hirdetés

Döntött az Országgyűlés az egészségügyi ellátás átalakításáról

Az egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról szóló csomagot 136 igen, 56 nem és 1 tartózkodó szavazattal fogadták el a képviselők.

A módosítások szerint jövőre a háziorvosi körzethatárok kijelölésének joga az önkormányzatoktól átkerül az Országos Kórházi Főigazgatósághoz, amelynek alapellátási igazgatóságán belül hozzák létre a Nemzeti Praxiskezelőt. A háziorvosi praxisok tekintetében a jövőben a legkisebb egységnek már nem a települést, hanem a járást tekintik. A már létező praxisközösségek tevékenysége járóbeteg-szakellátási szolgáltatásokkal bővülhet.

A jogszabály új alapokra helyezi az alapellátási ügyeletet: a háziorvosi ügyelet délután négytől este tíz óráig a járásközpontban lesz mindig azonos helyen, este tíztől reggel nyolcig pedig az eddigi ügyeleti szolgáltatók helyett, az Országos Mentőszolgálat irányítja majd a betegeket a megfelelő ellátási szintre. Az ügyeleti ellátás átalakításának végdátuma 2024. február 29., azt megelőzően fokozatos lesz a feladatelvállalás. Az egészségügyért felelős miniszter 30 nappal előre közzéteszi, mely területek – jellemzően megyék  esetében veszi át a mentőszolgálat az ügyeleti ellátást.

Törvényi szinten rögzítik, hogy a városi kórház 0-24 órában betegfogadásra alkalmas és legalább kettő, a miniszter által rendeletben meghatározott szakmában nyújt fekvőbeteg-szakellátást, míg a megyei kórháznak egész nap biztosítania kell sürgősségi ellátást és legalább öt rendeletben meghatározott szakmában fekvőbeteg-szakellátást is.

A jogszabály lehetőséget ad a megyei intézménynek arra, hogy foglalkoztatottjai számára meghatározza a munkavégzés helyét, amely bármely, az adott megyében működő intézmény lehet. A munkavégzés helyének egyoldalú meghatározása ugyanakkor nem járhat a foglalkoztatott aránytalan sérelmével, különösen egészségi állapotára vagy családi körülményeire tekintettel, a munkahely és a lakóhely közötti utazás nem haladhatja meg a napi a három órát, tíz éven aluli gyermeket nevelő foglalkoztatott esetében a napi két órát.

A törvény lehetőséget biztosít arra, hogy az egészségügyi szolgálati jogviszonyban álló az őt foglalkoztató intézményben  engedéllyel  végezhessen olyan egészségügyi tevékenységet, amire a szolgálati jogviszonya nem terjed ki.

A jövőben a látogatási időn túl is jogosult lehet egy segítő személy bent lenni a kórházban azon beteg mellett, aki önmagát nem tudja ellátni, folyamatos segítségre szorul, hosszútávú fekvőbeteg-ellátást igényel, pszichés krízishelyzetben van vagy haldoklik.

Jövő júliustól az önkormányzatok helyett az állam gondoskodik a védőnői ellátásról: a védőnők munkáltatói jogait az irányító megyei intézmény gyakorolja majd, a települési önkormányzatoknak pedig ingyen kell használatba adnia az államnak a védőnői ellátásra szolgáló ingó és ingatlan vagyont. Felkai László, a Belügyminisztérium közigazgatási államtitkára a bizottsági vitában közölte, a kormány nem döntötte el, hogy állami kézbe veszi-e a szakrendelőket, előbb felméri azokat, majd március környékén születhet róluk döntés.

Átalakul a szakápolási rendszer is: a törvény megteremti a jogalapját, hogy egészségügyi szakellátásból a  szociális ellátórendszerbe kerüljenek át azok az ágyak, amelyeken jelenleg tartós ápolást-gondozást
végeznek. Az ápolást  a jövőben a szociális ellátórendszer keretein belül működő szakápolási központok végzik majd. A feladatátvétellel, illetve átadással érintett intézmények körét az egészségügyért felelős miniszter a szociálpolitikáért felelős miniszterrel egyetértésben kiadott rendeletben határozza meg.

A bürokráciacsökkentési csomag is érinti az ellátórendszert

Az Országgyűlés 141 igen, 11 nem szavazattal és 40 tartózkodás mellett elfogadta a Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter által benyújtott, az egyes törvények bürokráciacsökkentéssel és jogharmonizációval összefüggő módosítását.

A törvény szerint az egészségbiztosítónak ezentúl a beteg adatait a halálát követő harminc év helyett tíz évig kell őriznie, azt követően "az adatokat meg kell fosztani a személyes azonosítás lehetőségétől".

A kifizetőhellyel nem rendelkező foglalkoztató ezentúl elektronikus úton nyújthatja be például a csecsemőgondozási díj, a gyermekgondozási díj vagy a táppénz iránti kérelmet. Az egészségbiztosító a jövőben elektronikus úton tájékoztat a pénzbeli egészségbiztosítási ellátás összegének felülvizsgálatáról vagy bizonyos esetekben az adóelőleg-nyilatkozat lehetőségéről, továbbá a levont adóelőlegről.

Új közhiteles nyilvántartást jön létre, amely a pénzbeli egészségbiztosítási ellátások, a baleseti táppénz és az utazási költségtérítés adatait tartalmazza.

Elfogadták a 2021-es költségvetés zárszámadását még mindig a pandémia jegyében

A képviselők 129 igen szavazattal, 50 nem és egy tartózkodás mellett elfogadták a 2021-es költségvetés végrehajtásáról szóló törvényt.

A törvény indoklása szerint 2021-ben a koronavírus-járvány okozta gazdasági, egészségügyi fennakadások kezelését és a gazdaság újraindítását célzó intézkedések váltak meghatározóvá világszerte.

A 2021-es növekedést segítették a kormány támogató intézkedései. Továbbra is elsőrendű feladat volt az egészség védelme mellett a gazdaságvédelem és a gazdaság újraindítása. Ezzel párhuzamosan meg kellett őrizni az elmúlt évek sikeres kormányzati politikájának kiemelt elemeit, programjait, a családvédelem és otthonteremtés, valamint a munkaalapú társadalom építésének vívmányait. A 2021-es költségvetési törvény elfogadása után a kormány további béremelésekről, adókönnyítésekről, valamint új, a családokat és a vállalkozásokat segítő programokról döntött.

2021 végén már látható volt, hogy a kormány sikeres, a gazdaság újraindítását segítő és a családok helyzetét javító, a korábban elindított programokat megtartó, sőt bővítő költségvetési politikája révén a gazdaság újraindítása megvalósul.

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink

  • learn more A belgyógyászat alapjai fogorvosok számára

    Számos belgyógyászati kórállapotban jelentkezhetnek szájüregi manifesztációk, és megfordítva, sok primer fogászati...

  • learn more Odú vagy kelepce?

    Hogy kik is vagyunk, mit akarunk az élettől és mi a szerepünk a világban, azaz identitásunk, mindegyikünk számára fontos kérdés. Valódi önmagunk...

  • learn more Népegészségügyi medicina

    A betegségek megelőzése az emberiség ősi igénye. Már a történelemformáló világjárványok kapcsán megszületett az a felismerés, hogy a...

  • learn more Kardiológiai szófejtő

    Dr. Szauder Ipoly belgyógyász, kardiológus, hypertonológus, osztályvezető főorvos,  egyetemi előadó, számos publikáció, szakkönyv szerzője,...

  • learn more Mit (t)egyek, hogy lefogyjak? - Patika Magazin könyvek

    A könyv segítségével nem lehet néhány hét alatt hatalmas túlsúlytól megszabadulni, azt sem ígéri, hogy...

  • learn more Gyermekbántalmazás

    A bántalmazott gyermekek védelme érdekében kiemelt fontosságú az esetek korai felismerése, a védő intézkedések mielőbbi megtétele. Könyv célja, hogy...

  • learn more Patikai reklámtárgyak

    A kiadó tovább folytatja az 1999-ben elkezdett, nagy sikert aratott reprezentatív gyógyszerészettörténeti albumsorozatát ezen könyvével. A reklám a...

  • learn more A kettős zsarolás ellen - Menekültek, terror és egyéb gondok felebarátainkkal

    Slavoj Žižek szlovén filozófus a mai radikális baloldal emblematikus...

  • learn more Reflective recovery

    In this book we invite the reader to take a few steps into the “multiverse” of 12-step fellowship recovery cultures. These fellowships exist in many different...

  • learn more A pancreas betegségei

    Az internetről áradó legfrissebb tudományos információk birtokában jogos lehet a kérdés, hogy szükség van-e még magyar nyelvű, magyar szerzők...

  • learn more És mégis - Összegyűjtött írások (1983-2015)

    B. Gáspár Judit könyve három évtized írásait gyűjti egybe. Pszichoanalitikus szemléletű kortárs gondolkodó szólal...

  • learn more Szemészet

    Napjainkban új kihívások várnak a szemésztársadalomra. A népesség elöregedésével nő az időskorban előforduló szembetegségek száma. A 80 éven felüli lakosság...

  • learn more Méregtől a gyógyszerig

    Az író legjelentősebb cikkeiből történt válogatás mind az értő, mind a laikus olvasó számára értékes és érdekes ismeretanyagot nyújt. A...

  • learn more Csoportdinamika

    Ez a könyv Rudas János harmadik műve a csoportokról. Aki korábban tanulta és gyakorolta az önismereti, személyiségfejlesztési, emberierőforrásfejlesztési...

  • learn more Út Stockholmba – Tudósok és Nobel-díjak

    A kiadvány a tudományról és a tudósokról szól, valamint arról a díjról, amely már több mint száz éve a legismertebb...

  • learn more Kórtani alapismeretek

    A tankönyv a kórtani alapok ismertetése után részletesen foglalkozik az egyes szervek, szervrendszerek kórtani alapismereteivel. Ez az...

  • learn more Ritka betegségek, különleges kórformák a szimultán terhességtől a foltos lázig

    Szerzők jelenlegi és előző könyvei ritkán előforduló vagy különleges...

  • learn more A szem fénytörése

    Az 1922-ben megjelent könyv már akkor is hiányt pótolt a szem fénytöréstanának összefoglalásában. A szemorvos a szemmel inkább mint szervvel szeretett...

  • learn more Velencei-tó látványtérképe

    Az elmúlt évek jelentős turisztikai fejlesztései is megtalálhatóak már a Civertan Grafikai Stúdiónak a Velencei-tavat és térségét bemutató...

  • learn more S. O. S. Cukor! – Párbeszéd a diabéteszről

    Hiánypótló kötet betegeknek, hozzátartozóknak és orvosoknak a Magyar Diabetes Társaság ajánlásával  Hogyan fogadja el...