2025. október. 05., vasárnap - Aurél.
hirdetés
hirdetés

Egészség ezreknek, milliók a kórházaknak

13 év, 93 állomás és több mint 500 millió forint támogatás a magyar egészségügyi intézményeknek – zárul a Richter Egészségváros idei programsorozata.

A Richter Gedeon Nyrt. egészségtudatosságot és a betegségmegelőzést népszerűsítő országjáró prevenciós programsorozata idén összesen 7 állomásra látogatott el. Minden helyszínen számos fontos szűrésen és tanácsadáson, valamint az egészséges életmódhoz kapcsolódó előadáson vehettek részt az eseményre látogatók. A Richter Egészségváros keretén belül a magyar gyógyszergyártó vállalat idén is 3,5 millió forintos alaptámogatásban részesítette a programban részt vevő egészségügyi intézményeket, amelyet a résztvevők aktivitásukkal tovább gyarapíthattak. A lakosok minden egyes szűrésért, tanácsadásért és élőben vagy online meghallgatott előadáson való részvételért 300 forintot érő adománypontot kaptak. Összefogásuknak köszönhetően 2022-ben a Richter Egészségváros keretében több, mint 62 millió forint adományt adott át a hazai gyógyszergyártó társaság a támogatott intézmények számára.

A Richter Gedeon Nyrt. programsorozatának 93 állomásán eddig több mint 215 ezren vettek részt, és nem kevesebb, mint 222 ezer szűrést végeztek el az eseményeken résztvevő szakemberek. A lakosok aktivitásának köszönhetően pedig már több mint 500 millió forint adomány gyűlt össze a támogatott egészségügyi intézmények javára.

A Richter Egészségváros program egyik legnagyobb előnye, hogy egy helyen és időben számos fontos szűrővizsgálaton vehetnek részt az érdeklődők, ráadásul nemcsak lakhelyükhöz közel, de ingyenesen is.

A 2022-es tavaszi évadban történelmi rekord született, Orosházán ugyanis a lakosok aktivitásának köszönhetően 12.706.400 forintot sikerült összegyűjteni a Dr. László Elek Kórház és Rendelőintézet támogatására. A többi tavaszi állomáson is szép eredmények születtek, Gödöllőn a Tormay Károly Egészségügyi Központot 9.060.200 forinttal, Edelényben a Koch Róbert Kórház és Rendelőintézetet 9.244.900 forinttal, Zalaegerszegen a Zala Megyei Szent Rafael Kórházat pedig 7.485.200 forinttal támogatta a magyar gyógyszergyártó vállalat.

Forrás: RichterAz őszi évadban is folytatódott az adománygyűjtés, az Oroszlányi Szakorvosi- és Ápolási Intézet számára 7.305.200 forint, a Budakeszi Egészségügyi Központ számára 6.849.500 forint, a Markhot Ferenc Oktatókórház és Rendelőintézet számára pedig 9.506.900 forint adomány gyűlt össze, ami az orosházi eredményt követően a második legjobb eredménye lett a rendezvénysorozatnak, így idén az eddigieknél is sikeresebb évadot tudhat maga mögött a Richter Egészségváros.

A saját egészségügyi eredményeik megismerésén túl a lakosok részvételükkel idén olyan adománycélok megvalósításához járulhattak hozzá, mint egy többfunkciós ultrahang készülék beszerzése, szülészeti műtőlámpa és újszülöttellátó-asztal beszerzése, mammográfiás készülék megvásárlása és CTG labor létrehozása. Az új készülékek beszerzésén felül olyan fejlesztések is lehetővé válnak, mint a járóbeteg szakellátás komplex modernizációja, egy rendelőintézet klimatizálási korszerűsítése és egy betegbehívó rendszer kiépítése.

Előadások és különleges programok

A szűrések és tanácsadások mellett a résztvevő egészségügyi intézmények szakemberei sokszínű előadásokkal is várták a helyszínre látogatókat. Olyan témákat boncolgattak, melyek hasznos információval szolgálnak az egészségtudatos mindennapokhoz és a preventív szemlélet kialakításához. Szó volt többek között a csontritkulás megelőzéséről és kezeléséről, a memória működéséről, illetve a lelki egészség fontosságáról is.

Az utóbbi évadokhoz hasonlóan a Richter Egészségváros hivatalos Facebook-oldalán idén is követhették az előadásokat azok az érdeklődők, akik személyesen nem tudtak kilátogatni a rendezvényekre. Az online aktivitás ugyanúgy értékes forintokat ért, mint a személyes részvétel. Ismételten bizonyítást nyert, hogy az élő, online közvetítésekre egyre nagyobb az igény, hiszen az élő közvetítésekhez fűzött aktivitásokkal az érdeklődők több mint 4 millió forintot gyűjtöttek az egészségügyi intézményeknek.

A magyar gyógyszergyártó vállalat nemcsak az Egészségvárosok alkalmával, de minden egyes nap kiemelkedő figyelmet fordít az egészségtudatosságra, ezért az élő közvetítéssel sugárzott előadások a Richter Egészségváros hivatalos Facebook oldalán továbbra is elérhetőek lesznek, így a hasznos és hiteles információk hosszú távon is segítséget nyújthatnak a lakosok számára egészségük megőrzésében.

Bár egyre többet hallani az egészségtudatosság és a megelőzés fontosságáról, a szűréseken való részvétel még mindig messze elmarad az elvárttól. Az egészség, mint érték általában csak betegség esetén kerül előtérbe, illetve a szűrésekre, állapotfelmérésre is legtöbbször már csak akkor kerül sor, ha valamilyen egészségügyi probléma merült fel. Pedig az egészségtudatosság és a rendszeres szűrővizsgálatokon való részvétel hozzájárul az egészségben eltöltött évek számának növekedéséhez. A betegségek időben történő diagnosztizálása életeket menthet.

A prevenciós szemlélet kialakítása azonban egy hosszú távú edukációs folyamat, amely a Richter Egészségváros célkitűzése között szerepel a kezdetek óta. A rendezvénysorozat 2009-es indulása óta már az ország minden régiójába eljutott, de ismertségének és hiánypótló szerepvállalásának köszönhetően még mindig nagyon sok megkeresést, felkérést kap városoktól, egészségügyi intézményektől. Ezért a rendezvénysorozat 2023-ban is folytatódik, hogy továbbra is támogatást nyújtson a lakosok egészségmegőrzéséhez, a helyi egészségügyi intézmények prevenciós tevékenységéhez, valamint az anyagi támogatás biztosítása által a szükséges fejlesztések megvalósulásához is.

(forrás: Richter Gedeon Nyrt.)
hirdetés

Könyveink

  • learn more Aszklépiosztól a betegjogokig

    Tizenkét év telt el azóta, hogy a nagy fehérköpenyes varázslóra felnéző „ketteske”, a gyógyítás tárgyaként kezelt beteg az orvos...

  • learn more A gyógyszerkutatás kémiája

    A gyógyszerkutatás értékteremtő folyamat, amit a legkülönbözőbb kémiai, biológiai és orvosi szak- és részterületek sokaságának...

  • learn more Sorsdöntő génjeink

    Az USA-ban már nagy sikert aratott könyv Európában először magyarul jelent meg. A szerző a könyvében leírja, hogy milyen előnyökkel jár, ha valaki...

  • learn more Mit (t)egyek, hogy lefogyjak? - Patika Magazin könyvek

    A könyv segítségével nem lehet néhány hét alatt hatalmas túlsúlytól megszabadulni, azt sem ígéri, hogy...

  • learn more Social dreaming

    Social dreaming – bizarr ötlet, hiszen csak egyes emberek álmodnak, és álmaikkal pszichoanalízisben „dolgoznak”. A social dreaming azonban más...

  • learn more Urológiai fizikális vizsgálatok képeskönyve családorvosoknak

    Iskolaorvosi, kerületi háziorvosi rendelőkben, hétvégi ügyeletben a szinte megszámlálhatatlan...

  • learn more A spiritualitás pszichológiája

    Az elmúlt években a „spiritualitás” fogalma elképesztő karriert futott be mind elterjedését, mind jelentésének bővülését tekintve...

  • learn more Inkretintengelyen ható terápia a diabetológiai gyakorlatban

    Az utóbbi mintegy két évtizedben a 2-es típusú diabetes került a figyelem középpontjába a...

  • learn more Odú vagy kelepce?

    Hogy kik is vagyunk, mit akarunk az élettől és mi a szerepünk a világban, azaz identitásunk, mindegyikünk számára fontos kérdés. Valódi önmagunk...

  • learn more A pancreas betegségei

    Az internetről áradó legfrissebb tudományos információk birtokában jogos lehet a kérdés, hogy szükség van-e még magyar nyelvű, magyar szerzők...

  • learn more Kórtani alapismeretek

    A tankönyv a kórtani alapok ismertetése után részletesen foglalkozik az egyes szervek, szervrendszerek kórtani alapismereteivel. Ez az...

  • learn more Fül-orr-gégészet fej-nyak-sebészet

    A tankönyv összefoglalja a fül-orr-gégészetben és a szakma határterületein az utóbbi évtizedekben lezajlott diagnosztikus és...

  • learn more Az Önök Bizottsága

    Ebben a sorsfordító korszakban mit jelentett az amerikai pszichoanalitikusok kezdeményezésére 1938-ban létrehozott szervezet, az Emergency Committee on...

  • learn more Útmutató a SCID-5-CV használatához

    Nélkülözhetetlen segédlet a nemrégiben megjelent strukturált klinikai interjú (SCID-5-CV) alkalmazásához. Szakembereknek és leendő...

  • learn more A fogyasztóra hangolva

    A fogyasztók dühösek, nagyon dühösek! A válság zűrzavarában nyugtalanok és rosszkedvűek: úgy érzik, hogy becsapták és magukra hagyták őket....

  • learn more A személyes és társas tényezők szerepe a rehabilitációs munkában

    A kötet középpontjában a krónikus betegséggel élők testi, lelki és szociális...

  • learn more Sorból ki lóg

    Leírás: Mikrobiológia, járványtan és egészségpolitika szakembereknek és kíváncsiaknak. Nem baj, ha kilógsz a sorból. Lehet, hogy a sorral van a baj! –...

  • learn more Az emlőrák korszerű sebészete

    A női kebel a nőiesség jelképe és az emberiség fennmaradásának egyik záloga. Megbetegedései emiatt kiemelten fontosak, a gyógyítás...

  • learn more Képes szimmetria

    A Széchenyi-díjjal kitüntetett, kémiával foglalkozó, nemzetközileg elismert akadémikus szerzőpáros könyve pontosan és ugyanakkor közérthetően,...

  • learn more Akadémikus portrék - Ormos Mária - történész

    Ormos Mária, történész, a XX. századi történelem szakértője. Tudományos műveket publikál, nagysikerű előadásokat...