hirdetés

 

Egy módosított vírussal készülnek a HIV-fertőzés ellen

Hatékonynak bizonyult vakcinát dolgoztak ki amerikai kutatók a majmok immunhiányos állapotát kiváltó SIV-vírussal szemben.

A Nature című folyóiratban közölt eredmények szerint a beoltott emlősök képesek "kitakarítani" a szervezetükből a majmok immunhiányos betegségének kórokozóját, a SIV-vírust (simian immunodeficiency virus; majom-immundeficiencia vírus). A beoltott 16 majom közül kilencnél bizonyult hatékonynak a vakcina. A kutatók most egy hasonló módszerre épülő, de a humán immunhiány vírusa, a HIV ellen akarnak hatékony vakcinát tesztelni.

"Azt kijelenti, hogy egy vírust teljesen kiirtottunk, mindig nehézkes" - fogalmazott Louis Picker, az Oregoni Egészségügyi és Tudományegyetem Vakcina és Génterápia Intézetének professzora. Hozzátette, mindig lehet olyan sejt, amelyet nem vizsgáltunk és, amely hordozza a vírust. Most azonban, nagyon szigorú kritériumokat szem előtt tartva kijelenthetjük, hogy az esetek többségében teljesen eltűnt a vírus a majmok szervezetéből.

A kutatócsoport a SIVmac239 nevű agresszív vírust vizsgálta, amely százszor halálosabb a HIV-nél. A fertőzött majmok általában két éven belül elpusztulnak, de néhány beoltott emlős esetében a vírus elbukott. A vakcina előállításához a szakemberek a herpeszvírusok családjába tartozó cytomegalovírust (CMV) használták alapul. Az oltóanyag a CMV fertőző-erejét használva söpört végig a majmok szervezetén, ám ahelyett, hogy megbetegítette volna azt, a szakemberek módosításainak hála, inkább arra ösztönözte az immunrendszert, hogy felvegye a harcot a SIV-molekulákkal szemben.

A kutatók rhesus majmokat oltottak be, majd SIV-vírusnak tették ki őket. Elsőre azt tapasztalták, hogy a fertőzés megvetette a lábát és terjedni kezdett. Később azonban a majmok szervezete reagálni kezdett, végül elpusztította a vírus minden jelét. A vakcinára sikeresen reagáló majmok a kórokozó legyőzését követő másfél-három év közötti időszakban is fertőzésmentesek voltak.

Picker szerint a kutatócsoport most azt próbálja kideríteni, hogy a vakcinálás miért csupán a majmok mintegy felénél működött. Mint hozzátette, a szervezetben folyamatos harc dúl, és az esetek felében a vakcina győzedelmeskedik, máskor pedig elbukik. A kutatók továbbvizsgálják, hogy az oltóanyag használható-e a SIV-vírusnak való kitettséget követően a fertőzött majmok kezelésére és esetleges gyógyítására. Emellett azt is vizsgálni akarják, hogy a módszer embereknél is működhet-e.

"Ahhoz, hogy elkészítsük a humán verziót meg kell bizonyosodnunk arról, hogy a technika teljesen biztonságos" - húzta alá Picker. - Mostanra kidolgoztunk egy CMV-vírust, amely a majmoknál látott immunreakciót váltja ki, ám addig a pontig gyengítettük - vagyis módosítottuk a fertőzőképességét - amelynél már teljesen biztonságosnak ítéltük."

Ennek először át kell mennie a szabályozó hatóság szűrőjén, és ha ez sikerül, akkor a szakemberek reményei szerint a humán klinikai vizsgálatok a következő két éven belül megkezdődhetnek - adta hírül a BBC News.

(forrás: MTI)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés
hirdetés

Könyveink

  • learn more A bántalmazott test - A trauma-munka szomato-pszichoterápiás megközelítése

    A könyv arra keresi a választ, hogy miképpen lehet a fizikai bántalmazás okozta...

  • learn more Fül-orr-gégészet fej-nyak-sebészet

    A tankönyv összefoglalja a fül-orr-gégészetben és a szakma határterületein az utóbbi évtizedekben lezajlott diagnosztikus és...

  • learn more Idézetek, gondolatok az orvostudományról

    Mindnyájunk gondolatvilágának kialakításában jelentõs szerepet játszottak elõdeink, mestereink példái és tanításai, az...

  • learn more Útmutató a fogorvosnak való segédkezésben

    „E könyv célja, hogy az assistálással foglalkozni akarót az e pályán szükséges alapfogalmakkal megismertesse és megadja...

  • learn more Sorból ki lóg

    Leírás: Mikrobiológia, járványtan és egészségpolitika szakembereknek és kíváncsiaknak. Nem baj, ha kilógsz a sorból. Lehet, hogy a sorral van a baj! –...

  • learn more Csoportdinamika

    Ez a könyv Rudas János harmadik műve a csoportokról. Aki korábban tanulta és gyakorolta az önismereti, személyiségfejlesztési, emberierőforrásfejlesztési...

  • learn more Balneoterápia és hidroterápia

    Magyarország termálforrásokban gazdag. Így számos természetes gyógytényezőt alkalmazunk a gyógyítás céljára. A balneoterápia...

  • learn more A légzésrehabilitáció elmélete és gyakorlata

    A rehabilitáció fontosságát nem szükséges hangsúlyozni. Az elmúlt években Magyarországon három jelentõs...

  • learn more Gipsz- és kötéstechnika

    A konzervatív töréskezelés sikere ma is a csonttöréseket rögzítő kötések megfelelő kiválasztásától és alkalmazásától függ. A hosszú...

  • learn more Fukushima [3.11] Maradjunk vagy menjünk? (memoár) - Személyes történet a 2011-es tohokui földrengésről, tsunamiról és a fukushimai atomkatasztrófáról

    Popovics Péter a családjával együtt 10 évet élt Japánban, és Yokohamában (Fukushimától 180 km-re) élte át a 2011 márciusi történelmi földrengést, melynek következményei gyökeresen megváltoztatták mindannyiuk életét. Az emlékirat egyrészt a szerző gyerekeinek nyújt magyarázatot a család gyökereire, másrészt pedig feldolgozza családjuk azon megpróbáltatásait, melyekre a fukushimai atomerőműbaleset következtében az események sodrása nem adott lehetőséget. A könyv központi része a földrengés napjától számítva napi bontásban mutatja be a katasztrófa kibontakozásával párhuzamosan a velük történteket mindaddig, amíg el nem hagyták Japánt. Nyelv: magyar...

  • learn more Levelek a túlvilágra - Egy 20. századi életút

    "„Az utóbbi időben több időt töltök unokáim korosztályának társaságában és látom, hogy a legtöbben milyen...

  • learn more A gyógyszerkutatás kémiája

    A gyógyszerkutatás értékteremtő folyamat, amit a legkülönbözőbb kémiai, biológiai és orvosi szak- és részterületek sokaságának...

  • learn more Élettörténetek a pszichoterápiában

    A pszichoanalízisről  egy kliens megjegyzése alapján a kezdetektől tudjuk, hogy beszélgető kúra. Mégis, fél évszázadon keresztül...

  • learn more Gyógyszertámogatás

    A fejlett és közepesen fejlett országokban a gyógyszerek jelentős részét az állam, illetve az annak alrendszereként működő társadalombiztosítás...

  • learn more A magánpraxis-marketing kézikönyve

    A magyar privát egészségügy robbanásszerű növekedésének lehetünk tanúi. De évről évre már nem csak a magánpraxisokban...

  • learn more Kisklinikumi szakismeretek

    Fejezetei a különféle betegségben szenvedők ápolását mutatják be betegségtípusonként, jól áttekinthető, tagolt formában, amely...

  • learn more Szemészet

    Napjainkban új kihívások várnak a szemésztársadalomra. A népesség elöregedésével nő az időskorban előforduló szembetegségek száma. A 80 éven felüli lakosság...

  • learn more Infekciókontroll a bentlakásos szociális intézményekben

    Az „Infekciókontroll a bentlakásos szociális intézményekben” című könyv egy olyan hiánypótló mű,...

  • learn more Tükröm, tükröm...

    Ha a tükör nem, ez a könyv megmondja, hogy a problémáink elől, önmagunk elől nem tudunk elmenekülni. A Zsigmond Márta-médiadíjas újságíró, költő és...

  • learn more Márti és a kettős identitás

    Márti 1933-ban született Budapesten, kispolgári zsidó családban. Élete kezdetén rögtön két olyan esemény is történik, ami végérvényesen...