hirdetés

E-recept: jönnek a pályázatok

A következő hetekben kiírhatják az e-receptet megalapozó projektek pályázatait, így az elektronikus vényt jövőre már a gyakorlatban is ki lehet próbálni – közölte Surján György, a Gyógyszerészeti és Egészségügyi, Minőség-, és Szervezetfejlesztési Intézet (GYEMSZI) megbízott főigazgató-helyettese.

Surján György elmondta: a napokban egy szakmai megbeszélésen észt kollégája ismertette az országában működő elektronikus egészségügyi programokat, köztük az e-recept bevezetésének tapasztalatait. Bemutatott egy olyan szoftvert is, amelyet akár Magyarországon is hasznosítani lehet, s azáltal sokkal egyszerűbben meg tudják valósítani az e-recept működésének minimális technikai előfeltételeit, köztük az elektronikusan elérhető gyógyszeradatbázist, illetve a gyógyszerírásra jogosult személyek elektronikusan elérhető adatbázisát.

A következő hónapokban dől el, hogy Magyarországon tudják-e hasznosítani az Észtországban kifejlesztett szoftvert, amely sokkal takarékosabb megoldás lenne, mintha a nulláról kellene kezdeni a munkát – hangsúlyozta Surján György. Az észt kolléga előadásából megismerhették az e-recept észtországi bevezetésének "gyermekbetegségeit" is, így például, hogy a hónap elején, ötödike körül nagy leterheltség keletkezett a rendszerben, mivel a nyugdíjasok ekkor kapták meg nyugdíjukat, s rögtön mentek a patikába kiváltani gyógyszereiket.

A főigazgató-helyettes úgy véli: technikai probléma bármikor felmerülhet, ezért a papíralapú gyógyszerfelírás lehetősége hosszú távon sem fog megszűnni. Az észteknek arra is van megoldásuk, ha esetleg a gyógyszertárban áramszünet lenne, s emiatt nem férnek hozzá az elektronikus adatbázishoz. Ebben az esetben a patikus telefonon felhív egy központot, ahol a beteg adatai alapján elmondják, hogy számára milyen gyógyszer adható ki.

Kérdéses az e-recept bevezetése kapcsán, hogy miként oldják meg, ha a beteg helyett valaki más váltja ki a gyógyszert. Észtországban ez úgy működik, ha valaki bemegy a gyógyszertárba, meg kell mondani a betegazonosítóját, továbbá saját magát is hitelesen azonosítania kell. Így mivel minden gyógyszerről rögzítik, hogy ki vette fel, megelőzik a visszaéléseket. Emellett viszont a beteg rendelkezhet úgy is, hogy csak ő, vagy az általa megnevezett emberek válthatják ki gyógyszereit.

Surján György elmondta: az észt rendszerben nincs úgynevezett interakciós adtabázis, amely azt jelzi, hogy mely gyógyszereket lehet együtt adni, melyeket nem. Kiemelte: világszerte sok komplikációt, illetve halálesetet okoz a nem megfelelő gyógyszerelés, nagy részük ilyen interakciós probléma. A GYEMSZI és az egészségügyi államtitkárság ezért egyetért abban, hogy az elektronikus vényíró rendszernek nem csupán az adatok kezelésében, hanem a hibás döntések kiszűrésében is segítenie kell.

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink

  • learn more Social dreaming

    Social dreaming – bizarr ötlet, hiszen csak egyes emberek álmodnak, és álmaikkal pszichoanalízisben „dolgoznak”. A social dreaming azonban más...

  • learn more Gyermekszemészet

    A könyv összegzi mindazon tapasztalatokat, amelyek az utóbbi évtizedek során felhalmozódtak a gyermekkor szemészeti betegségeinek ellátásában. A szakemberek...

  • learn more Ars neurologiae

    Régiesen szólva, idegorvos vagyok. Bármit tanultam vagy csináltam ezen kívül, a világ látását számomra a foglalkozásom határozza meg. Mielőtt...

  • learn more Onkológiai ismeretek gyógyszerészeknek

    Az orvostudomány rohamos fejlődésével napról-napra növekednek az onkológiai ismeretek a daganatos megbetegedések számának...

  • learn more Kötözzük sebeinket

    A mindennapokban rengeteg alkalommal kerülünk kapcsolatba sebekkel. Akár háztartási balesetek kapcsán, akár orvosi beavatkozás eredményeként. A...

  • learn more Sorból ki lóg

    Leírás: Mikrobiológia, járványtan és egészségpolitika szakembereknek és kíváncsiaknak. Nem baj, ha kilógsz a sorból. Lehet, hogy a sorral van a baj! –...

  • learn more A gyógyszerészet kialakulása és fejlődése

    A könyv átfogó képet nyújt a gyógyszerészet kialakulásáról és fejlődéséről az őskortól napjainkig. A szerző...

  • learn more Tükröm, tükröm...

    Ha a tükör nem, ez a könyv megmondja, hogy a problémáink elől, önmagunk elől nem tudunk elmenekülni. A Zsigmond Márta-médiadíjas újságíró, költő és...

  • learn more A gyógyszerkutatás kémiája

    A gyógyszerkutatás értékteremtő folyamat, amit a legkülönbözőbb kémiai, biológiai és orvosi szak- és részterületek sokaságának...

  • learn more Az Önök Bizottsága

    Ebben a sorsfordító korszakban mit jelentett az amerikai pszichoanalitikusok kezdeményezésére 1938-ban létrehozott szervezet, az Emergency Committee on...

  • learn more Csont-, ízületi daganatok és daganatszerű elváltozások

    Az olvasó a Csont-, ízületi daganatok és daganatszerű elváltozások második teljesen új, átdolgozott...

  • learn more Mentalizációalapú csoportterápia (MBT-G) - Elméleti, klinikai és kutatási kézikönyv

    Az olvasó az első olyan átfogó kézikönyvet tartja a kezében, ami a...

  • learn more Pszichiátria - másképp

    A szerző mindazoknak ajánlja könyvét, akik kapcsolatba kerültek a pszichiátriával, akár mint vizsgázók, akár mint terapeuták. A könyv...

  • learn more Nyílt lábszártörések

    A Traumatológia Témakörök sorozatban újdonságként egy monográfia is megjelent, mely egyben egy tudományos munka összefoglalója is. A 222 oldalas...

  • learn more Reflective recovery

    In this book we invite the reader to take a few steps into the “multiverse” of 12-step fellowship recovery cultures. These fellowships exist in many different...

  • learn more Szombathely belvárosának látványtérképe

    Több száz légi fotó és közel ezer földi felvétel segítségével készítette el Ferenc Tamás képzőművész a mai...

  • learn more Pszichiátriai Lexikon

    Részlet Janka Zoltán Prof. előszavából  “A szerkesztő és szakavatott munkatársai a magyar pszichiátriai fogalomtár nagyméretű birodalmát...

  • learn more Amit a klinikai vizsgálatok jogszabályairól tudni kell

    Ez a könyv a klinikai vizsgálatokkal kapcsolatos belföldi jogszabályok közérthetõ összefoglalója. Rövid,...

  • learn more Magyarországi várak grafikus látványtérképe

    Hazánk történelmében jelentős szerepet játszó 49 vár történetét és elhelyezkedését ismerhetik meg a vásárlók...

  • learn more A fejfájásról - Patika Magazin könyvek

    A Patika Magazin Könyvek sorozat az egészségügyi populáris könyvekhez képest több szempontból is újdonságot jelent. A...