hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.

Budapesten a legmagasabb az átoltottság

Az oltottsági arány egyedül Budapesten haladja meg a 60 százalékot, miközben Jász-Nagykun-Szolnok és Borsod megyében az 50-et sem éri el, közli a 444.

„Miért ne lehetne ezt tudni?” – kérdezett vissza Gulyás Gergely miniszter a múlt heti kormányinfón, amikor arra voltunk kíváncsiak, miért nem ismerhetjük meg az oltottsági adatokat területi bontásban, írja a lap. Mint kiderült, ő már egy hónapja találkozott az adatokkal, amikről a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) azt írta, nem állnak rendelkezésre. Végül hétfőn megkapták a megyei számokat a Miniszterelnökségtől, térkép formájában.

Az oltottsági arány egyedül Budapesten haladja meg a 60 százalékot, miközben Jász-Nagykun-Szolnok és Borsod megyében az 50-et sem éri el. Ahogy sejthető volt, az ország jobb helyzetben levő, nyugati felén magasabbak a számok, Vasban, Fejérben és Pest megyében is 58 százalék körül van. Keleten Heves és Csongrád-Csanád lóg ki felfelé 54-55 százalékkal.

Érdekes lenne látni, hogy alakulnak ezek az arányok járási vagy akár települési szinten. Valószínűleg egy-egy megyén belül is vannak eltérések, egész más lehet a helyzet Miskolcon és Debrecenben, mint a megyeszékhelyektől távolabbi, kisebb falvakban. Ahogy korábban az NNK-t, most a Miniszterelnökséget is hiába kértük, hogy küldjenek részletesebb adatokat, írja a lap.
 
(forrás: 444.hu)

cimkék

hirdetés

Könyveink