hirdetés
2024. december. 22., vasárnap - Zéno.
hirdetés

Borsodban ismét kötelező lett a tüdőszűrés

Ismét kötelező lett a tüdőszűrés Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, miután megnőtt a tbc-s megbetegedések száma – írta a BorsodOnline kedden.

A honlap szerint 2009-ben a megye közigazgatási területén az új tüdőgümőkóros (tbc-s) megbetegedések gyakorisága a határérték fölé emelkedett, ezért tették ismét kötelezővé az évenkénti vizsgálatot.
Az ÁNTSZ regionális tiszti főorvosának rendelkezése a megye valamennyi településén „huzamos jelleggel tartózkodó” valamennyi 30 éves és ennél idősebb felnőttre vonatkozik. Az ingyenes szűrővizsgálaton nem kell részt venniük azoknak, akik egy éven belül ilyen vizsgálaton igazoltan részt vettek, vagy tüdőgondozó intézetben gyógykezelés alatt állnak.
A vizsgálattal a tüdőbetegségeket időben fel lehet ismerni felismerésére – közölte az ÁNTSZ Észak-magyarországi Regionális Intézete kedden az MTI-vel, hangsúlyozva, hogy panasz nélkül is lehet valaki beteg. A tüdőszűrés pedig évente csak egy alkalom, de kihagyása akár a megfertőződött ember életébe is kerülhet.
Névre szóló értesítő nélkül is jogosult mindenki megyén belül az évenként egyszeri ingyenes tüdőszűrésre, de ebben az esetben célszerű előzetesen telefonon érdeklődni és egyeztetni a szűrés helyéről és idejéről a lakóhely szerint illetékes tüdőgondozóban vagy szűrőcentrumban. 
A tüdőszűrő állomást a névre szóló értesítővel egy éven belül bármikor fel lehet keresni.

A honlap szerint 2009-ben a megye közigazgatási területén az új tüdőgümőkóros (tbc-s) megbetegedések gyakorisága a határérték fölé emelkedett, ezért tették ismét kötelezővé az évenkénti vizsgálatot.

Az ÁNTSZ regionális tisztifőorvosának rendelkezése a megye valamennyi településén „huzamos jelleggel tartózkodó” valamennyi 30 éves és ennél idősebb felnőttre vonatkozik. Az ingyenes szűrővizsgálaton nem kell részt venniük azoknak, akik egy éven belül ilyen vizsgálaton igazoltan részt vettek, vagy tüdőgondozó intézetben gyógykezelés alatt állnak.

A vizsgálattal a tüdőbetegségeket időben fel lehet ismerni felismerésére – közölte az ÁNTSZ Észak-magyarországi Regionális Intézete kedden, hangsúlyozva, hogy panasz nélkül is lehet valaki beteg. A tüdőszűrés pedig évente csak egy alkalom, de kihagyása akár a megfertőződött ember életébe is kerülhet.

Névre szóló értesítő nélkül is jogosult mindenki megyén belül az évenként egyszeri ingyenes tüdőszűrésre, de ebben az esetben célszerű előzetesen telefonon érdeklődni és egyeztetni a szűrés helyéről és idejéről a lakóhely szerint illetékes tüdőgondozóban vagy szűrőcentrumban. A tüdőszűrő állomást a névre szóló értesítővel egy éven belül bármikor fel lehet keresni.

(forrás: MTI)

cimkék

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés