Egy egészségbiztosító lesz Szlovákiában

Jóváhagyta az egy egészségbiztosítós modell bevezetését szerdai ülésén a szlovák kormány.

Robert Fico kabinetjének döntése alapján Szlovákiában 2014-ben megszűnik az 1993-ban bevezetett több biztosítós egészségbiztosítási rendszer, és azt az egy, állami kézben lévő egészségbiztosítós modell váltja fel.

A szlovák egészségbiztosítási rendszer átalakítását felvázoló projekt a transzformációs folyamat három lehetőségét vázolja fel. A lehetséges menetrendek közül az egyik a Szlovákiában működő két magán egészségbiztosító ügyféli törzsállományainak állami felügyelet alá vételével számol. A másik lehetőség a magánbiztosítók részvényeinek felvásárlását feltételezi, a harmadik verzió pedig a magánbiztosítók állami kisajátítását vetíti előre.

A transzformációs projektet kidolgozó egészségügyi tárca a három lehetőség közül a magán biztosítók részvényeinek felvásárlását tartja a legjobb megoldásnak.

"Ez az egyedüli lehetőség arra, hogy az állam kizárólagos ellenőrzést szerezzen a magánbiztosítók felett", olvasható a projekt részét képező hatástanulmányban, amely azt is megállapítja, hogy ezzel a módszerrel az állam ellenőrzése alá vonhatja a vele szemben a magánbiztosítók által indított pereket is.

A magánbiztosítók részvényeinek felvásárlása esetén azok értékét független könyvvizsgálat eredményeként szabnák meg. Amennyiben az így meghatározott felvásárlási összeggel a biztosító nem ért egyet, az állam könyvvizsgálat nélkül is felértékelheti a biztosítót, végső lehetőségként pedig élhet a kisajátítás intézményével is. A transzformáció végső lépéseként a magán egészségbiztosítók ügyféli törzsállománya várhatóan az állami tulajdonú Általános Egészségbiztosítóhoz kerül majd át.

Az egy egészségbiztosítós modell bevezetését Robert Fico kabinetje azzal indokolja, hogy a több-biztosítós modell bevezetése óta folyamatosan csökkent az egészségügybe áramló anyagi források kihasználásának hatékonysága. Az intézkedést, a tervezet nyáron történt bemutatása óta többször is bírálta az egészségbiztosítói szakma, amely ezt az egészségügy problémáit nem orvosló, egyértelműen politikai döntésnek tartja.

Még az ügyben szerdán meghozott végső döntést megelőzően, kedden a szlovák parlamenti ellenzék három pártja közösen jelentette be: amennyiben a kabinet jóváhagyja a tervezetet, az alkotmánybírósághoz fordulnak, mivel szerintük ennek megvalósítása kiiktatja a konkurenciaharcot, és így hátrányos helyzetbe juttatja az egészségügyi szolgáltatásokat igénybevevőket.

Szlovákiában a legutóbbi adatok szerint az állami tulajdonú Általános Egészségbiztosító (VZP) rendelkezik a legtöbb ügyféllel. A piac fennmaradó közel egyharmadát két magánkézben lévő biztosító, a Dovera (1,4 millió ügyfél) és az Union (370 ezer ügyfél) tartja kézben.

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink

  • learn more Az agyvelő boncolása

    Ez a könyv az agyvelő normális anatómiájával foglalkozók, tehát elsősorban az egyetemi hallgatók számára készült. A szövettani, élettani és...

  • learn more A gyógyító kommunikáció - Praktikus tanácsok háziorvosoknak

    Az orvosi műhibaperek 70-80 százaléka kommunikációs hibákra, illetve az orvos kapcsolatteremtő...

  • learn more Út Stockholmba – Tudósok és Nobel-díjak

    A kiadvány a tudományról és a tudósokról szól, valamint arról a díjról, amely már több mint száz éve a legismertebb...

  • learn more A nem vagyoni kártérítéssel kapcsolatos perek legújabb tendenciái

    A magyar bíróságok döntéseikben itthon és külföldön is hosszú évtizedek óta...

  • learn more 59 másodperc - Egy kis ésszel sokra mész

    Mitől válik kreatívabbá az, aki cserepes növényt tart az asztalán? Miért nagyobb az esélye, hogy visszakapjuk elveszetett...

  • learn more Májsebészet

    A könyv elsődleges célja olyan májsebészeti munka létrehozása, amely segítséget nyújthat ügyeleti éjszakán a fiatal szakorvosnak, ha többek között rupturált...

  • learn more Balneoterápia és hidroterápia

    Magyarország termálforrásokban gazdag. Így számos természetes gyógytényezőt alkalmazunk a gyógyítás céljára. A balneoterápia...

  • learn more Útmutató a SCID-5-CV használatához

    Nélkülözhetetlen segédlet a nemrégiben megjelent strukturált klinikai interjú (SCID-5-CV) alkalmazásához. Szakembereknek és leendő...

  • learn more Alapvető sebésztechnika

    A nagy sikerû könyv bõvített, aktualizált második kiadása kerül a szakmai olvasóközönség elé. Új például a "Mûtõi magatartás"...

  • learn more Patikai reklámtárgyak

    A kiadó tovább folytatja az 1999-ben elkezdett, nagy sikert aratott reprezentatív gyógyszerészettörténeti albumsorozatát ezen könyvével. A reklám a...

  • learn more Gyermekbántalmazás

    A bántalmazott gyermekek védelme érdekében kiemelt fontosságú az esetek korai felismerése, a védő intézkedések mielőbbi megtétele. Könyv célja, hogy...

  • learn more Betegségek megelőzése és korai felismerése

    A könyv nagy szakmai jelentőséggel bíró kiadvány, mert egyaránt szól az átlagembernek és az egészségügy...

  • learn more Pszichoanalitikus terápia a gyakorlatban

    A mű nemcsak címében kézikönyv, a modern pszichoanalitikus pszichoterápia tankönyvét hozta létre a szerző –...

  • learn more Diabeteses neuropathia

    A diabeteses neuropathiáról szóló, jelenleg rendelkezésre álló könyvek nagy része terjedelmes és nincs olyan zsebkönyv, mely a diabeteses...

  • learn more Sportélettani kislexikon

    A sportélettan a sportnak és általában az emberi test mozgásainak az életfolyamatokra gyakorolt hatásaival, és a teljesítőképesség lehető...

  • learn more Akadémikus portrék - Erdei Anna - immunológus

    A kötet Herzka Ferenc dokumentumfilm-rendező, szerkesztő által készített portréfilm szövegéből készült...

  • learn more Az éghajlatváltozás hatásai az emberi szervezetre

    A klimatikus tényezők emberi szervezetre gyakorolt hatásainak eredményes vizsgálata komplex tevékenységet és...

  • learn more A spiritualitás pszichológiája

    Az elmúlt években a „spiritualitás” fogalma elképesztő karriert futott be mind elterjedését, mind jelentésének bővülését tekintve...

  • learn more Social dreaming

    Social dreaming – bizarr ötlet, hiszen csak egyes emberek álmodnak, és álmaikkal pszichoanalízisben „dolgoznak”. A social dreaming azonban más...

  • learn more Az Önök Bizottsága

    Ebben a sorsfordító korszakban mit jelentett az amerikai pszichoanalitikusok kezdeményezésére 1938-ban létrehozott szervezet, az Emergency Committee on...