hirdetés

Cégadományból zöldítik a Péterfy kórház udvarát

Kertrendezéssel és zöldítéssel szépülhet meg a Péterfy Sándor utcai kórház és rendelőintézet központi telephelyének udvara a Porsche Hungária Kft. adományából, mondta a munkálatok szombati bemutatóján a VII. kerületi egészségügyi intézmény főigazgatója.

Kökény Zoltán hangsúlyozta, hogy a kert zöldítése éppúgy jelentős esemény, mint a kórházi részlegek korszerűsítése, hiszen javíthatja az itt gyógyulók közérzetét, segítve a felépülésüket. Nyári melegben, hőhullámok idején különösen fontos, hogy a betegek és a kórházi dolgozók rendezett, árnyas, kellemes kórházi parkokban pihenhessenek.

Ismertetése szerint a főváros egyik legnagyobb kórházaként folyamatosan 650-700 fekvőbeteget és napi 500-600 járóbeteget látnak el, az intézmény számos osztálya országos vagy több millió emberre kiterjedő területi ellátást végez, ezért különösen nagy szükség volt az udvar rendezésére.

Cégadományból zöldítik a Péterfy Sándor utcai kórház udvarát Budapest, 2026. július 4. Kökény Zoltán, a Budapesti Péterfy Sándor utcai Kórház-Rendelőintézet főigazgatója (b) beszédet mond az egészségügyi intézmény központi telephelye udvarának kertrendezésén, mellette Tóth Péter, a Porsche Hungária Kft. értékesítési igazgatója a VII. kerületi Péterfy Sándor utcában 2026. július 4-én.A Porsche Hungaria Kft. adományaként a cég munkatársai a kórház dolgozóival közösen, a B+N Magyarország Kft. közreműködésével megszépítik a központi telephely udvarát, növényeket és virágokat ültetnek. MTI/Kovács Márton

A főigazgató hangsúlyozta, a külső zöldítés jól illeszkedik a kórházi részlegek fejlesztéséhez: az elmúlt egy évben új CT-készülék átadásával, a teljes központi radiológiai géppark megújításával, a nőgyógyászati és a sebészeti osztály vagy a szövettani labor korszerűsítésével folytatódott a program.

Kökény Zoltán közlése szerint az épületeik körül jelentős területek várnak még rendezésre, ezért továbbra is szívesen fogadják a zöldítést segítő adományokat. A Péterfy Sándor utcai kórházban a neurológiai osztálynak lenne még szüksége felújításra, illetve egy nővérszálló, valamint egy betegszállító lift építése is sokat segítene.

Tóth Péter, a Porsche Hungária Kft. értékesítési igazgatója kifejtette, hogy egy multinacionális cégnek nemcsak a piacon kell bizonyítania, hanem fel kell karolnia társadalmi jelentőségű eseményeket is. Felelősségvállalásuk széles körre terjed ki, így az egészségügyben is számos kezdeményezésük volt már. Korábban biztosítottak például újszülöttosztálynak diagnosztikai berendezést, szerveztek programokat is gyógyuló gyermekeknek. Mostani adományukból a Péterfy Sándor utcai kórház udvarára 40 köbméter föld és többszáz négyzetméter geotextil került, ide ültetik az új növényeket több hetes előkészület után, amelyben a B+N Magyarország Kft. segített.

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink