hirdetés
2025. október. 02., csütörtök - Petra.
hirdetés

Drágul a TAJ-kártya

A BM rendelettervezete érinti a TAJ-kártya és az EU-Kártya kibocsátását is, mindkét okmányért többet kell majd fizetni, írja a Portfolio.

A Belügyminisztérium új, társadalmi egyeztetésre bocsátott rendelettervezete jelentős változásokat irányoz elő az egészségügyi és igazgatási szolgáltatások területén. A módosítások célja, hogy a 2025-ös központi költségvetés előkészítése során megalapozzák az állami igazgatás egyes szegmenseinek pénzügyi fenntarthatóságát, miközben a szabályozás és az eljárási rend korszerűsítése révén hatékonyabbá váljanak az érintett folyamatok – áll a normaszövegben.

A változások a lakosságot és a gazdasági szereplőket egyaránt érinthetik, különös tekintettel az egészségügyi, gyógyszer- és gyógyászati segédeszköz-ellátás területén végzett eljárásokra, az orvostudományi kutatások engedélyezésére, valamint az elektronikus cigaretták és dohánytermékek szabályozására.

Az Európai Egészségbiztosítási Kártya kiadása 4000 forintos díjat kapna, ami eddig 3000 volt. Ugyancsak 4000 forintot kell fizetni a TAJ-számot igazoló okmányok újbóli kiadásáért.

Azok számára, akik gyógyszerrendeléshez szükséges számítógépes program minősítését kérelmezik, a díj 252 100 forintra emelkedik, szemben a korábbi 200 000 forintos összeggel.

A gyógyászati célú tevékenységi engedélyek kiadása, megújítása, valamint módosítása is drágább lesz. Az első kiadás vagy megújítás 400 000 forintba kerül majd, míg a módosítás díja 80 000 forint lehet.

A gyógyszerek és gyógyászati segédeszközök társadalombiztosítási támogatásba való befogadása terén is jelentős változások várhatók. A díjak az eljárás típusától függően emelkednek. Egyszerűsített eljárásrend esetén a gyógyszerek támogatásba való befogadásáért 400 000 forintot kell majd fizetni. Normál eljárásrendben ez az összeg 2 000 000 forintra rúg, míg tápszerek és egyéb, szabványosított gyógyszerek esetében az egyszerűsített eljárás díja 40 000 forint.

A gyógyászati segédeszközök támogatásba való befogadásának díjai is hasonlóan emelkednek. Az egyedi méretvétel alapján készült eszközök gyártására előírt követelmények meglétét például a telephely nagyságától függően ellenőrzik majd, ha elfogadják a jogszabályt. Egy 1-5 főt foglalkoztató telephely esetében ez 189 000 forintba kerülne, míg egy 10 főnél nagyobb létesítmény esetében az összeg elérné az 508 950 forintot.

Az orvostudományi kutatások engedélyezésére vonatkozó díjak is jelentősen emelkednek. Egy kutatás alapköltsége 500 000 forint lenne, amely telephelyenként további 33 000 forint kiegészítő díjjal egészülhet ki. A kutatások engedélyezése során az Egészségügyi Tudományos Tanács vagy a Regionális Kutatásetikai Bizottság állásfoglalásait is figyelembe veszik, ami tovább bonyolíthatja az eljárást.

A teljes információt ITT olvashatja

(forrás: Portfolio)

Könyveink

  • learn more Álláskeresők könyve

    Hányan keresnek ma állást Magyarországon? Hányan készülnek feladni, és ami rosszabb, hányan adták, adják fel? Hiánypótló könyv magyar szerzőtől az...

  • learn more Mitől tudomány a pszichológia? - A tudományos és statisztikai következtetés alapjai

    Mitől tudomány a pszichológia? Milyen logika húzódik meg a...

  • learn more Jó étel, jó élet

    "Elakadt a táplálkozás útvesztőjében? Ez a kézikönyv segít a fiataloknak, kezdő háziasszonyoknak, babás családoknak és mindenkinek, aki szeretteinek,...

  • learn more A csontritkulásról - Patika Magazin könyvek

    Hogyan működik a csontszövet? Mik a csontritkulás rizikófaktorai? Mennyire meghatározó a gyermekkor, és mire kell...

  • learn more Motivációs interjú a klinikai gyakorlatban

    Nagyszerű könyv mind a tapasztalt szakemberek, mind a kezdő klinikusok számára. Klinikusként gyakran kerülünk olyan...

  • learn more Kötözzük sebeinket

    A mindennapokban rengeteg alkalommal kerülünk kapcsolatba sebekkel. Akár háztartási balesetek kapcsán, akár orvosi beavatkozás eredményeként. A...

  • learn more Ärztliche Kommunikation

    Die Arzt-Patienten-Beziehung erfordert über die alltäglichen Kommunikationsfähigkeiten hinausgehend auch spezielle Kenntnisse. Die alltägliche Praxis...

  • learn more Recept nélkül kapható gyógyszerek

    Ez a könyv gyógyszerekhez nyújt segítséget, a recept nélkül kapható gyógyszerek a témája. A gyógyszerész ismeri a hatóanyagokat,...

  • learn more Szalagsérülések

    A „Traumatológia Témakörök” sorozat 1993-ban indult az akkori Országos Traumatológiai Intézetben. A zsebkönyvek szerzői többnyire traumatológusok, akik a...

  • learn more Pszichiátriai interjú a klinikai gyakorlatban (3. kiad.)

    A könyv a Magyarországon 2010-ben megjelent kiadvány bővített, aktualizált kiadása, ami Amerikában az...

  • learn more Kardiológiai szófejtő

    Dr. Szauder Ipoly belgyógyász, kardiológus, hypertonológus, osztályvezető főorvos,  egyetemi előadó, számos publikáció, szakkönyv szerzője,...

  • learn more Nők a fájdalom árnyékában - Endometriózis

    Árvai Nóra ebben a könyvében az endometriózisról szóló legújabb kutatások mentén ír a betegségről, kóreredetről,...

  • learn more Akadémikus portrék - Erdei Anna - immunológus

    A kötet Herzka Ferenc dokumentumfilm-rendező, szerkesztő által készített portréfilm szövegéből készült...

  • learn more Gyógyszertámogatás

    A fejlett és közepesen fejlett országokban a gyógyszerek jelentős részét az állam, illetve az annak alrendszereként működő társadalombiztosítás...

  • learn more A fejfájásról - Patika Magazin könyvek

    A Patika Magazin Könyvek sorozat az egészségügyi populáris könyvekhez képest több szempontból is újdonságot jelent. A...

  • learn more Misce fiat...

    Dr. Szabó Sándor, a Magyar Gyógyszerészi Kamara örökös, tiszteletbeli elnöke a 70. születésnapjára állította össze a kamara elmúlt 20 évének történetét...

  • learn more Alapvető sebésztechnika

    A nagy sikerû könyv bõvített, aktualizált második kiadása kerül a szakmai olvasóközönség elé. Új például a "Mûtõi magatartás"...

  • learn more Útmutató a fogorvosnak való segédkezésben

    „E könyv célja, hogy az assistálással foglalkozni akarót az e pályán szükséges alapfogalmakkal megismertesse és megadja...

  • learn more Fül-orr-gégészet fej-nyak-sebészet

    A tankönyv összefoglalja a fül-orr-gégészetben és a szakma határterületein az utóbbi évtizedekben lezajlott diagnosztikus és...

  • learn more Figyelem és értelmezés

    „Amit ezzel a könyvvel kapcsolatban mondok, az a pszicho-analitikus ülésre is érvényes; határozottan az a benyomásom, hogy a pszicho-analitikus...