2025. augusztus. 18., hétfő - Ilona.
hirdetés
hirdetés

Betegség lehet a számítógépes játék-függőség

Alsó-szászországi szakértők azt javasolták, hogy az online játékfüggőséget hivatalosan is nyilvánítsák pszichikai betegségnek. Majd minden hatodik 15 éves német fiatal naponta több mint 4,5 órát játszik a számítógépes játékokkal, a kilencedik osztályos diákok 3 százaléka pedig függőnek nevezhető. Ezt állítják legújabb felmérésük adataira hivatkozva az Alsó-szászországi Kriminológiai Kutatóintézet (KFN) munkatársai.

A mostani anyag az eddigi legnagyobb számítógépes játékokra vonatkozó tanulmány. A szakemberek a felmérés során 2007 áprilisa és 2008 októbere között összesen 44 610 iskolást kérdeztek meg szokásaikról. 15 168 diák esetében kíváncsiak voltak az internethasználati és játékokkal kapcsolatos hozzáállásukra is. A vizsgálat célja olyan új módszerek kidolgozása volt, amelyek segítségével a jövőben jobban diagnosztizálható a játékfüggőség. Eddig a függőket depressziósnak minősítették, mert a betegbiztosító csak így fizette ki a kezelések költségeit.
„Az államnak új korhatárokat kell meghatároznia. Ennek során a MMO RPG-k esetében a 12 éves eddigi korhatárt 18 évre kell emelni. A fiatalok jóval több időt töltenek el a PC előtt, mint amennyit eredetileg akartak. Fokozatosan elszigetelődnek, lógnak az iskolából, rosszul alszanak és 12,3 százalékuknak már voltak öngyilkossági gondolatai. Remélem, hogy hamarosan betegségnek ismerik el a játékfüggőséget” – hangsúlyozta Christian Pfeiffer, a KFN igazgatója.
Az elképzelést a winnendeni ámokfutás után támogatja többek között Mechthild Ross-Luttmann alsó-szászországi szociális miniszter is, ugyanakkor a korhatárokat megállapító intézmény, az USK nem lelkesedik az ötletért. Olaf Wolters, a szervezet vezetője úgy vélte, hogy már most is vannak megfelelő ellenőrzési lehetőségek. Ráadásul az is nagy segítség lenne, hogy ha a szülők odafigyelnének a gyermekeikre és tudnák, milyen programokat használ a csemetéjük.
A számítógépes játékok elsősorban a fiúk figyelmét keltik fel, a lányoknál csak az érdeklődési lista hatodik helyén szerepelnek. A fiatalok naponta 213 percig néznek televíziót, videót vagy DVD-t, és 103 percet chatelnek. A német tinédzser fiúk 75 százalékának van internethozzáférése, 70 százalékuknak van saját számítógépe, 45,9 százalékuknak fix és 50 százalékuknak hordozható játékkonzolja.
A tiltások és a korhatár-szigorítások ellen emelte fel ugyanakkor a szavát a Német Kulturális Tanács, amelynek vezetője, Olaf Zimmermann szerint a kérdést nem lehet fehéren-feketén nézni. A lövöldözős játékok betiltása helyett pedig inkább társadalmi párbeszédre és az oktatás megváltoztatására van szükség. Emellett fontos, hogy a fiatalok megtanulják a tiszteletet, és nagyobb figyelmet kapjanak.

sg.hu

cimkék

hirdetés

Könyveink

  • learn more Tükröm, tükröm...

    Ha a tükör nem, ez a könyv megmondja, hogy a problémáink elől, önmagunk elől nem tudunk elmenekülni. A Zsigmond Márta-médiadíjas újságíró, költő és...

  • learn more Márti és a kettős identitás

    Márti 1933-ban született Budapesten, kispolgári zsidó családban. Élete kezdetén rögtön két olyan esemény is történik, ami végérvényesen...

  • learn more Gyermekszemészet

    A könyv összegzi mindazon tapasztalatokat, amelyek az utóbbi évtizedek során felhalmozódtak a gyermekkor szemészeti betegségeinek ellátásában. A szakemberek...

  • learn more Pszichiátriai gondozási kézikönyv

    A könyv a krónikus pszichiátriai betegségek hosszú távú, akár évtizedekig tartó ambuláns ellátási formáját mutatja be. Ez a...

  • learn more Pszichiátriai interjú a klinikai gyakorlatban (3. kiad.)

    A könyv a Magyarországon 2010-ben megjelent kiadvány bővített, aktualizált kiadása, ami Amerikában az...

  • learn more Infekciókontroll a bentlakásos szociális intézményekben

    Az „Infekciókontroll a bentlakásos szociális intézményekben” című könyv egy olyan hiánypótló mű,...

  • learn more A hasnyálmirigy daganatai

    A hasnyálmirigy daganatai az elmúlt négy évtizedben gyakoribbá váltak, és a hasnyálmirigyrák ma már a vastagbél- és a gyomorrák után az...

  • learn more A szem fénytörése

    Az 1922-ben megjelent könyv már akkor is hiányt pótolt a szem fénytöréstanának összefoglalásában. A szemorvos a szemmel inkább mint szervvel szeretett...

  • learn more Ars neurologiae

    Régiesen szólva, idegorvos vagyok. Bármit tanultam vagy csináltam ezen kívül, a világ látását számomra a foglalkozásom határozza meg. Mielőtt...

  • learn more Szombathely belvárosának látványtérképe

    Több száz légi fotó és közel ezer földi felvétel segítségével készítette el Ferenc Tamás képzőművész a mai...

  • learn more Képes szimmetria

    A Széchenyi-díjjal kitüntetett, kémiával foglalkozó, nemzetközileg elismert akadémikus szerzőpáros könyve pontosan és ugyanakkor közérthetően,...

  • learn more Száz kémiai mítosz. Tévhitek, félreértések, magyarázatok

    Tudásunk nem jelentéktelen hányadát képezik a különböző tévhitek. Ezek olyan tudományosan nem...

  • learn more Orvosi latin szógyűjtemény

    A szótárban a címszavak összeállításánál irányadó szempont az volt, hogy a tanuló megtalálja benne azokat a szavakat, amelyek a további...

  • learn more A tudatos jelenlét a függőségből kivezető úton

    Ez a hiánypótló kötet függőségben érintetteknek nyújt praktikus, minden részletre kiterjedő útmutatást a...

  • learn more Csoportdinamika

    Ez a könyv Rudas János harmadik műve a csoportokról. Aki korábban tanulta és gyakorolta az önismereti, személyiségfejlesztési, emberierőforrásfejlesztési...

  • learn more Pszichiátria - másképp

    A szerző mindazoknak ajánlja könyvét, akik kapcsolatba kerültek a pszichiátriával, akár mint vizsgázók, akár mint terapeuták. A könyv...

  • learn more Az emlőrák korszerű sebészete

    A női kebel a nőiesség jelképe és az emberiség fennmaradásának egyik záloga. Megbetegedései emiatt kiemelten fontosak, a gyógyítás...

  • learn more Pirula a patikamanó - Maja lázas

    A Galenus Kiadó – a Patika Magazin kiadója - mesesorozatot jelentetett meg Pirula, a patikamanó  sorozatcímmel 2-4 éves gyerekek...

  • learn more Betegségek megelőzése és korai felismerése

    A könyv nagy szakmai jelentőséggel bíró kiadvány, mert egyaránt szól az átlagembernek és az egészségügy...

  • learn more Gyakorlati fájdalomcsillapítás

    A fájdalomcsillapítás minden gyakorló orvosnak feladata és kötelessége úgy, mint az elsősegélynyújtás vagy a reszuszcitáció. A...