hirdetés

Bidló Judit: Elindult az egészségügyi rendszer átalakítása

Elindult az egészségügyi rendszer átalakítása, a kitűzött cél az egészségben eltöltött életévek növelése, mondta a Belügyminisztérium egészségügy szakmai irányításáért felelős helyettes államtitkára az Orvostechnikai Szövetség keddi budapesti közgyűlésén.

Bidló Judit kiemelte, a kormánynak nem célja az ágazatban a megtakarítás, a szempont az, hogy a rendelkezésre álló forrást minden esetben a leghatékonyabban használják fel. A stratégiai célok között említette az elkerülhető halálozások csökkentését, az alapellátás megerősítését, a szakellátási kapacitások hatékonyabb kihasználását, a nyomon követhető, egyértelmű betegutak kialakítását, az e-egészségügy és a telemedicina fejlesztését, a szakdolgozói kompetenciák kiszélesítését és az ellátáshoz való hozzáférés egyenlőtlenségeinek csökkentését.

Szembesülni kell a kórházi finanszírozás struktúrájának átalakulásával. Jelezte, hogy 2022-ben és 2023-ban az egészségügyi dolgozók fix összegű bérkiegészítésére fordított összeg meghaladta a fekvőbeteg-szakellátás teljesítményarányos finanszírozását. A helyettes államtitkár szerint látszik egyfajta átrendeződés a kórházi finanszírozásban, a cél, hogy ezt újra egyensúlyba hozzák. Leszögezte: "sokkal többet fordítanak egészségügyre, mint a korábbi időszakban".

Bidló Judit a kórházi adósságok témáját említve azt mondta, a kormány szeretne túllépni az év végi, egyszeri kórházkonszolidáció "mintáján".

A gyakoriság és a mód még formálódik, de már idén biztos, hogy nem egy egyszeri beavatkozás lesz – fogalmazott. Hozzátette: fontos, hogy "jól és okosan" vizsgálják meg a különböző intézmények adósságának kialakulását, ezzel kapcsolatban egy indikátorrendszert dolgoztak ki.

Králik György, az Orvostechnikai Szövetség elnöke szerint új megközelítésre van szükség a kórházai adósságok "újratermelődésével" kapcsolatban, mint mondta, az intézményi kintlévőség évről évre magasabb.

A szövetség és a beszállítókat tömörítő szervezetek szerint az intézmények helyett a beszállítókat kellene a fókuszba emelni, rövidíteni kellene a fizetési időt, be kell építeni a költségnövekedést a finanszírozásba, vagy a szolgáltatásokat kell igazítani a ráfordítások szintjére.

A képalkotó diagnosztika területét említve azt mondta, úgy látják nincs országos koncepció a beszerzésekre, nincs költségvetési finanszírozás az eszközcserékre, karbantartásra.

Az OSZ elnöke szerint megoldást kellene találni az orvostechnikai eszközök forgalmazásának árazási problémáira, meg kellene találni a magán- és a közellátás optimális együttműködését, egyensúlyát.

Látható, hogy az állam mindenáron spórolni akar az egészségügy dologi kiadásain, de nem látható, hogy mennyit, mihez képest és miért – jegyezte meg Králik György.

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink

  • learn more Magyarországi kastélyok grafikus látványtérképe

    Negyvenkilenc magyarországi kastélyt ismerhetnek meg ennek a pompás látványtérképnek a segítségével. A kiadvány...

  • learn more Kisklinikumi szakismeretek

    Fejezetei a különféle betegségben szenvedők ápolását mutatják be betegségtípusonként, jól áttekinthető, tagolt formában, amely...

  • learn more Álláskeresők könyve

    Hányan keresnek ma állást Magyarországon? Hányan készülnek feladni, és ami rosszabb, hányan adták, adják fel? Hiánypótló könyv magyar szerzőtől az...

  • learn more A patológia alapjai - szókratészi modorban 2. kiadás

    A patológia oktatásának egyik legfőbb célkitűzése a tanultak klinikai alkalmazása, a makroszkópos,...

  • learn more Gipsz- és kötéstechnika

    A konzervatív töréskezelés sikere ma is a csonttöréseket rögzítő kötések megfelelő kiválasztásától és alkalmazásától függ. A hosszú...

  • learn more Professzionalizmus a pszichiátriában

    Amit gyakran a betegre nézve „gyógyító körülménynek” neveznek a medicinában, az valójában az orvos professzionalizmusának...

  • learn more Flow - Az áramlat. A tökéletes élmény pszichológiája - Az elme kerekei

    A Flow a tökéletes élmény pszichológiájának eredeti, legátfogóbb kifejtése....

  • learn more Pszichiátriai gondozási kézikönyv

    A könyv a krónikus pszichiátriai betegségek hosszú távú, akár évtizedekig tartó ambuláns ellátási formáját mutatja be. Ez a...

  • learn more Az agyvelő boncolása

    Ez a könyv az agyvelő normális anatómiájával foglalkozók, tehát elsősorban az egyetemi hallgatók számára készült. A szövettani, élettani és...

  • learn more Neuroanesztézia és neurointenzív ellátás

    Az idegtudományok haladása gyökeresen átalakította az idegrendszerrel kapcsolatos orvoslást, így az aneszteziológia és az...

  • learn more A szociális agy kultúrtörténete

    E kultúrtörténeti kötet a kezdetektől egészen máig feltárja az emberi agy fejlődését, bemutatva azt is, hogyan alakított ki...

  • learn more Marketing pirula recept nélkül

    A könyv az egészségügy speciális, de sokakat érintő területét vizsgálja, és az elméletet egyben konkrét gyakorlati példákkal...

  • learn more Kockázatbecslés és kockázatkezelés a pszichiátriában

    A pszichiátriai megbetegedések és a krízisállapotok növelhetik az öngyilkosság, az erőszakos magatartás és...

  • learn more Onkológiai kézikönyv

    Ez a könyv szakvizsgára készülő fiatal orvosok ötleteként született meg, akik azt kérdezgették maguktól: hogyan is tudhatnánk a választ az...

  • learn more Biológiai terápia a hazai reumatológiai gyakorlatban

    Az intercelluláris kommunikáció és ezen belül a citokinek szerepének és jelentőségének megismerése...

  • learn more Pszichoanalitikus terápia – Kutatás

    A pszichoszomatikus gyógyászat, csakúgy mint a pszichiátria, elképzelhetetlen pszichoanalízis nélkül. A pszichoanalízis több mint...

  • learn more Patikai reklámtárgyak

    A kiadó tovább folytatja az 1999-ben elkezdett, nagy sikert aratott reprezentatív gyógyszerészettörténeti albumsorozatát ezen könyvével. A reklám a...

  • learn more Misce fiat...

    Dr. Szabó Sándor, a Magyar Gyógyszerészi Kamara örökös, tiszteletbeli elnöke a 70. születésnapjára állította össze a kamara elmúlt 20 évének történetét...

  • learn more Social dreaming

    Social dreaming – bizarr ötlet, hiszen csak egyes emberek álmodnak, és álmaikkal pszichoanalízisben „dolgoznak”. A social dreaming azonban más...

  • learn more Képes szimmetria

    A Széchenyi-díjjal kitüntetett, kémiával foglalkozó, nemzetközileg elismert akadémikus szerzőpáros könyve pontosan és ugyanakkor közérthetően,...