hirdetés
2024. május. 10., péntek - Ármin, Pálma.

Egészségesen élnének a magyarok, ha lenne rá pénzük

Felmérés bizonyítja, hogy egyre inkább elismerik a magyar családok a környezettudatos és az egészséges életmód fontosságát.

A március 24-én nyíló Gardenexpot szervező Konsilo és a Gardenexpon kiállító Kwizda Agro Kft. felkérésére végzett online kérdőíves kutatásban mindösszesen 3400 háztartás vett részt. A kutatás eredményei nem csak a jelen helyzetről tanúskodnak. A Konsilo másfél évvel ezelőtti, hasonló mintán végzett kutatásával összevetve az eredményeket, kimutatható a fokozatos szemléletváltás a magyar társadalomban.

„A magyar családok számára fontos a természet közelsége, és ezt igyekeznek érvényesíteni a hétköznapjaik során, a lakótér és a kert berendezésében, a szobanövényeik ápolásában, és egyre többen vágnak bele növénytermesztésbe is, rekreációs céllal, továbbá egyre erősebb az a réteg, amelyik kiemelt figyelmet szentel a családja táplálkozására.” – mondja Fülöp Judit a Gardenexpot szervező Konsilo ügyvezetője.

Erősödő ökotudatosság

A megkérdezettek már 2015-ben is úgy nyilatkoztak, hogy kiemelkedően fontosak a minket körülvevő világban a természetes anyagok, erről 2017-ben is hajszálra megegyező véleményátlag született. Arra az állításra viszont, hogy „a mai gyerekek életében kiemelt fontosságú a környezettudatos nevelés” a megkérdezettek az 1-től 5-ig terjedő skálán (ahol az 5 a teljes egyetértést jelöli) 2015-ben átlagban 4,65 pontot adtak, viszont a 2017 márciusi mérésben 4,74 pontra emelkedett az átlag. Ezen belül is különösen a gyerekek táplálkozása van fókuszban, 4,5-öt meghaladó átlagot mértek az 5-ös skálán most is és a korábbi kutatásban is.

Elérhetőbb lett az egészséges életmód, csak nem feltétlenül telik rá

Ellentétes változás történt a kutatási eredmények szerint az egészséges termékekhez való hozzáférés, illetve ezek finanszírozhatósága tekintetében. Arra a kérdésre, hogy mennyire nehéz, hogy gyermekes családoknál valóban egészséges termékeket találjanak a szülők, az egyetértés mértéke 4,4-ről 4,2-re csökkent, ami arra utal, hogy a termékkínálatban javult az ilyen jellegű készítmények elérése.

Idén márciusban alaposabban vették górcső alá az egészséges táplálkozás finanszírozásának lehetőségeit. A válaszok a fentebbi, igencsak idealista véleményeket jelentősen árnyalják, és arról tanúskodnak, hogy korántsem olyan egyszerű az egészséges életmód, még ha tisztában is vannak az emberek ennek fontosságával. Azonban önfeláldozónak mutatkoznak a magyar szülők, és aki már belátja ennek fontosságát, az gyermekének akkor is biztosítja az egészséges táplálkozás feltételeit, ha maga nem is tud lépést tartani a költségekkel.

Az idei vizsgálat a beszerzési forrásokat és a vásárlási szokásokat is vizsgálta. A megkérdezettek saját bevallásuk szerint előrébb helyezik a minőséget az árnál, és dobogós továbbá a fontossági sorrendben az, hogy magyar terméket együnk. Ez az íznél is fontosabb szempont.

Miközben nincsen meglepetés a beszerzési forrásokban, a különböző méretű bevásárlóközpontok, közértek, és a piacok mellett immár kimutatható arányban (5%) vásárolnak a magyar családok a weben élelmiszert házhozszállítással.

Szeretjük a biot, bár nem feltétlenül tudjuk mi is az

A kutatás a kifejezetten bionak kategorizált élelmiszerek beszerzésével kapcsolatos hozzáállást is vizsgálta. A megkérdezettek mintegy harmada nyilatkozott csak úgy, hogy nem vásárol bio-élelmiszert. A többiek elsősorban zöldségekből és gyümölcsökből törekszik biot beszerezni, ettől jócskán lemaradva szerepel a listán a tojás, a tejtermékek és a hús.

Hogy mitől minősül egy élelmiszer bionak, arról elég változatos képet kaphatunk a kutatás alapján. A magyarok jelentős részében az az ideális kép él, hogy a bio zöldségeket tényleg semmi mással nem kezelik, csak öntözővízzel. „Határozottan kiderül a kutatásból, hogy a magyar háztartások még nincsenek tisztában azzal, hogy léteznek biológiai növényvédőszerek, gombaölők és hozamfokozók, melyek a hagyományos növényvédőszerek hatásával is felveszik a versenyt.” – mondja Mészáros Béla, a Kwizda Agro kertészeti üzletágának vezetője. Ugyanakkor bíztató, hogy a felmérésben is elismerik a megkérdezettek, hogy legalábbis hiányosak az ismereteik a bioélelmiszerek kategorizálását illetően.

(A kutatás nem reprezentatív, elsősorban közép-magyarországi, internethozzáféréssel rendelkező családok körében történt.)

(forrás: MedicalOnline)
hirdetés

Könyveink

  • learn more A fejfájásról - Patika Magazin könyvek

    A Patika Magazin Könyvek sorozat az egészségügyi populáris könyvekhez képest több szempontból is újdonságot jelent. A...

  • learn more Nők a fájdalom árnyékában - Endometriózis

    Árvai Nóra ebben a könyvében az endometriózisról szóló legújabb kutatások mentén ír a betegségről, kóreredetről,...

  • learn more Magyarországi várak grafikus látványtérképe

    Hazánk történelmében jelentős szerepet játszó 49 vár történetét és elhelyezkedését ismerhetik meg a vásárlók...

  • learn more A hasnyálmirigy daganatai

    A hasnyálmirigy daganatai az elmúlt négy évtizedben gyakoribbá váltak, és a hasnyálmirigyrák ma már a vastagbél- és a gyomorrák után az...

  • learn more Aneszteziológia és intenzív terápia

    A jegyzet célja: megismertetni az anesztéziát és az intenzív terápiát, valamint hidat építeni az első években megszerzett...

  • learn more Általános ápolástan és gondozástan

    A kötet az elmúlt évtizedekben jelentős változáson átment ápoláselméleti feladatok mellett részletesen foglalkozik az egészséges...

  • learn more Trauma-eredetű disszociáció

    A gyermekkori bántalmazás és elhanyagolás, ahogyan más traumatikus élmények is, bármely korban és bárhol előfordulhatnak. Ugyanígy nem...

  • learn more Idézetek, gondolatok az orvostudományról

    Mindnyájunk gondolatvilágának kialakításában jelentõs szerepet játszottak elõdeink, mestereink példái és tanításai, az...

  • learn more Gyógyszertámogatás

    A fejlett és közepesen fejlett országokban a gyógyszerek jelentős részét az állam, illetve az annak alrendszereként működő társadalombiztosítás...

  • learn more Akadémikus portrék - Ormos Mária - történész

    Ormos Mária, történész, a XX. századi történelem szakértője. Tudományos műveket publikál, nagysikerű előadásokat...

  • learn more Bontakozó jelentés - Tanulmányok a 60 éves Péley Bernadette köszöntésére

    Jelen tanulmánykötet tisztelgés a hatvanadik születésnapját ünneplő Péley...

  • learn more Misce fiat...

    Dr. Szabó Sándor, a Magyar Gyógyszerészi Kamara örökös, tiszteletbeli elnöke a 70. születésnapjára állította össze a kamara elmúlt 20 évének történetét...

  • learn more Csoportdinamika

    Ez a könyv Rudas János harmadik műve a csoportokról. Aki korábban tanulta és gyakorolta az önismereti, személyiségfejlesztési, emberierőforrásfejlesztési...

  • learn more A kiegyensúlyozott gyermek

    Sally Goddard Blythe Kiegyensúlyozott gyermek című új könyvében praktikus tanácsokkal látja el a szülőket, pedagógusokat és egészségügyi...

  • learn more A pancreas betegségei

    Az internetről áradó legfrissebb tudományos információk birtokában jogos lehet a kérdés, hogy szükség van-e még magyar nyelvű, magyar szerzők...

  • learn more Pirula a patikamanó - Maja lázas

    A Galenus Kiadó – a Patika Magazin kiadója - mesesorozatot jelentetett meg Pirula, a patikamanó  sorozatcímmel 2-4 éves gyerekek...

  • learn more Perioperatív betegellátás 2. kiadás

    Az aneszteziológia az elmúlt 20 év során világszerte jelentős fejlődésen ment keresztül. Ennek köszönhetően az intraoperatív...

  • learn more Reflective recovery

    In this book we invite the reader to take a few steps into the “multiverse” of 12-step fellowship recovery cultures. These fellowships exist in many different...

  • learn more Pharmacology and dermatopharmacology of mouse ear inflammation

    A kísérletes gyulladások egéren témájú sorozatban megjelent legújabb, harmadik kötetben, a...

  • learn more Social dreaming

    Social dreaming – bizarr ötlet, hiszen csak egyes emberek álmodnak, és álmaikkal pszichoanalízisben „dolgoznak”. A social dreaming azonban más...