hirdetés

Egészségügyi kockázatfelmérési program indul Gödöllőn

Soha nem látott egészségügyi kockázatfelmérési program indul Gödöllőn és vonzáskörzetében, közölte a kulturális és innovációs miniszter szombaton a Pest vármegyei városban.

Hankó Balázs a Gödöllői Semmelweis Egészségközpontban tartott ingyenes lakossági szűrőnapon kiemelte: a program keretében megvalósul egy egészségprevenciós szűrési program is. "Miután tudni fogjuk, hogy az itt élőknek milyen kockázati faktorai vannak, célzott, személyre szóló egészségprogrammal tudunk elindulni" - fűzte hozzá.

Elmondta, hogy a laborvizsgálat várakozási ideje az elmúlt hónapok során három hétről három napra csökkent, de ezzel még nem ért oda a fejlesztés, ahová szeretnék, hogy elérjen.

Emlékeztetett arra, hogy szeptember óta a gödöllői szakrendelő fenntartója a Semmelweis Egyetem, amely Európa és a világ egyik legjobb orvostudományi egyeteme.

Az elmúlt hónapokban elindult a szakrendelő megújulása. Több mint 105 szakorvosi órával bővült mára a rendelés, ami azt jelenti, hogy 20 százalékkal több szakorvosi óra áll az ide látogató gödöllői és járási betegek rendelkezésére - tette hozzá a miniszter. Elmondta, hogy több más szakterület mellett a felnőtt- és gyermekortopédia, a reumatológia, az endokrinológia, a nőgyógyászat és a pszichiátria rendelés óraszámai is bővültek.

Jelezte, hogy mindezek mellett bővült a labordiagnosztika is, hiszen az egyetem labordiagnosztikája áll a betegek rendelkezésére, és új laborberendezéseket is beszereztek. Megérkezett az új ultrahang-berendezés, hamarosan pedig új röntgen- és fogászati röntgen-berendezés is érkezik - fűzte hozzá a tárcavezető.

Hankó Balázs elmondta, hogy százmillió forintot fordítanak a rendelő infrastrukturális felújítására.

Úgy fogalmazott, hogy az ország egyedülálló egészségügyi mintajárása lesz Gödöllő a környékbeli településekkel.

Hankó Balázs kultúráért és innovációért felelős miniszter egy vizsgálóban az ingyenes gödöllői egészségügyi szűrőnapon a Semmelweis egészségközpontban 2025. december 13-án. (Fotó: MTI/Bruzák Noémi)
Hankó Balázs kultúráért és innovációért felelős miniszter egy vizsgálóban az ingyenes gödöllői egészségügyi szűrőnapon a Semmelweis egészségközpontban 2025. december 13-án. (Fotó: MTI/Bruzák Noémi)

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink

  • learn more Középpontban a nők - Gyógyszerészi szemmel a terhességtől a menopauzáig

    A gyógyszerészi feladatkörben az elmúlt évszázad végére jelentős...

  • learn more Jó étel, jó élet

    "Elakadt a táplálkozás útvesztőjében? Ez a kézikönyv segít a fiataloknak, kezdő háziasszonyoknak, babás családoknak és mindenkinek, aki szeretteinek,...

  • learn more Kisklinikumi szakismeretek

    Fejezetei a különféle betegségben szenvedők ápolását mutatják be betegségtípusonként, jól áttekinthető, tagolt formában, amely...

  • learn more Magyarországi kastélyok grafikus látványtérképe

    Negyvenkilenc magyarországi kastélyt ismerhetnek meg ennek a pompás látványtérképnek a segítségével. A kiadvány...

  • learn more Fukushima [3.11] Maradjunk vagy menjünk? (memoár) - Személyes történet a 2011-es tohokui földrengésről, tsunamiról és a fukushimai atomkatasztrófáról

    Popovics Péter a családjával együtt 10 évet élt Japánban, és Yokohamában (Fukushimától 180 km-re) élte át a 2011 márciusi történelmi földrengést, melynek következményei gyökeresen megváltoztatták mindannyiuk életét. Az emlékirat egyrészt a szerző gyerekeinek nyújt magyarázatot a család gyökereire, másrészt pedig feldolgozza családjuk azon megpróbáltatásait, melyekre a fukushimai atomerőműbaleset következtében az események sodrása nem adott lehetőséget. A könyv központi része a földrengés napjától számítva napi bontásban mutatja be a katasztrófa kibontakozásával párhuzamosan a velük történteket mindaddig, amíg el nem hagyták Japánt. Nyelv: magyar...

  • learn more A gyógyszerkutatás kémiája

    A gyógyszerkutatás értékteremtő folyamat, amit a legkülönbözőbb kémiai, biológiai és orvosi szak- és részterületek sokaságának...

  • learn more Pirula a patikamanó - Marci elesik

    A Galenus Kiadó – a Patika Magazin kiadója - mesesorozatot jelentett meg Pirula, a patikamanó  sorozatcímmel 2-4 éves gyerekek...

  • learn more Képes szimmetria

    A Széchenyi-díjjal kitüntetett, kémiával foglalkozó, nemzetközileg elismert akadémikus szerzőpáros könyve pontosan és ugyanakkor közérthetően,...

  • learn more Pszichiátriai Lexikon

    Részlet Janka Zoltán Prof. előszavából  “A szerkesztő és szakavatott munkatársai a magyar pszichiátriai fogalomtár nagyméretű birodalmát...

  • learn more Akadémikus portrék - Ormos Mária - történész

    Ormos Mária, történész, a XX. századi történelem szakértője. Tudományos műveket publikál, nagysikerű előadásokat...

  • learn more A pancreas betegségei

    Az internetről áradó legfrissebb tudományos információk birtokában jogos lehet a kérdés, hogy szükség van-e még magyar nyelvű, magyar szerzők...

  • learn more Aszklépiosztól a betegjogokig

    Tizenkét év telt el azóta, hogy a nagy fehérköpenyes varázslóra felnéző „ketteske”, a gyógyítás tárgyaként kezelt beteg az orvos...

  • learn more Gyermekszemészet

    A könyv összegzi mindazon tapasztalatokat, amelyek az utóbbi évtizedek során felhalmozódtak a gyermekkor szemészeti betegségeinek ellátásában. A szakemberek...

  • learn more A fogyasztóra hangolva

    A fogyasztók dühösek, nagyon dühösek! A válság zűrzavarában nyugtalanok és rosszkedvűek: úgy érzik, hogy becsapták és magukra hagyták őket....

  • learn more Mi is emberek vagyunk

    A húsz interjút és egy szívinfarktus személyes történetét tartalmazó könyv orvosok nyilatkozatai alapján mutatja be a száz sebből vérző magyar...

  • learn more Misce fiat...

    Dr. Szabó Sándor, a Magyar Gyógyszerészi Kamara örökös, tiszteletbeli elnöke a 70. születésnapjára állította össze a kamara elmúlt 20 évének történetét...

  • learn more Méregtől a gyógyszerig

    Az író legjelentősebb cikkeiből történt válogatás mind az értő, mind a laikus olvasó számára értékes és érdekes ismeretanyagot nyújt. A...

  • learn more Általános ápolástan és gondozástan

    A kötet az elmúlt évtizedekben jelentős változáson átment ápoláselméleti feladatok mellett részletesen foglalkozik az egészséges...

  • learn more Patikai reklámtárgyak

    A kiadó tovább folytatja az 1999-ben elkezdett, nagy sikert aratott reprezentatív gyógyszerészettörténeti albumsorozatát ezen könyvével. A reklám a...

  • learn more Akadémikus portrék - Erdei Anna - immunológus

    A kötet Herzka Ferenc dokumentumfilm-rendező, szerkesztő által készített portréfilm szövegéből készült...