2025. január. 06., hétfő - Boldizsár.
hirdetés
hirdetés

Egészségügyi innovációs hálózatba várják a startupok jelentkezését

Európa legnagyobb egészségügyi innovációs hálózata, az EIT Health kezdő vállalkozásokat segítő programjára július 21-ig lehet jelentkezni.

Az Attract to Invest nevű program célja hogy segítsen befektetést találni a kezdő vállalkozások számára, és ehhez 25 000 euró vissza nem térítendő támogatást nyújt, melyről a résztvevők maguk dönthetnek, hogy milyen arányban használják fel. A finanszírozás komoly kihívást jelent a korai szakaszban lévő startupok számára, a kezdő cégeknek sokszor nincs meg a kulturális hátterük ahhoz, hogy hatékonyan tudjanak együttműködni az intézményi befektetőkkel. Sok startup alapító baráti-családi környezetből érkezik, ahol rugalmas viszonyokhoz szoktak, miközben az induló cégek számára fontos a megfelelő befektető kiválasztása, az átgondolt stratégia.

Az EIT Health Attract olyan induló vállalkozások támogatására összpontosít, amelyek már piacra léptek és értékesítettek is termékeikből vagy szolgáltatásukból és felkeltették a potenciális befektetők érdeklődését. A képzés két fő oktatási modulból áll: az első a már említett problémákkal foglalkozik, a második modul pedig az igazgatótanácsi ülések szimulálásával készíti fel az induló vállalkozásokat arra, hogy milyen lehet a befektetővel a partneri kapcsolat a valóságban.

A programot idén szervezik meg másodszor, a támogatás újabb elemekkel bővült: november elején egy verseny keretében a résztvevő csapatoknak lehetőségük van további finanszírozásért pályázni. Az első három helyezett 20 000, 15 000 és 10 000 euró pénzjutalomban részesül.

A programra a www.eithealth.eu honlapon keresztül lehet jelentkezni.

Az EIT Health a legkiválóbb egészségügyi innovátorok hálózata, melyet az Európai Innovációs és Technológiai Intézet (EIT), az Európai Unió egyik szerve támogat és mintegy 130 partnerrel rendelkezik. A határokon átnyúló együttműködés célja olyan új megoldások kidolgozása, amelyek lehetővé teszik az európai polgárok számára, hogy hosszabb és egészségesebb életet élhessenek.

A program induló kiadásában a több mint 70 jelentkező közül 15 startupot választottak ki, most ez a szám húszra nő. A legtöbb jelentkező Olaszországból érkezett. Magyarországról 6 pályázatot regisztráltak, közülük egyet választott ki a szervezet a programban való részvételre. A projekt első részére eddig 300 000 eurót költöttek el.

(forrás: MTI)

cimkék

hirdetés

Könyveink

  • learn more Inkretintengelyen ható terápia a diabetológiai gyakorlatban

    Az utóbbi mintegy két évtizedben a 2-es típusú diabetes került a figyelem középpontjába a...

  • learn more Új tápanyagtáblázat

    A könyv a bevezetés és a táplálkozási alapfogalmak tisztázása után 12 fejezetben foglalja össze témája tudnivalóit. A bemutatás a...

  • learn more A születés traumája

    A születés traumája néhány év híján százéves mű – romantikusan szövevényes, néhol szinte megfejthetetlen, néhol teljesen modern és ma is a...

  • learn more A nem vagyoni kártérítéssel kapcsolatos perek legújabb tendenciái

    A magyar bíróságok döntéseikben itthon és külföldön is hosszú évtizedek óta...

  • learn more Utazás- orvostani ismeretek gyógyszerészeknek

    A magyar utazók több mint 92%-a Európán belül utazik, ahol nincs fertőző megbetegedési veszély, civilizáltak a...

  • learn more Jó étel, jó élet

    "Elakadt a táplálkozás útvesztőjében? Ez a kézikönyv segít a fiataloknak, kezdő háziasszonyoknak, babás családoknak és mindenkinek, aki szeretteinek,...

  • learn more A szem fénytörése

    Az 1922-ben megjelent könyv már akkor is hiányt pótolt a szem fénytöréstanának összefoglalásában. A szemorvos a szemmel inkább mint szervvel szeretett...

  • learn more Sorból ki lóg

    Leírás: Mikrobiológia, járványtan és egészségpolitika szakembereknek és kíváncsiaknak. Nem baj, ha kilógsz a sorból. Lehet, hogy a sorral van a baj! –...

  • learn more Gyermekszemészet

    A könyv összegzi mindazon tapasztalatokat, amelyek az utóbbi évtizedek során felhalmozódtak a gyermekkor szemészeti betegségeinek ellátásában. A szakemberek...

  • learn more Út Stockholmba – Tudósok és Nobel-díjak

    A kiadvány a tudományról és a tudósokról szól, valamint arról a díjról, amely már több mint száz éve a legismertebb...

  • learn more Szemészet

    Napjainkban új kihívások várnak a szemésztársadalomra. A népesség elöregedésével nő az időskorban előforduló szembetegségek száma. A 80 éven felüli lakosság...

  • learn more Mi is emberek vagyunk

    A húsz interjút és egy szívinfarktus személyes történetét tartalmazó könyv orvosok nyilatkozatai alapján mutatja be a száz sebből vérző magyar...

  • learn more A pancreas betegségei

    Az internetről áradó legfrissebb tudományos információk birtokában jogos lehet a kérdés, hogy szükség van-e még magyar nyelvű, magyar szerzők...

  • learn more Adonisztól Schwarzeneggerig - Férfiideálok és civilizáció

    Ha divatról, szépségideálokról van szó, automatikusan a nők jutnak eszünkbe. A férfiakról nem is...

  • learn more Odú vagy kelepce?

    Hogy kik is vagyunk, mit akarunk az élettől és mi a szerepünk a világban, azaz identitásunk, mindegyikünk számára fontos kérdés. Valódi önmagunk...

  • learn more Híres magyar orvosok IV.

    A szerzők az 1500-as évektől napjainkig közel 30 kiválóságot mutatnak be életútjukon, munkásságukon és társadalmi szerepükön keresztül. Az...

  • learn more Az éghajlatváltozás hatásai az emberi szervezetre

    A klimatikus tényezők emberi szervezetre gyakorolt hatásainak eredményes vizsgálata komplex tevékenységet és...

  • learn more Pszichoanalitikus terápia a gyakorlatban

    A mű nemcsak címében kézikönyv, a modern pszichoanalitikus pszichoterápia tankönyvét hozta létre a szerző –...

  • learn more Hospice szakápolástan

    Az otthoni hospice ellátás egyre jobban terjed hazánkban. Jelen kötet segítséget nyújt a haldokló betegek otthoni ellátásában, ápolásában a...

  • learn more Fukushima [3.11] Maradjunk vagy menjünk? (memoár) - Személyes történet a 2011-es tohokui földrengésről, tsunamiról és a fukushimai atomkatasztrófáról

    Popovics Péter a családjával együtt 10 évet élt Japánban, és Yokohamában (Fukushimától 180 km-re) élte át a 2011 márciusi történelmi földrengést, melynek következményei gyökeresen megváltoztatták mindannyiuk életét. Az emlékirat egyrészt a szerző gyerekeinek nyújt magyarázatot a család gyökereire, másrészt pedig feldolgozza családjuk azon megpróbáltatásait, melyekre a fukushimai atomerőműbaleset következtében az események sodrása nem adott lehetőséget. A könyv központi része a földrengés napjától számítva napi bontásban mutatja be a katasztrófa kibontakozásával párhuzamosan a velük történteket mindaddig, amíg el nem hagyták Japánt. Nyelv: magyar...