Biztos recept

A kórházsorozatok s az egyéb doktoros tévészériák jószerével a televíziózás hőskorától fogva rendkívüli közkedveltségnek örvendenek világszerte. Hazánkban sem apad népszerűségük, s a képernyőn megjelenő újabb és újabb orvosdoktorokat máig áhítattal elegy rajongás övezi.

Valójában persze aligha nehéz meglelni az okát annak, vajon miért oly fölöttébb népszerűek alkotók és nézők körében egyaránt az orvosi tematikájú tévésorozatok. A televíziós szériák két örök és megingathatatlan alappillére ugyanis a tartósan vonzó és lebilincselő karakter, illetve az epizódonként újratermelődő, lehetőleg izgalmas konfliktus, s a doktoros sztorik tökéletesen megfelelnek eme kettős követelménynek. Mert hát kell-e lenyűgözőbb figura, mint egy ember, aki gyógyító erőt birtokol, s aki nemcsak kezeli a bárzsingtüremlést, de még annak kacifántos latin nevét is belemondja a kamerába? S ugyan találhatunk-e eseményekben gazdagabb, drámaibb helyszínt egy kórháznál, ahol mindennapos az életveszedelem, s ahol mindenféle fajta ember megfordul?

Nem meglepő tehát, hogy évtizedek óta csüggnek a tévénézők a kórházsorozatokon, mely zsáner diadalmas őse az 1963 óta mindmáig futó, s idén augusztusban már a 11 370-ik epizódját számláló General Hospital című amerikai széria. Nálunk mindazonáltal nem ezzel a rekordállító sorozattal kezdte meg diadalmas hódító útját a műfaj, hanem egy másik, igaz, közép-európai legendával, a csehszlovák televíziózás jogos büszkeségével, a Kórház a város szélén című produkcióval. A két Sova doktor, Blazej, Strosmajer és társaik egy hatásos munkahelyi dráma szereplői voltak, s a magánéleti problémákkal elegyített gyógyító tevékenység receptjét utóbb még számos hazai sorozatsiker igazolta. Ha a sablon azonos is, azért a tempó jócskán felpörgött az évek során: a feketeerdei Klinika szolidan csörgedező, s az izgalmat áhítatos csöndben celebrált műtétekkel gerjesztő cselekménye aligha mérhető össze a Vészhelyzet adrenalint pumpáló rohanásaival, gyorsvágtában operált haslövéseivel.

Jelenleg vagy egytucatnyi doktoros szappanopera fut a különböző magyarországi csatornákon, s áttekintve változatos cselekményeiket, akár alcsoportokat is elkülöníthetünk a tematikán belül. A hazai gyártású Jóban rosszban például – a színvonaltól most jótékonyan eltekintve – tipikus munkahelyi dráma, csélcsap orvosokkal és szerelmetes természetű ápolószemélyzettel, s jóval magasabb nívón ugyancsak ide sorolható az amerikai Grace klinika vagy a francia Doktor Nagyfőnök is. Létezik emellett a „körzeti orvos” figurája köré rendezett, s gyakorta bájosan extrém figurákat felvonultató széria műfaja, amilyen például a több helyütt is sugárzott brit produkció, a Doc Martin és a coloradói kisvárosban bonyolított Everwood (korábban ilyen volt a Miért éppen Alaszka? című teleregény is), vagy éppenséggel a 19. századi Vadnyugaton praktizáló Quinn doktornő története. Vannak azután még vígjátéki és bűnügyi gyógyító emberek, pszichiáterek, sőt plasztikai sebészek és boncolóorvosok is, s az elmúlt években felbukkant a kórházsorozatok legújabb válfaja, melyet akár diagnosztikai detektívtörténetnek is nevezhetnénk. Amint azt bizonyára már kitalálták, az amerikai Doktor House e zsáner legfontosabb és legsikeresebb darabja, ahol a különlegesebbnél különlegesebb kóresetek mintegy a klasszikus bűnügyi nyomozás mintájára kerülnek a tévénézők elé. A nagy ötlet eredetiségében is szinte kézenfekvő, hiszen detektívek és orvosok éppúgy a világrend helyreállítóiként, s egyaránt az emberi élet védelmezőiként tündökölnek a televíziós sorozatokban. S noha a betegségek diagnosztizálása csakis némi megszorítással értelmezhető nyomozásként, a tévénézők azért egyforma tisztelettel tekintenek mitikus védelmezőik munkájára.

Történjék hát bármi, a fehérköpenyes gyógyítóknak bérelt helyük van a tévében, s tiszteletreméltó tevékenységüket alkalmasint a jövőben is feszült figyelemmel kíséri majd a nagyérdemű közönség. Dacára a betegségektől való félelmének. Vagy tán éppen azért.    

László Ferenc