2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.

Egy éven belül szükség lehet az újraoltásra

A járványban érintett szakterületek kutatóinak véleménye szerint egy éven belül új oltásokra lehet majd szükség a koronavírus ellen, írja a 444.hu.

Az elméletet azzal indokolják, hogy a világ aluloltott részein kifejlődhet egy, a jelenlegi vakcináknak ellenálló mutáció. Öröm az ürömben, hogy az új vírus elleni vakcina fejlesztése zökkenőmentesebb lehet: a know how már adott, így a fejlesztés sokkal kisebb költségű és gyorsabb lesz, és addigra már a gyártókapacitások is kiépülnek, így a második generációs vakcinákat azonnal nagy mennyiségben tudják majd előállítani. Más kérdés, hogy abban a helyzetben különösen hangsúlyossá válik, hogy az oltásokat globálisan is egyenletesen osszák szét, szemben az első hullám gyakorlatával, amikor a világ tehetősebb országai gyakorlatilag felvásárolták a szűkös készleteket a szegényebb országok elől.

Nyilván a jelenlegi helyzetben, amikor vakcinaszűke van, csak elméleti probléma, hogy bár adott országokban nagy arányú átoltottság érhető el, globálisan nagyon alacsony az imunizációs ráta, ezért a vírusnak módja van a gyors mutációra - a mutáció tempója nagyban függ attól, hogy hány fertőzött gazdaszervezetben mutálódhat a vírus.

A felmérésben, amit az Emberek Vakcinaszövetsége (Peolple's Vaccine Alliance) nevű ernyőszervezet végzett 28 ország 77 szakértőjének megkérdezésével, a válaszadók kétharmada vélte úgy, hogy egy éven belül hatástalanná válhatnak az első generációs koronavírusoltások, írja a 444.hu.

(forrás: 444.hu)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés