Egy kicsi mozgás mindenkinek kell...

  Az artritisz világszerte az időseket fenyegető leggyakoribb idült betegségek közé tartozik. A fájdalom, az ízületi mozgáskorlátozottság és az ennek következtében kialakuló mozgásszegény életmód, majd az abból fakadó gyengeség ördögi kört hoz létre. Ebből azonban ki lehet törni.

  A rendszeres testmozgás kedvező hatását több kisebb vizsgálat is bizonyította artritiszes betegek körében is. Általános tanács a különféle  ízületi panaszokban szenvedő betegek számára, hogy vegyenek részt olyan programokban, melyek célja megfelelő tornagyakorlatok révén az általános erőnlét, teherbíró képesség javítása. Az 1987-ben kidolgozott PACE (People with Arthritis Can Exercise) program is közéjük tartozik. Ennek során 8 héten át hetente kétszer egy órán keresztül tornáztatják az artritiszes betegeket. Bár a tapasztalatok kedvezőek, a program eredményességét még csak kisebb vizsgálatok során elemezték, ezért eddig nem volt egyértelmű, hogy valóban előnyös-e ez a testmozgásprogram a betegek számára. A nemrég publikált észak-karolinai véletlen besorolásos, kontrollos felmérés során a PACE artritiszes tünetekre, a funkcióra és a fizikai aktivitásra gyakorolt hatásait elemezték (Arthritis & Rheumatism 2008;59:92–101).
  A kutatók, háziorvosok, szakorvosok, gyógytornászok révén olyan artritiszes betegeket toboroztak, akik saját bevallásuk szerint heti háromszor 20 percnél kevesebbet mozogtak, illetve akiknek a mindennapi életét már korlátozták az artritiszes tünetek. Kizárási kritérium volt a súlyos mozgáskorlátozottság (pl. tolószék). A betegek döntő többsége idős és egyetemi vagy főiskolai végzettségű nő volt. Az ízületi panaszok oka a leggyakrabban (40 százalékban) artrózis, illetve reumatoid artritisz és fibromialgia volt, ami miatt a betegek 40-50 százaléka nem szteroid gyulladásgátlókat vagy más gyógyszereket szedett. A résztvevők jelentős hányada egyéb betegségekben (szívbetegség, magas vérnyomás, diabétesz) is szenvedett.
   A betegeket vagy a PACE- vagy a kontrollcsoportba osztották be (az utóbbi csoport a PACE-programban később, a vizsgálat befejezése után vett részt). Az induláskor, majd 8 hét után felmérték a fizikai teljesítményt, illetve a betegekkel kérdőíveket töltettek ki, ez utóbbit 3 és 6 hónappal később is megismételték.
    Az eredmények egyértelműen igazolták: a nyolchetes PACEprogram nagymértékben csökkentette a fájdalmat – a 100 mm-es vizuális analóg skálán bejelölt érték 17-18 mm-rel lett kisebb a vizsgálat végére. Ez lényegesen kedvezőbb, mint amennyit a korábbi, kevés beteggel végzett vizsgálatok alapján vártak. A kimerültség számottevően enyhült, az általános mozgásképesség javult. A terhelhetőség és az aktivitás szignifikánsan nem változott, ám a PACE fájdalomra, kimerültségre, ízületi merevségre kifejtett hatásai tartósnak bizonyultak. Érdekes módon fél év elteltével a mozgáskorlátozottságot a betegek kifejezettebbnek ítélték, illetve arról számoltak be, hogy kevesebbet mozognak, mint a PACE előtt. Ennek magyarázata talán egyszerűen csak az, hogy a betegek ekkor már nem vettek részt szervezett gyógytornában, és hiányzott nekik a szakképzett vezetés és a betegtársakkal való szervezett együttlét.
   Mivel a PACE a területi ellátás számára kifejlesztett program, nem igényel speciális eszközöket és hosszan tartó gyógytornásztovábbképzést. A kedvező hatások már heti kétszeri foglalkozás mellett megjelennek, ezért a PACE könnyen beilleszthető a betegek heti programjába