2024. április. 20., szombat - Tivadar.
hirdetés

Egészségügyi képzés indítását tervezik Szolnokon

A Debreceni Egyetem egészségügyi képzés indítását tervezi Szolnok Campusán, a helyi kórházak pedig az orvosképzésbe kapcsolódnának be.

– A Debreceni Egyetemnek – mint az Észak-alföldi régió legnagyobb felsőoktatási intézményének – kötelessége, hogy a régió másik nagyvárosát, Szolnokot és a szolnoki felsőoktatást is felkarolja – jelentette ki Szilvássy Zoltán rektor a DE Szolnok Campusán tartott szerdai sajtótájékoztatón.

Az egyetemi vezető kifejtette: idén 80-an végeztek Szolnokon, szeptemberben pedig 240 új diák iratkozott be, így jelenleg 700 hallgatója van a Debreceni Egyetemnek a campuson, valamennyien a gazdaságtudományi területen tanulnak.

– A képzés tekintetében két új területtel bővítenénk a szolnoki kínálatot. Egyrészt a Szolnok felsőoktatási hagyományaira építő műszaki képzéssel, illetve a jelentős társadalmi igényekkel bíró egészségügyi szakokkal. Utóbbiban a képzés teljes spektrumát felvonultatnánk: mentőápoló, műtős, szociális munkás, diplomás ápoló. Emellett Szolnok két nagy kórháza a DE orvosképzésébe integrálódna, gyakorlati oktatást nyújtva a negyed-, ötöd-, hatodéves orvostanhallgatóknak – sorolta Szilvássy Zoltán.

Fotó: Unideb.hu
Fotó: Unideb.hu

Szolnok gazdaságfejlesztése kapcsán a rektor beszélt a debreceni BMW gyár által generált beszállói igények nyújtotta lehetőségekről, valamint kitért rá, hogy az egyetem a napokban kötött együttműködési megállapodást a világ vezető műszaki egyetemével, az MIT-vel, ami három európai innovációs központja közül az egyiket Debrecenben alakítja ki. Bács Zoltán kancellár megjegyezte, hogy a Szolnok Campuson már elhelyezték az új táblákat, amelyen látható az egyetemi címer, ám a helyi elnevezések megtartásával erősítik a helyi identitást.

– A Debreceni Egyetemhez való csatlakozásnak nagy jelentősége van Szolnok városa számára. Ez egy újrarajzolt jövőképet jelent, a munkaerőpiac megváltozását, a tudományos háttér és innováció erőteljes hatását a képzésre, a gazdaság erősödésére. A Debreceni Egyetem tervei és a BMW debreceni gyára nyomán egy új jövőkép rajzolódik ki, amely Debrecenen kívül is biztosítani tudja a megváltozott igényekhez alkalmazkodó képzési kereteket. Ez lehetőség Debrecennek, Szolnoknak, de akár Nyíregyházának és Miskolcnak is, így egész Kelet-Magyarország profitálhat belőle – fogalmazott a sajtótájékoztatón Kállai Mária. A térség országgyűlési képviselője hozzátette: az egyetem segítségével a képzés, szakképzés hatékonyabban tud reagálni az ipar, a gazdaság igényeire.

(forrás: Debreceni Egyetem)
hirdetés

Könyveink