hirdetés
2025. november. 16., vasárnap - Ödön.
hirdetés

Éger: az egészségügy olyan, mint a lottó

Éger István szerint a kormányzati ciklus felére a döntéshozatalban a "futottak még kategóriába" került az egészségügy – írja az MTI.

A Magyar Orvosi Kamara (MOK) elnöke a Nemzeti Egészségügyi Kerekasztal (NEK) "Túl a félidőn" című csütörtöki, nyílt plenáris ülésén tartott helyzetelemzésében kifejtette: az egészségügyi közkiadások továbbra is csökkennek, folytatódik az egészségbiztosítási alapból történő kivonás. Éger István szerint ahhoz, hogy valaki Magyarországon megfelelő szintű egészségügyi ellátásban részesüljön szerencse kell, olyan mint a "lottó".

A MOK elnöke kiemelte: az egészségügy további működéséhez nélkülözhetetlen a haladéktalan és jelentős forrásbővülés. Mint megjegyezte: a kormány "menekülő orvosok" ellen vívott küzdelme sem járt sikerrel, az idei konkrét intézkedések ellenére az elvándorlás 2012-ben sem csökkent, csak folytatódott.

Éger István arra is kitért, hogy a népegészségügy intézményesülése sem valósult meg, információi szerint az új országos népegészségügyi intézet megalakítását is elhalasztották. Ezek mellett, bár "kulcskérdés" egyelőre nem tudni mi a kormány konkrét terve a társadalombiztosítás rendszerével - mondta Éger István megjegyezve, hogy az általa ismert tervezetek alapján, "jogosak" az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) megszüntetésével kapcsolatos félelmek. Éger István ennek kapcsán elmondta: több országban is működőképes az állami egészségügyi rendszer, de ehhez olyan háttérintézmény-rendszerre lenne szükség, amely Magyarországon nincs.

Pós Péter, a NEK soros ülésének levezető elnöke azt emelte ki, hogy az elmúlt két évben az egészségügyi intézmények - mint az Egészségbiztosítási Felügyelet vagy a Nemzeti Egészségügyi Tanács - megszüntetésekor ígéretet tettek arra, hogy a feladatokat hatékonyabban, új szervek viszik majd tovább. Ezeknek nyoma sincs, mostanáig egyedül az új betegjogi központ szeptemberi létrejöttéről szóló kormányrendelet jelent meg. Pós Péter szerint viszont úgy tűnik ezt is "csak azért hozták létre, hogy elmondhassák: van egy ilyen szerv", valós hatósági jogköröket az új szerv sem kapott.

Cser Ágnes, az Egészségügyi Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének (EDDSZ) elnöke felhívta a figyelmet arra, hogy az új alaptörvény nemzeti hitvallásában is szolidaritásról szólnak. Mindezek alapján a NEK úgy véli: ezt a társadalombiztosítási intézményrendszert nem lehet megszüntetni. Az EDDSZ elnöke úgy fogalmazott: "ágazati munkavállalók ekkorát még nem csalódtak kormányváltásban".

A NEK szerdai rendkívüli nyilvános ülésén az egészségügyi szakma több képviselője, köztük az ágazatban működő három - orvosi, szakdolgozói, gyógyszerészi - kamara elnökei is részt vettek. A parlamenti pártok közül egyedül a Jobbik képviseltette magát, Gyenes Géza, az Országgyűlés egészségügyi bizottságának alelnökének személyében.

A NEK egyhangúlag elfogadott határozati javaslatával soron kívül egyeztetést kezdeményez Orbán Viktor kormányfővel, az ágazatot érintő problémák megoldása érdekében.

(forrás: MTI)

cimkék

NEK
hirdetés

Könyveink

  • learn more Fül-orr-gégészet fej-nyak-sebészet

    A tankönyv összefoglalja a fül-orr-gégészetben és a szakma határterületein az utóbbi évtizedekben lezajlott diagnosztikus és...

  • learn more Akadémikus portrék - Ormos Mária - történész

    Ormos Mária, történész, a XX. századi történelem szakértője. Tudományos műveket publikál, nagysikerű előadásokat...

  • learn more Urológiai fizikális vizsgálatok képeskönyve családorvosoknak

    Iskolaorvosi, kerületi háziorvosi rendelőkben, hétvégi ügyeletben a szinte megszámlálhatatlan...

  • learn more A tudatos jelenlét a függőségből kivezető úton

    Ez a hiánypótló kötet függőségben érintetteknek nyújt praktikus, minden részletre kiterjedő útmutatást a...

  • learn more Az agyvelő boncolása

    Ez a könyv az agyvelő normális anatómiájával foglalkozók, tehát elsősorban az egyetemi hallgatók számára készült. A szövettani, élettani és...

  • learn more Professzionalizmus a pszichiátriában

    Amit gyakran a betegre nézve „gyógyító körülménynek” neveznek a medicinában, az valójában az orvos professzionalizmusának...

  • learn more Útmutató a SCID-5-CV használatához

    Nélkülözhetetlen segédlet a nemrégiben megjelent strukturált klinikai interjú (SCID-5-CV) alkalmazásához. Szakembereknek és leendő...

  • learn more Az éghajlatváltozás hatásai az emberi szervezetre

    A klimatikus tényezők emberi szervezetre gyakorolt hatásainak eredményes vizsgálata komplex tevékenységet és...

  • learn more Csoportdinamika

    Ez a könyv Rudas János harmadik műve a csoportokról. Aki korábban tanulta és gyakorolta az önismereti, személyiségfejlesztési, emberierőforrásfejlesztési...

  • learn more Trauma-eredetű disszociáció

    A gyermekkori bántalmazás és elhanyagolás, ahogyan más traumatikus élmények is, bármely korban és bárhol előfordulhatnak. Ugyanígy nem...

  • learn more Az emlőrák korszerű sebészete

    A női kebel a nőiesség jelképe és az emberiség fennmaradásának egyik záloga. Megbetegedései emiatt kiemelten fontosak, a gyógyítás...

  • learn more A pancreas betegségei

    Az internetről áradó legfrissebb tudományos információk birtokában jogos lehet a kérdés, hogy szükség van-e még magyar nyelvű, magyar szerzők...

  • learn more A születéstől az élhető filozófiáig

    Bagdy Emőke Professzor asszony ajánlásából az NKA pályázati támogatásához: Tornyossy Mária könyve nagy tapasztalatú...

  • learn more Akadémikus portrék - Ferge Zsuzsa - szociológus

    Ferge Zsuzsa akadémikus, szociológus, egyetemi tanár. Kezdetben statisztikusként dolgozott. Szociológusként...

  • learn more Diabéteszlexikon

    A cukorbetegek száma világszerte – így sajnos hazánkban is – rohamosan növekszik. Magyarországon mintegy 700 ezer diagnosztizált cukorbeteg van, a...

  • learn more Balneoterápia és hidroterápia

    Magyarország termálforrásokban gazdag. Így számos természetes gyógytényezőt alkalmazunk a gyógyítás céljára. A balneoterápia...

  • learn more Pszichiátriai Lexikon

    Részlet Janka Zoltán Prof. előszavából  “A szerkesztő és szakavatott munkatársai a magyar pszichiátriai fogalomtár nagyméretű birodalmát...

  • learn more Hány barátod is van?

    Könnyű a hálózatok tudományában egy elvont matematikai elméletet látni. Pléh Csaba, Unoka Zsolt és munkatársaik könyve gyökereiben megváltoztatja...

  • learn more Pszichiátria - másképp

    A szerző mindazoknak ajánlja könyvét, akik kapcsolatba kerültek a pszichiátriával, akár mint vizsgázók, akár mint terapeuták. A könyv...

  • learn more Márti és a kettős identitás

    Márti 1933-ban született Budapesten, kispolgári zsidó családban. Élete kezdetén rögtön két olyan esemény is történik, ami végérvényesen...