Brexit: összeomolhat az egészségügy?

Óriási létszámhiánnyal küzd a brit nemzeti egészségügyi szolgálat: a brexit miatt folyamatosan távoznak az uniós orvosok és ápolók, írja a hvg.hu.

A nővérhiány a leginkább aggasztó Nagy-Britannia közegészségügyi hálózatában, hiszen a brexit-népszavazás óta 11 600 uniós orvos és nővér hagyta ott az NHS-t – hívják fel a figyelmet a hvg.hu szerint a Liberális Demokraták.

Állításuk szerint még nagyobb probléma, hogy megszűnik az utánpótlás: míg a brexitszavazás évében 6 382 nővér érkezett az uniós országokból, addig az utóbbi évben mindössze 805, ami már az NHS működését is veszélyeztetheti.

A gondokat fokozza, hogy Nagy-Britannia lakossága is öregszik, egyre többen igénylik a közegészségügyi szolgáltatásokat. Ha a jelenlegi tempóban folytatódik az uniós orvosok és nővérek távozása az NHS-ből, akkor a brit közegészségügy válság elé néz – hangsúlyozza az ellenzék két fő ereje: a Munkáspárt, illetve a Liberális Demokraták.

A kormányzó konzervatívok saját erőből akarják megoldani a problémát, vagyis azt szeretnék elérni, hogy a brit orvosok és nővérek vállaljanak több túlórát. Ezzel növekedne a jövedelmük és legalább részben pótolni lehetne a távozó uniós munkaerőt. A konzervatív kormány ebből a célból csökkentette, illetve átvállalta az NHS-orvosok nyugdíjjárulékának adóját.

(forrás: hvg.hu)

cimkék

hirdetés

Könyveink

  • learn more Csoportdinamika

    Ez a könyv Rudas János harmadik műve a csoportokról. Aki korábban tanulta és gyakorolta az önismereti, személyiségfejlesztési, emberierőforrásfejlesztési...

  • learn more És mégis - Összegyűjtött írások (1983-2015)

    B. Gáspár Judit könyve három évtized írásait gyűjti egybe. Pszichoanalitikus szemléletű kortárs gondolkodó szólal...

  • learn more Útmutató a SCID-5-CV használatához

    Nélkülözhetetlen segédlet a nemrégiben megjelent strukturált klinikai interjú (SCID-5-CV) alkalmazásához. Szakembereknek és leendő...

  • learn more A hasnyálmirigy daganatai

    A hasnyálmirigy daganatai az elmúlt négy évtizedben gyakoribbá váltak, és a hasnyálmirigyrák ma már a vastagbél- és a gyomorrák után az...

  • learn more Tic-taktika

    „A Tourette-szindrómás gyermekek napi gondozása/nevelése nem sokban különbözik más gyermekekétől, azonban a Tourette-szindróma és az esetlegesen ezzel együtt...

  • learn more Tükröm, tükröm...

    Ha a tükör nem, ez a könyv megmondja, hogy a problémáink elől, önmagunk elől nem tudunk elmenekülni. A Zsigmond Márta-médiadíjas újságíró, költő és...

  • learn more A magánpraxis-marketing kézikönyve

    A magyar privát egészségügy robbanásszerű növekedésének lehetünk tanúi. De évről évre már nem csak a magánpraxisokban...

  • learn more Transzfúzió

    A könyv a hazai palettáról évek óta hiányzó munkát pótol. A vérátömlesztés a mindennapi klinikai/kórházi munka során napjainkban is gyakori (olykor...

  • learn more Fukushima [3.11] Maradjunk vagy menjünk? (memoár) - Személyes történet a 2011-es tohokui földrengésről, tsunamiról és a fukushimai atomkatasztrófáról

    Popovics Péter a családjával együtt 10 évet élt Japánban, és Yokohamában (Fukushimától 180 km-re) élte át a 2011 márciusi történelmi földrengést, melynek következményei gyökeresen megváltoztatták mindannyiuk életét. Az emlékirat egyrészt a szerző gyerekeinek nyújt magyarázatot a család gyökereire, másrészt pedig feldolgozza családjuk azon megpróbáltatásait, melyekre a fukushimai atomerőműbaleset következtében az események sodrása nem adott lehetőséget. A könyv központi része a földrengés napjától számítva napi bontásban mutatja be a katasztrófa kibontakozásával párhuzamosan a velük történteket mindaddig, amíg el nem hagyták Japánt. Nyelv: magyar...

  • learn more Delfi örökösei - Önismereti csoportok – elmélet, módszer, gyakorlat

    Végre megjelent a hetedik kiadás! Ami – néhány kisebb javítástól eltekintve – azonos...

  • learn more Marketing pirula recept nélkül

    A könyv az egészségügy speciális, de sokakat érintő területét vizsgálja, és az elméletet egyben konkrét gyakorlati példákkal...

  • learn more Májsebészet

    A könyv elsődleges célja olyan májsebészeti munka létrehozása, amely segítséget nyújthat ügyeleti éjszakán a fiatal szakorvosnak, ha többek között rupturált...

  • learn more Nők a fájdalom árnyékában - Endometriózis

    Árvai Nóra ebben a könyvében az endometriózisról szóló legújabb kutatások mentén ír a betegségről, kóreredetről,...

  • learn more A gyógyszerkutatás kémiája

    A gyógyszerkutatás értékteremtő folyamat, amit a legkülönbözőbb kémiai, biológiai és orvosi szak- és részterületek sokaságának...

  • learn more Vágy és hatalom

    E kötet a hazai pszichoanalitikus-pszichoterápiás szcéna egy olyan kiemelkedő szereplőjével invitálja közös elmélkedésre az olvasót, akinek nem csak...

  • learn more A tudatos jelenlét a függőségből kivezető úton

    Ez a hiánypótló kötet függőségben érintetteknek nyújt praktikus, minden részletre kiterjedő útmutatást a...

  • learn more Felépülés a betegségből - A pszichiátriai rehabilitáció kézikönyve

    A mentális zavarok kezelése kapcsán napjainkban furcsán elszomorító helyzet állt elő:...

  • learn more Szemészet

    Napjainkban új kihívások várnak a szemésztársadalomra. A népesség elöregedésével nő az időskorban előforduló szembetegségek száma. A 80 éven felüli lakosság...

  • learn more A fogyasztóra hangolva

    A fogyasztók dühösek, nagyon dühösek! A válság zűrzavarában nyugtalanok és rosszkedvűek: úgy érzik, hogy becsapták és magukra hagyták őket....

  • learn more Sürgősségi kardiológia

    A Kadix Press Kiadó új könyve az Oxford University Press méltán népszerű kézikönyv sorozatában nagy sikert aratott, akut kardiológiai eseteket...