2025. július. 19., szombat - Emília.
hirdetés
hirdetés

Betegeket fertőztek meg HCV-vel egy kínai kórházban

Hepatitis C vírussal fertőztek meg 69, dialízis-kezelés alatt álló beteget a kelet-kínai Csiangszu tartomány egyik kórházában – közölték hétfőn a helyi hatóságok.

Az ügyben folytatott vizsgálat megállapította, hogy Tungtaj város egyik kórházának dialízis-központjában nem kellően figyeltek a fertőzések megelőzését szolgáló előírások betartására, és ez a hanyagság vezetett a május 13-án kezelt páciensek megfertőzéséhez. A vizsgálati eredmények fényében a kórház igazgatóját és helyettesét, valamint a kórház párttitkárát is eltávolították pozíciójából.

A megfertőzött betegek kezelését egy nagyobb városból érkezett szakértői csoport végzi, a páciensek állapota jelenleg stabil. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint a hepatitis C vírus terjedésének egyik fő oka az injekciók nem kellő körültekintéssel történő beadása az egészségügyben.

Lu Hung-csou a sanghaji Közegészségügyi Központ fertőző betegségekkel foglalkozó szakértője a South China Morning Post hongkongi lapnak elmondta: a hasonló esetek száma Kínában jelentősen csökkent az elmúlt évtizedekben. A szakértő kifejtette: a dialízis során a páciensek legkönnyebben attól fertőződhetnek meg, hogy az egészségügyi dolgozók egynél több alkalommal használják a kezelésekhez ugyanazt az infúziós tubust. Ez korábban bevett gyakorlatnak számított Kínában, de ma már nem az.

A kínai egészségügyi minisztérium 2016-ban hozott rendelkezése alapján az injekciókhoz és vérvételekhez alkalmazott eszközöket használat után hulladékként kell kezelni, emellett pedig a dialízis alatt álló pácienseken félévente hepatitis B és C, valamint HIV és szifilisz tesztet kell végezni a fertőzések kiszűrésére.

2016-ban az északnyugati Senhszi tartományban, tavaly pedig a kelet-kínai Santungban fordult elő hasonló eset, az előbbi során 26, míg az utóbbi során 9 dialízisre szoruló páciens fertőződött meg hepatitis C vírussal. A hepatitis C vírus a megfertőzötteknél elsősorban krónikus májgyulladás kialakulásához vezethet, amely súlyos és végleges májkárosodást okoz és halálos kimenetelű lehet.

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink

  • learn more A hasnyálmirigy daganatai

    A hasnyálmirigy daganatai az elmúlt négy évtizedben gyakoribbá váltak, és a hasnyálmirigyrák ma már a vastagbél- és a gyomorrák után az...

  • learn more Gyermeked a személyi edződ - Fitt mama, egészséges baba

    Moccanj gyermekeddel! – Legyen Ő a te személyi edződ! Ha már nap mint nap „rákényszerít” a...

  • learn more A szociális agy kultúrtörténete

    E kultúrtörténeti kötet a kezdetektől egészen máig feltárja az emberi agy fejlődését, bemutatva azt is, hogyan alakított ki...

  • learn more Hány barátod is van?

    Könnyű a hálózatok tudományában egy elvont matematikai elméletet látni. Pléh Csaba, Unoka Zsolt és munkatársaik könyve gyökereiben megváltoztatja...

  • learn more Kórtani alapismeretek

    A tankönyv a kórtani alapok ismertetése után részletesen foglalkozik az egyes szervek, szervrendszerek kórtani alapismereteivel. Ez az...

  • learn more A nem vagyoni kártérítéssel kapcsolatos perek legújabb tendenciái

    A magyar bíróságok döntéseikben itthon és külföldön is hosszú évtizedek óta...

  • learn more Biológiai terápia a hazai reumatológiai gyakorlatban

    Az intercelluláris kommunikáció és ezen belül a citokinek szerepének és jelentőségének megismerése...

  • learn more Alapvető sebésztechnika

    A nagy sikerû könyv bõvített, aktualizált második kiadása kerül a szakmai olvasóközönség elé. Új például a "Mûtõi magatartás"...

  • learn more Arcok és harcok. Interjúk és töprengők a LAM-ból

    A könyvben összegyűjtött interjúkban az orvosi hivatás, a gyógyítás, a kutatás és oktatás nagyjai vallanak...

  • learn more Sorsdöntő génjeink

    Az USA-ban már nagy sikert aratott könyv Európában először magyarul jelent meg. A szerző a könyvében leírja, hogy milyen előnyökkel jár, ha valaki...

  • learn more A placebo-válasz

    „A placebo-jelenségről sok mindent gondolnak az emberek, még a szakemberek is, ami lehet ugyan igaz is, de nem úgy, nem azért és nem akkor! Ebből a könyvből...

  • learn more Méregtől a gyógyszerig

    Az író legjelentősebb cikkeiből történt válogatás mind az értő, mind a laikus olvasó számára értékes és érdekes ismeretanyagot nyújt. A...

  • learn more Képes szimmetria

    A Széchenyi-díjjal kitüntetett, kémiával foglalkozó, nemzetközileg elismert akadémikus szerzőpáros könyve pontosan és ugyanakkor közérthetően,...

  • learn more Hogyan vizsgáljunk ultrahanggal?

    Az ultrahang-diagnosztikai protokollokat bemutató szakkönyv átdolgozott, bővített, új kiadása a vizsgálatokat végző szakemberek...

  • learn more A jungiánusok - Összehasonlító és történeti nézőpont

    Végre magyarul is olvasható a Carl Gustav Jung svájci pszichiáter követőiről elnevezett nemzetközi mozgalom,...

  • learn more Orbán Viktor és te

    Orbán Viktorra égető szükségünk van. Vagy talán nem is rá, hanem arra az Orbán Viktor-képre, amit a stábjával együtt professzionálisan alkotott meg,...

  • learn more Sürgősségi kardiológia

    A Kadix Press Kiadó új könyve az Oxford University Press méltán népszerű kézikönyv sorozatában nagy sikert aratott, akut kardiológiai eseteket...

  • learn more Népegészségügyi medicina

    A betegségek megelőzése az emberiség ősi igénye. Már a történelemformáló világjárványok kapcsán megszületett az a felismerés, hogy a...

  • learn more Mit (t)egyek, hogy lefogyjak? - Patika Magazin könyvek

    A könyv segítségével nem lehet néhány hét alatt hatalmas túlsúlytól megszabadulni, azt sem ígéri, hogy...

  • learn more Kötözzük sebeinket

    A mindennapokban rengeteg alkalommal kerülünk kapcsolatba sebekkel. Akár háztartási balesetek kapcsán, akár orvosi beavatkozás eredményeként. A...