olvasható:

Az R. 56. § (1) bekezdés c) pontja helyébe a következő rendelkezés lép, és a bekezdés a következő d) ponttal
egészül ki:
[Az egészségügyi miniszter (ezen alcím alkalmazásában a továbbiakban: miniszter) a Kormány]
„c) egészségpolitikáért,
d) kábítószer-megelőzésért és kábítószerügyi koordinációs feladatokért”
[felelős tagja.]
22. § Az R. 57. § (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép, és a § a következő (3) bekezdéssel egészül ki:
„(2) A miniszter az egészségbiztosításért való felelőssége körében ellátja az Egészségbiztosítási Alap szakmai
felügyeletét.
(3) A miniszter az egészségbiztosításért való felelőssége keretében részt vesz a szociális biztonsági koordináció
egészségbiztosítás egészségügyi szolgáltatásait, pénzbeli ellátásait, egészségbiztosítót, nemzetközi egyezmény
egészségügyre vonatkozó részeit érintő feladataiban.”
23. § (1) Az R. 58. § (1) bekezdés a) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
(A miniszter az egészségügyért való felelőssége keretében előkészíti)
„a) a népegészségügyi feladatokra – beleértve az egészségmonitorozás, egészségvédelem, egészségfejlesztés,
betegségmegelőzés és az egészség-egyenlőtlenségek csökkentésének feladatait –, és ezek végrehajtásának
rendszerére, a 0–6 éves korosztályt, valamint a tankötelezettségét teljesítő korosztályt érintően az oktatási és
gyermekügyi miniszterrel együttműködésben,”
(vonatkozó jogszabályokat.)
(2) Az R. 58. § (1) bekezdés h) pontja helyébe a következő rendelkezés lép, és a bekezdés a következő i) ponttal
egészül ki:
(A miniszter az egészségügyért való felelőssége keretében előkészíti)
„h) az egészségügyben működő szakmai kamarákra,
i) az orvosi rehabilitációra, a hospice- és palliatív ellátásra”
(vonatkozó jogszabályokat.)
(3) Az R. 58. § (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„(2) A miniszter az egészségügyért való felelőssége keretében
a) irányítja, összehangolja és szervezi az egészségügyi ellátás országos rendszerét, gondoskodik az alapellátással,
a járó- és fekvőbeteg-szakellátással, a sürgősségi ellátással, a mentéssel, a betegszállítással, a vérellátással és
a transzplantációval kapcsolatos feladatok megvalósítása feltételrendszerének biztosításáról,
b) irányítja és összehangolja, szervezi és fejleszti a népegészségügyi feladatokat ellátó országos intézményrendszer
működését,
c) felel a népegészségügyi feladatok megvalósításáért,
d) ellátja a hatáskörébe tartozó minőségvédelmi, minőségszabályozási és minőség-ellenőrzési feladatokat, felel
a betegbiztonságért és betegjogokért,
e) ellátja az orvos- és egészségtudományi képzéssel kapcsolatos állami feladatokat, és felel az egészségügyi
dolgozók működésével, képzésével és továbbképzésével kapcsolatos feladatok ellátásáért, valamint
az egészségügyi humánerőforrásért,
f ) a szakképzés általános keretei között szervezi az egészségügyi szakképzési feladatok végrehajtását,
g) az ágazati szintű döntések meghozatalának előkészítése, támogatása érdekében egészségügyi ágazati
adatelemző központot működtet,
h) az oktatási és gyermekügyi miniszterrel együttműködve felel a kora gyermekkori szűrővizsgálatokkal, valamint
a prevenciós és intervenciós tevékenységekkel kapcsolatos feladatok ellátásáért,
i) felel a digitális egészségügyért és egészségügyi ágazati adatrendszerekért, ennek keretében
ia) a nemzeti digitális egészségügyi stratégia, valamint az ahhoz kapcsolódó cselekvési programok kidolgozásáért,
végrehajtásának szakmai irányításáért és értékeléséért,
ib) az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér és a központi digitális egészségügyi rendszerek ágazati stratégiai
irányításáért, fejlesztési irányainak meghatározásáért és működési feltételeinek biztosításáért,
ic) az egészségügyi ágazati adatvagyon kormányzásáért, az adatminőség, az adatszabványok, a kódrendszerek és
az ágazati közhiteles nyilvántartások egységes szakmai követelményeinek meghatározásáért,
id) az európai egészségügyi adattérre vonatkozó uniós szabályozás hazai egészségügyi ágazati végrehajtásának
előkészítéséért és koordinációjáért,
ie) a vonatkozó jogszabályokkal összhangban az egészségügyi ágazati kiberbiztonsági követelmények
meghatározásáért és érvényesítésének szakmai koordinációjáért,
if ) a lakossági digitális egészségügyi szolgáltatások, a telemedicina, a digitális betegút- és kapacitásmenedzsment,
valamint az országos előjegyzési és ellátásszervezési rendszerek ágazati fejlesztéséért,
ig) a digitális alapellátási, járóbeteg- és fekvőbeteg-ellátási működést támogató ágazati rendszerek szakmai
kereteinek meghatározásáért,
ih) a digitális gyógyszerügyi, gyógyászati segédeszközökkel való ellátást segítő, továbbá betegbiztonsági
megoldások egészségügyi ágazati fejlesztéséért,
ii) az adatvezérelt ágazatirányítást támogató digitális infrastruktúra és adatplatformok fejlesztési irányainak
meghatározásáért,
ij) az egészségügyben dolgozók digitális kompetenciafejlesztésének szakmai irányaiért,
ik) a digitális egészségügyi ágazat rendszerszintű helyzetfelméréséért, stabilizációjáért és az egészségügyi
informatikai szakmai kapacitások megerősítéséért,
j) felel a mentális egészségügyért, a szenvedélybetegségek és függőségek megelőzéséért, továbbá az addiktológiai
ellátásért,
k) felel az egészségügyi válságkezelésért és egészségbiztonságért,
l) felel az emberen végzett orvostudományi kutatásokért.”
24. § Az R. 6. alcíme a következő 58/A. §-sal egészül ki:
„58/A. § A miniszter az egészségpolitikáért való felelőssége körében felel
a) az „Egészséget minden szakpolitikába” elv érvényesítéséért a kormányzat működésében,
b) a „Nemzeti Népegészségügyi Stratégia” készítéséért,
c) a gyógyszerpolitikáért és gyógyszerellátásért,
d) a gyógyászati segédeszközökért és orvostechnikai eszközökért,
e) az egészségügyi innovációért,
f ) a nemzetközi egészségügyi kapcsolatokért és uniós egészségpolitikai koordinációért,
g) az egészségügyben működő szakmai, érdekképviseleti és betegszervezetekkel való kapcsolattartásért.”

Az új jogszabályt ITT olvashatja

(forrás: kormany.hu, Magyar Közlöny, MedicalOnline)
hirdetés

Könyveink