hirdetés

Egy galériást állít az állam a kórház élére

Izgatottan kérdezgették egymástól a törökbálinti Tüdőgyógyintézet dolgozói július elején, hogy kicsoda lehet Mark Alexander Feder, aki a minap megnyerte az állmosított kórház vezetésére kiírt pályázatot – írja az [origo].

A törökbálinti Tüdőgyógyintézet tavaly az év kórháza lett "kis kórház kategóriában" – idézi fel a lap. A Nemzeti Erőforrás Minisztérium akkori bírálói a kórház fejlesztéseit és a menedzsment stratégiája alapján ítélték az első helyet a Tüdőgyógyintézetnek, amely most mégis új vezetőt kap. Az intézményt eddig igazgató 66 éves Fülöp Rudolf  a kötelező nyugdíjazást előíró „Matolcsy doktrína” miatt nem nyerhetett.

A Tüdőgyógyintézet több dolgozója csak az interneten talált néhány adatot az új igazgatóról, voltak azonban, akik halványan emlékeztek arra, hogy a most harminc év körüli Mark Alexander Feder négy-öt évvel ezelőtt a kórház anyagbeszerzési osztályán dolgozott. Többek szerint azóta a kórház felé sem nézett.

A leendő igazgatóról az internetes keresők segítségével annyit lehet megtudni, hogy Párizsban, a Schiller International Universityn tanult. Az egyetemen elsősorban diplomáciát és nemzetközi kapcsolatokat tanítanak, orvosi vagy egészségüggyel kapcsolatos képzés nincs az intézményben az egyetem honlapja szerint. Feder jelenleg egy szálloda halljában működő galériát (La Galerie Sofitel) vezet, illetve egy másik galéria (Galéria RadaR) vezetőhelyettese. Az egyik galériához megadott telefonszámom utolértük Mark Alexander Federt, aki tört magyarsággal azt ismételgette, hogy nem kíván nyilatkozni semmiről. Így nem válaszolt arra sem, hogy miért pályázta meg a Tüdőgyógyintézet igazgatói posztját, és mikor veszi át az intézmény vezetését – olvasható más érdekességek mellett az [origo] cikkében.

(forrás: origo)
hirdetés

Könyveink

  • learn more A gyógyszerkutatás kémiája

    A gyógyszerkutatás értékteremtő folyamat, amit a legkülönbözőbb kémiai, biológiai és orvosi szak- és részterületek sokaságának...

  • learn more Motivációs interjú a klinikai gyakorlatban

    Nagyszerű könyv mind a tapasztalt szakemberek, mind a kezdő klinikusok számára. Klinikusként gyakran kerülünk olyan...

  • learn more Tic-taktika

    „A Tourette-szindrómás gyermekek napi gondozása/nevelése nem sokban különbözik más gyermekekétől, azonban a Tourette-szindróma és az esetlegesen ezzel együtt...

  • learn more Alapvető sebésztechnika

    A nagy sikerû könyv bõvített, aktualizált második kiadása kerül a szakmai olvasóközönség elé. Új például a "Mûtõi magatartás"...

  • learn more Akadémikus portrék - Hollán Zsuzsa - orvos-hematológus

    „… tény, hogy három, Magyarországon az ötvenes években elmaradott, alapvetõen fontos szakmát...

  • learn more Patikai reklámtárgyak

    A kiadó tovább folytatja az 1999-ben elkezdett, nagy sikert aratott reprezentatív gyógyszerészettörténeti albumsorozatát ezen könyvével. A reklám a...

  • learn more Élettörténetek a pszichoterápiában

    A pszichoanalízisről  egy kliens megjegyzése alapján a kezdetektől tudjuk, hogy beszélgető kúra. Mégis, fél évszázadon keresztül...

  • learn more Az Önök Bizottsága

    Ebben a sorsfordító korszakban mit jelentett az amerikai pszichoanalitikusok kezdeményezésére 1938-ban létrehozott szervezet, az Emergency Committee on...

  • learn more Kardiológiai szófejtő

    Dr. Szauder Ipoly belgyógyász, kardiológus, hypertonológus, osztályvezető főorvos,  egyetemi előadó, számos publikáció, szakkönyv szerzője,...

  • learn more Ritka betegségek, különleges kórformák a szimultán terhességtől a foltos lázig

    Szerzők jelenlegi és előző könyvei ritkán előforduló vagy különleges...

  • learn more 150 EKG kérdés (javított kiadás)

    Bár a gyakorlat és a tapasztalat semmivel sem helyettesíthető, ez a könyv egy lépéssel közelebb áll a klinikai valósághoz, mint azok a...

  • learn more Gipsz- és kötéstechnika

    A konzervatív töréskezelés sikere ma is a csonttöréseket rögzítő kötések megfelelő kiválasztásától és alkalmazásától függ. A hosszú...

  • learn more Odú vagy kelepce?

    Hogy kik is vagyunk, mit akarunk az élettől és mi a szerepünk a világban, azaz identitásunk, mindegyikünk számára fontos kérdés. Valódi önmagunk...

  • learn more Neuroanesztézia és neurointenzív ellátás

    Az idegtudományok haladása gyökeresen átalakította az idegrendszerrel kapcsolatos orvoslást, így az aneszteziológia és az...

  • learn more The Etiological Role of Hepatitis C Virus in Lymphomagenesis

    The acute inflammation of liver in patients (acute hepatitis) can be produced by different chemicals...

  • learn more A belgyógyászat alapjai fogorvosok számára

    Számos belgyógyászati kórállapotban jelentkezhetnek szájüregi manifesztációk, és megfordítva, sok primer fogászati...

  • learn more Diabéteszlexikon

    A cukorbetegek száma világszerte – így sajnos hazánkban is – rohamosan növekszik. Magyarországon mintegy 700 ezer diagnosztizált cukorbeteg van, a...

  • learn more Népegészségügyi medicina

    A betegségek megelőzése az emberiség ősi igénye. Már a történelemformáló világjárványok kapcsán megszületett az a felismerés, hogy a...

  • learn more Álláskeresők könyve

    Hányan keresnek ma állást Magyarországon? Hányan készülnek feladni, és ami rosszabb, hányan adták, adják fel? Hiánypótló könyv magyar szerzőtől az...

  • learn more Social dreaming

    Social dreaming – bizarr ötlet, hiszen csak egyes emberek álmodnak, és álmaikkal pszichoanalízisben „dolgoznak”. A social dreaming azonban más...