2024. április. 20., szombat - Tivadar.

Egészségügyi informatikai hét Budapesten 2011-ben

2011. május 10. és 13. között tartják meg Budapesten az eHealth Week-et, amelyen számos politikai, kórházi és informatikai technológiával (IT) foglalkozó vezető vesz majd részt.

A rendezvény fő célja az európai digitális egészségügyi infrastruktúra fejlesztése, középpontjában az IT megoldások minőségjavító és költségcsökkentő hatásai állnak. A négy napig tartó esemény során lesznek a képzéssel foglalkozó ülések, egy kiállítás, amelyen többek között részt vesz az AGFA Healthcare, az EPIC, a Hitachi Data Systems, az InterSystems, a Microsoft és az Oracle, lesznek célzott kiscsoportos megbeszélések (workshopok), és lehetőség lesz egymás megismerésére, kapcsolatok kiépítésére is. Az eHealth Week 2011 szervezésében részt vesz az Európai Bizottság (EC), a HIMSS Europe (Healthcare Information and Management Systems Society Europe) és az Európai Unió tanácsának magyar elnöksége is.

Az Európai Bizottság az elmúlt 20 évben több mint 1182 milliárd euróval támogatta az eHealth kutatásokat, és ebből mintegy 450 projekt részesült, ami Európát világelsővé tette ezen a területen. Neelie Kroes, az Európai Bizottság alelnöke kifejtette, hogy a népesség elöregedéséből és a gazdasági krízisből fakadó problémákkal az egészségügy területén talán a legjobb eséllyel az eHealth megoldásokkal lehet felvenni a harcot.

Legutóbb, 2010-ben Barcelonában rendezték meg az eHealth Week-et, amely minden eHealth esemény közül a legnagyobb volt: több mint 3000 küldött és 100-nál több ipari kiállító vett részt rajta.

Részletesebb információk a http://www.worldofhealthit.org címen találhatók.

Dr. Weisz Júlia
a szerző cikkei

(forrás: MedicalOnline)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés