2024. május. 07., kedd - Gizella.
hirdetés

Dr. Palkovits Miklós és az Anatómiai Múzeum

A Semmelweis Egyetem egyetemi polgárokat kért arra, hogy mutassák meg a kedvenc egyetemi helyszínüket.

Dr. Palkovits Miklós először gimnazistaként járt az egyetemmel egyidős Anatómiai, Szövet- és Fejlődéstani Intézetben, azon belül is az Anatómiai Múzeumban, ami óriási hatással volt rá, és többször visszajárt ide – emlékezett vissza. Az első ember pedig, akivel találkozott, dr. Kádár Ferenc adjunktus volt, aki kalandos körülmények között, eleinte ún. pengős altisztként került az intézetbe. „Gyere kicsim, hogyha érdekel” – idézte fel „Kádár Feri bácsi” első hozzá intézett szavait.

Fotó: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem
Fotó: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem

Dr. Kiss Ferenc professzor, az intézet akkori igazgatója és Kádár Ferenc 1934-ben Párizsban találkoztak egy jótékonysági rendezvényen, ekkor hívta haza a professzor a munkanélküli Kádár Ferencet a pesti anatómiai intézetbe dolgozni. Mint minden altiszt (így hívták régen a boncmestereket), munkája mellett ő is csontvázakat, koponyákat preparált – mesélte Dr. Palkovits Miklós. Kádár Ferenc ugyanakkor rendkívüli alapossággal megtanult speciális ún. korróziós preparátumokat (a szív, a tüdő, a máj és a vese artériáinak és vénáinak színes feltöltését) is készíteni. Ezek, a modern CT-felvételek finomságával vetélkedő háromdimenziós preparátumok máig megtekinthetőek az Anatómiai Múzeum tárgyai között. Kiss Ferenc professzor biztatásával és támogatásával Kádár Ferenc végül megszerezte az orvosi diplomát, és később adjunktusként dolgozott az intézetben.

Dr. Palkovits Miklós 1952-ben kezdett el az egyetemen tanulni, és 1958 óta dolgozik itt úgy, hogy közben három évtizeden át (2006-ig), minden év felét az Egyesült Államokban, másik felét Magyarországon töltötte. A Széchenyi-díjas, kétszer is Nobel-díjra jelölt Palkovits professzor irodája Kádár Ferenc egykori szobája és preparáló helyisége. Ezért választotta a kedvenc egyetemi helyeként az Anatómiai Múzeumot, valamint számára kedves, visszatérő emlékként Kádár Feri bácsit és vele a régi anatómiai intézet hangulatát.

Az alapítás 250. jubileuma alkalmából indított sorozat további részei megtekinthetők a Semmelweis 250 honlapon.

(forrás: semmelweis.hu)
hirdetés

Könyveink

  • learn more Csoportdinamika

    Ez a könyv Rudas János harmadik műve a csoportokról. Aki korábban tanulta és gyakorolta az önismereti, személyiségfejlesztési, emberierőforrásfejlesztési...

  • learn more Mi is emberek vagyunk

    A húsz interjút és egy szívinfarktus személyes történetét tartalmazó könyv orvosok nyilatkozatai alapján mutatja be a száz sebből vérző magyar...

  • learn more A pancreas betegségei

    Az internetről áradó legfrissebb tudományos információk birtokában jogos lehet a kérdés, hogy szükség van-e még magyar nyelvű, magyar szerzők...

  • learn more Betegségek megelőzése és korai felismerése

    A könyv nagy szakmai jelentőséggel bíró kiadvány, mert egyaránt szól az átlagembernek és az egészségügy...

  • learn more Kardiológiai szófejtő

    Dr. Szauder Ipoly belgyógyász, kardiológus, hypertonológus, osztályvezető főorvos,  egyetemi előadó, számos publikáció, szakkönyv szerzője,...

  • learn more A csontritkulásról - Patika Magazin könyvek

    Hogyan működik a csontszövet? Mik a csontritkulás rizikófaktorai? Mennyire meghatározó a gyermekkor, és mire kell...

  • learn more 59 másodperc - Egy kis ésszel sokra mész

    Mitől válik kreatívabbá az, aki cserepes növényt tart az asztalán? Miért nagyobb az esélye, hogy visszakapjuk elveszetett...

  • learn more Ritka betegségek – küzdelem az élet határain

    Ritka betegségek – diagnosztikai kihívások című könyv folytatása, további esetek ismertetésével. A klinikai és...

  • learn more S.O.S. Daganat! - Párbeszéd a daganatos betegségekről

    Hiánypótló interjúkötet betegeknek, hozzátartozóknak  és  orvosoknak tévhitekről, félelemről,...

  • learn more Discoveries in Gastroenterology

  • learn more A magánpraxis-marketing kézikönyve

    A magyar privát egészségügy robbanásszerű növekedésének lehetünk tanúi. De évről évre már nem csak a magánpraxisokban...

  • learn more Misce fiat...

    Dr. Szabó Sándor, a Magyar Gyógyszerészi Kamara örökös, tiszteletbeli elnöke a 70. születésnapjára állította össze a kamara elmúlt 20 évének történetét...

  • learn more Gyógyszertámogatás

    A fejlett és közepesen fejlett országokban a gyógyszerek jelentős részét az állam, illetve az annak alrendszereként működő társadalombiztosítás...

  • learn more Élettan gyógyszerészhallgatók részére

    Tartalom I. rész - Élettani alapfogalmak A szervezet belső környezete és a homeosztázis fogalma  A sejtfunkciók molekuláris...

  • learn more A kettős zsarolás ellen - Menekültek, terror és egyéb gondok felebarátainkkal

    Slavoj Žižek szlovén filozófus a mai radikális baloldal emblematikus...

  • learn more Kötözzük sebeinket

    A mindennapokban rengeteg alkalommal kerülünk kapcsolatba sebekkel. Akár háztartási balesetek kapcsán, akár orvosi beavatkozás eredményeként. A...

  • learn more Gyermekbántalmazás

    A bántalmazott gyermekek védelme érdekében kiemelt fontosságú az esetek korai felismerése, a védő intézkedések mielőbbi megtétele. Könyv célja, hogy...

  • learn more Transzfúzió

    A könyv a hazai palettáról évek óta hiányzó munkát pótol. A vérátömlesztés a mindennapi klinikai/kórházi munka során napjainkban is gyakori (olykor...

  • learn more A belgyógyászat alapjai fogorvosok számára

    Számos belgyógyászati kórállapotban jelentkezhetnek szájüregi manifesztációk, és megfordítva, sok primer fogászati...

  • learn more Népegészségügyi medicina

    A betegségek megelőzése az emberiség ősi igénye. Már a történelemformáló világjárványok kapcsán megszületett az a felismerés, hogy a...