hirdetés

Cser Ágnes még reménykedik, de lesz kongresszus

Cser Ágnes a Legfelsőbb Bíróságtól reméli hivatala helyreállítását, s ez alkalomból a Pedagógusok Szakszervezetének volt alelnökével állt a nyilvánosság elé.

Felülvizsgálati kérelemmel fordul a Legfelsőbb Bírósághoz (LB) az ügyeikben hozott ítéletek miatt Cser Ágnes az az Egészségügyi Dolgozók Demokratikus Szakszervezete (EDDSZ) elnöke és Pécsi Ágnes, a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) budapesti szakoktatási szervezetének titkárhelyettese jelentették be pénteki közös sajtótájékoztatójukon.

Cser Ágnes kifejtette: a PSZ kongresszusi határozatainak megtámadása 2008-ban indult, azóta folyamatosan egyeztetnek Pécsi Ágnessel, aki akkor még a PSZ alelnöke volt. Mint mondta, az ítéleteket, illetve azok indoklásait összevetve arra jutottak, hogy "ítéleteiket felcserélhették".

Cser Ágnes azt mondta: az ítéletekben közös, hogy a bíróság mindegyik esetben a döntés alapjaként az egyesülési jogban lényeges elvként érvényesülő "demokratizmusra, tagegyenlőségre, autonómiára és önkormányzásra" hivatkozik. Az ezen elvekre alapuló kongresszusi döntésekkel kapcsolatban a két szervezetnél lezajlott, illetve jelenleg is folyamatban lévő bírósági eljárások során viszont ugyanaz a bíró ugyanazt a törvényt ellentétesen értelmezte.

A PSZ esetében a kongresszusi határozatokkal szemben kezdeményezett eljárásokban a bíróság a tag kereseteit minden esetben elutasította, egyúttal kimondta a határozatok jogszerűségét. Ugyanakkor az EDDSZ esetében  az egyik tag által benyújtott kereset nyomán a bíróság megsemmisítette a kongresszusi határozatot. Cser Ágnes kiemelte: remélik, hogy a Legfelsőbb Bíróságon minél előbb megszületik egy jogegységi döntés.

Múlt szombaton a Magyar Nemzet számolt be arról, hogy a Fővárosi Ítélőtábla múlt csütörtöki végzésében helybenhagyta a Fővárosi Bíróság elsőfokú ítéletét, amely megsemmisítette a Cser Ágnes EDDSZ-elnökké választásáról szóló kongresszusi határozatot.
Cser Ágnes kiemelte: nem igaz az, hogy az ítélet szóbeli elhangzását követően ő nem EDDSZ-elnök; amíg kézhez nem veszi ezt az ítéletet, addig köteles teljes jogkörű elnökként eljárni. Ugyanakkor hozzátette: már intézkedett a rendkívüli kongresszus összehívásáról.

(forrás: MTI)

Könyveink

  • learn more Pirula a patikamanó - Maja lázas

    A Galenus Kiadó – a Patika Magazin kiadója - mesesorozatot jelentetett meg Pirula, a patikamanó  sorozatcímmel 2-4 éves gyerekek...

  • learn more Mit (t)egyek, hogy lefogyjak? - Patika Magazin könyvek

    A könyv segítségével nem lehet néhány hét alatt hatalmas túlsúlytól megszabadulni, azt sem ígéri, hogy...

  • learn more Gipsz- és kötéstechnika

    A konzervatív töréskezelés sikere ma is a csonttöréseket rögzítő kötések megfelelő kiválasztásától és alkalmazásától függ. A hosszú...

  • learn more Misce fiat...

    Dr. Szabó Sándor, a Magyar Gyógyszerészi Kamara örökös, tiszteletbeli elnöke a 70. születésnapjára állította össze a kamara elmúlt 20 évének történetét...

  • learn more Akadémikus portrék - Erdei Anna - immunológus

    A kötet Herzka Ferenc dokumentumfilm-rendező, szerkesztő által készített portréfilm szövegéből készült...

  • learn more Gyógyszertámogatás

    A fejlett és közepesen fejlett országokban a gyógyszerek jelentős részét az állam, illetve az annak alrendszereként működő társadalombiztosítás...

  • learn more Balneoterápia és hidroterápia

    Magyarország termálforrásokban gazdag. Így számos természetes gyógytényezőt alkalmazunk a gyógyítás céljára. A balneoterápia...

  • learn more Pszichiátria - másképp

    A szerző mindazoknak ajánlja könyvét, akik kapcsolatba kerültek a pszichiátriával, akár mint vizsgázók, akár mint terapeuták. A könyv...

  • learn more 150 EKG kérdés (javított kiadás)

    Bár a gyakorlat és a tapasztalat semmivel sem helyettesíthető, ez a könyv egy lépéssel közelebb áll a klinikai valósághoz, mint azok a...

  • learn more A pancreas betegségei

    Az internetről áradó legfrissebb tudományos információk birtokában jogos lehet a kérdés, hogy szükség van-e még magyar nyelvű, magyar szerzők...

  • learn more The Etiological Role of Hepatitis C Virus in Lymphomagenesis

    The acute inflammation of liver in patients (acute hepatitis) can be produced by different chemicals...

  • learn more A fejfájásról - Patika Magazin könyvek

    A Patika Magazin Könyvek sorozat az egészségügyi populáris könyvekhez képest több szempontból is újdonságot jelent. A...

  • learn more A csodálatos csecsemő - Pszichoanalízis és határterületei

    Pető Katalin gazdag szakmai tapasztalatait összegzi most közreadott tizennyolc tanulmányában...

  • learn more Velencei-tó látványtérképe

    Az elmúlt évek jelentős turisztikai fejlesztései is megtalálhatóak már a Civertan Grafikai Stúdiónak a Velencei-tavat és térségét bemutató...

  • learn more Odú vagy kelepce?

    Hogy kik is vagyunk, mit akarunk az élettől és mi a szerepünk a világban, azaz identitásunk, mindegyikünk számára fontos kérdés. Valódi önmagunk...

  • learn more Funkcionális anatómia

    A tankönyv a hallgatók számára biztosítja azon az ismereteket, melyek elsajátítása lehetővé teszi a szakmai tárgyak megértését,...

  • learn more Az Önök Bizottsága

    Ebben a sorsfordító korszakban mit jelentett az amerikai pszichoanalitikusok kezdeményezésére 1938-ban létrehozott szervezet, az Emergency Committee on...

  • learn more Álláskeresők könyve

    Hányan keresnek ma állást Magyarországon? Hányan készülnek feladni, és ami rosszabb, hányan adták, adják fel? Hiánypótló könyv magyar szerzőtől az...

  • learn more S. O. S. Cukor! – Párbeszéd a diabéteszről

    Hiánypótló kötet betegeknek, hozzátartozóknak és orvosoknak a Magyar Diabetes Társaság ajánlásával  Hogyan fogadja el...

  • learn more Professzionalizmus a pszichiátriában

    Amit gyakran a betegre nézve „gyógyító körülménynek” neveznek a medicinában, az valójában az orvos professzionalizmusának...