hirdetés

Egészséghatástani vizsgálatok kellenek!

A népegészségüggyel szorosan összefüggő egészséghatás-vizsgálatok hazai elterjesztéséről, intézményrendszerének kialakításáról tanácskozik szombaton Debrecenben kihelyezett ülésén az Országgyűlés Egészségügyi Bizottsága - közölte Schvarcz Tibor, a bizottság szocialista alelnöke a tanácskozást megelőző pénteki sajtótájékoztatón.

Az egészséghatás-vizsgálatok a nemzetközi gyakorlatban a környezeti hatásvizsgálatok mintájára terjedtek el. Az Európai Unió jelenleg hatályos amszterdami szerződése konkrét kötelezettségként mondja ki, hogy minden uniós közpolitikai döntés előkészítésénél vizsgálni kell az egészségre gyakorolt hatást és érvényre kell juttatni az emberi egészség védelmének szempontjait - tette hozzá. Mikola István, a bizottság fideszes alelnöke megjegyezte: szeretnék, ha a kormányzati döntéshozatalban felértékelődne a szakpolitika, így az egészségügyi szakpolitika is. Szeretnék elérni, hogy a döntés-előkészítés során figyeljenek arra, hogy a törvények, rendeletek, határozatok bevezetésének milyen népegészségügyi hozadéka van.
Mindkét politikus a magyar egészségügy zászlóshajójának nevezete a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrumát (DEOEC), amelynek népegészségügyi kara nemzetközileg elismert munkát végez a lakosság egészségügyi állapotának monitorozásában, s erre alapozva az egészséghatás-vizsgálatok elterjesztésében.
Ádány Róza professzor, a DEOEC Népegészségügyi Karának dékánja emlékezetett rá, hogy az első Nemzeti Fejlesztési Terv kiemelt projektje volt a debreceni Auguszta program, amely a térség lakossága szív-és érrendszeri, illetve onkológiai állapotának jelentős javítását tűzte ki célul.
E program keretében jött létre az első Kelet-közép-európai Népegészségügyi Obszervatórium, amelynek megfigyelései alapjául szolgálnak az egzakt bizonyítékokon alapuló egészséghatás-vizsgálatoknak - mondta a professzor.
Ádány Róza hozzátette: az egészségügyi miniszter a napokban jelentette be, hogy a debreceni obszervatórium tapasztalatait országossá terjesztik: az országos obszervatórium - a lakosság egészségi állapotát feltérképező és folyamatosan monitorozó szervezet - az ÁNTSZ és hat hazai egyetem együttműködésével jön létre.
Ádány Róza közölte: eddig két kiemelt uniós projektben, a minőségi bortermelésre való áttérés, illetve a cigány lakosság lakhatási körülményeinek egészségügyi hatásvizsgálatát végezték el.


Forrás: MTI

cimkék

Könyveink

  • learn more Pszichiátriai Lexikon

    Részlet Janka Zoltán Prof. előszavából  “A szerkesztő és szakavatott munkatársai a magyar pszichiátriai fogalomtár nagyméretű birodalmát...

  • learn more Vezetés és szervezés - Szervezetek kialakítása és működtetése

    GONDOLKOZOTT MÁR AZON, HOGY… -    mi a vezető feladata? -    miért készítenek...

  • learn more Orbán Viktor és te

    Orbán Viktorra égető szükségünk van. Vagy talán nem is rá, hanem arra az Orbán Viktor-képre, amit a stábjával együtt professzionálisan alkotott meg,...

  • learn more Akadémikus portrék - Ferge Zsuzsa - szociológus

    Ferge Zsuzsa akadémikus, szociológus, egyetemi tanár. Kezdetben statisztikusként dolgozott. Szociológusként...

  • learn more Pszichiátriai gondozási kézikönyv

    A könyv a krónikus pszichiátriai betegségek hosszú távú, akár évtizedekig tartó ambuláns ellátási formáját mutatja be. Ez a...

  • learn more History and Theories of Mind - Neurocognitive Development and Impairments

    The history of cognitive science in combination with the history of psychology is...

  • learn more Marketing pirula recept nélkül

    A könyv az egészségügy speciális, de sokakat érintő területét vizsgálja, és az elméletet egyben konkrét gyakorlati példákkal...

  • learn more Hány barátod is van?

    Könnyű a hálózatok tudományában egy elvont matematikai elméletet látni. Pléh Csaba, Unoka Zsolt és munkatársaik könyve gyökereiben megváltoztatja...

  • learn more Reflective recovery

    In this book we invite the reader to take a few steps into the “multiverse” of 12-step fellowship recovery cultures. These fellowships exist in many different...

  • learn more Pszichiátria - másképp

    A szerző mindazoknak ajánlja könyvét, akik kapcsolatba kerültek a pszichiátriával, akár mint vizsgázók, akár mint terapeuták. A könyv...

  • learn more Gipsz- és kötéstechnika

    A konzervatív töréskezelés sikere ma is a csonttöréseket rögzítő kötések megfelelő kiválasztásától és alkalmazásától függ. A hosszú...

  • learn more Kórtani alapismeretek

    A tankönyv a kórtani alapok ismertetése után részletesen foglalkozik az egyes szervek, szervrendszerek kórtani alapismereteivel. Ez az...

  • learn more Kisklinikumi szakismeretek

    Fejezetei a különféle betegségben szenvedők ápolását mutatják be betegségtípusonként, jól áttekinthető, tagolt formában, amely...

  • learn more Méregtől a gyógyszerig

    Az író legjelentősebb cikkeiből történt válogatás mind az értő, mind a laikus olvasó számára értékes és érdekes ismeretanyagot nyújt. A...

  • learn more Alapvető sebésztechnika

    A nagy sikerû könyv bõvített, aktualizált második kiadása kerül a szakmai olvasóközönség elé. Új például a "Mûtõi magatartás"...

  • learn more A spiritualitás pszichológiája

    Az elmúlt években a „spiritualitás” fogalma elképesztő karriert futott be mind elterjedését, mind jelentésének bővülését tekintve...

  • learn more A jungiánusok - Összehasonlító és történeti nézőpont

    Végre magyarul is olvasható a Carl Gustav Jung svájci pszichiáter követőiről elnevezett nemzetközi mozgalom,...

  • learn more Képes szimmetria

    A Széchenyi-díjjal kitüntetett, kémiával foglalkozó, nemzetközileg elismert akadémikus szerzőpáros könyve pontosan és ugyanakkor közérthetően,...

  • learn more A magyar festőművész-géniuszok sorsa

    A szerző a kötetben orvosi szempontból értékeli a festőművészek testi és lelki egészségének általános szabályszerűségeit,...

  • learn more Pirula a patikamanó - Marci elesik

    A Galenus Kiadó – a Patika Magazin kiadója - mesesorozatot jelentett meg Pirula, a patikamanó  sorozatcímmel 2-4 éves gyerekek...