Egészségipar
Beteg betegszállítás
2010. április 16. 12:36
.jpg)
Virágzó, ígéretes vállalkozásnak indult 1992-ben a betegszállítás, amely eredetileg a több ezer, hetente többször programozott kezelésre kényszerülő dializált vesebetegek érdekében jött létre, mentesítve a plusz teher alól az Országos Mentőszolgálatot.
Azóta sokat változott a helyzet, orvosi előírásra, rendelvényre más típusú betegek számára is rendelkezésre állnak a vállalkozásban működő betegszállító járművek, ha állapotuk vagy a közlekedési akadályok ezt indokolttá teszik.
Kezdetben úgy tűnt, hogy mindenki jól jár, a betegszállítók és a szállított betegek is. Mára azonban fordult a kocka, ki sem fogynak a panaszokból a vállalkozók és a betegek. Mi változott, mi történt ebben a jó üzletnek, ésszerű segítségnek induló történetben? – erről beszélgetünk a téma kiváló ismerőjével, Bíró Ferenccel, aki orvosként is átlátja és átérzi mindkét fél helyzetét.
– Sokszorosára nőttek az igények. A szállításoknak 30–40 százalékát most is a vesebetegek veszik igénybe, de az évek során több súlyponti kórház alakult, onkológiai centrumok jöttek létre, a betegszám pedig megnövekedett. Amíg az Országos Mentőszolgálat 20 ezer kilométert teljesít betegszállítás címén, a vállalkozásban dolgozók ennek dupláját, tehát 40 ezer kilométert futnak, és 2,5 millió beteget szállítanak. A költségek, az üzemanyagárak állandóan emelkednek, és sajnos az OEP-finanszírozás nem követi a növekedést. Ezért most is egymilliárd forint többletigény áll fenn a betegszállítók részéről.
– Nyilvánvalóan nem jótékonysági intézményről van szó, de mióta a magán betegszállítás működik, csaknem száz vállalkozó tartja fenn magát ebből, és annak ellenére, hogy nincsenek bőségesen „eleresztve” anyagilag, tömegesen mégsem jelentettek csődöt.
– Ezt nem is szeretnénk megvárni. Éppen ezért ragadunk meg minden legális lehetőséget, hogy a vállalkozások kigazdálkodhassák a szükséges plusz pénzt. Ez azonban egyre nehezebben megy a meglévő 30 százalékos „alulfinanszírozás” miatt. Köztudottan nagy értékű eszközparkkal rendelkeznek a betegszállítók. A gépkocsik azonban 300–400 ezer kilométer után amortizálódnak, ezáltal a szolgáltatás minősége romlik, a felújítások nem halogathatók, mert a betegek biztonsága és kényelme erre nem ad módot. Bizonyos mértékig meg lehet húzni azt a képzeletbeli nadrágszíjat, ha például nem fix embereket alkalmaznak, hanem olyan mentőtiszteket és gépkocsivezetőket, akik másodállásban látják el a feladatot. Így tényleg olcsóbb munkaerőhöz lehet jutni. Sok helyen maga a vállalkozó is dolgozik, 30 cég működik 2–3 gépkocsival, a többi 6 gépkocsit járat. A legnagyobb járműpark, amellyel egy cég rendelkezik, harminc kocsiból áll. A szállítás takarékosságáról, racionalitásáról többnyire a szolgálatvezető gondoskodik, fő szempont, hogy mindig a legközelebbi egészségügyi intézménybe szállítsák a beteget az „üres” kilométerek elkerülése végett. A megrendelésnél mindig meg kell határozni, hogy milyen kíséretet kérnek a beteg állapotától, a betegség jellegétől függően. Mentőápoló, betegkísérő és kíséretet nem igénylő lehetőségek közül kell választani.
Bíró Ferenc arról is szól, hogy idén januártól a kísérőknek hivatalos OKJ-s vizsgával kell rendelkezniük, ami azt jelenti, hogy elsősegélynyújtásban és újraélesztésben profi módon helyt tudnak állni, ha szükséges. Ilyen vizsgát a gépkocsivezetőknek is le kell tenniük: ugyanis ha kísérő nélküli a betegszállítás, ők látják el a beteget, amíg a mentők kiérkeznek. Vagyis akárki nem lehet betegszállító, mint ahogy akármilyen gépkocsi sem alkalmas erre a célra. Különbségek persze vannak – főként kényelmi, komfort szempontjából – a szállítójárművek között. Mivel nem mindegyik vállalkozó képes új berendezésekbe beruházni, nem minden kocsiban van például légkondicionáló. Az alapdolgok azonban nem nélkülözhetők: ilyen a gyermekülés, a csecsemő részére rögzített mózeskosár, felnőttek számára a biztonsági öv, és ma már minden gépkocsi rendelkezik helymeghatározó készülékkel (GPS-szel) is. Amikor beviszi valaki a rendszerbe a járművét, mindezt szigorúan ellenőrzik. Tízévesnél öregebb betegszállító gépkocsi nem működhet, megvonják az engedélyét. Az ellenőrzéseket a szolgálatvezetőn kívül az ÁNTSZ végzi.
Az egészségügyi szolgáltatás jogosságát az egészségbiztosító felügyeli. Csak az orvosi rendelvényre történő szállítást finanszírozza, ilyenkor a szállítás a beteg számára ingyenes. Más esetben a szállítás költségét maga a beteg, hozzátartozója vagy biztosítója fedezi, az utóbbi főként külföldi beteg esetében gyakori.
Amikor a jövő kilátásairól kérdezem a szövetség vezetőjét, meglehetősen borúlátóan nyilatkozik. – Azt nem tagadhatom, hogy az egészségügyi tárca vezetői, személyesen a miniszter foglalkozik a betegszállítók problémáival, mindig is partnernek tekintettek bennünket. Részt veszünk a jogszabályok, döntések előkészítésében, folyamatosan tárgyalunk, már éltünk a demonstráció lehetőségével is, tehát lobbizunk tagjaink érdekében. Az Országgyűlés által jóváhagyott idei költségvetés azonban nem biztosít több pénzt számunkra. Most van előkészületben néhány új jogszabály, ezek már nyáron érvénybe lépnek, és arra adnak reményt egyebek közt, hogy a kilométer-elszámolásoknál a helymeghatározó készülékek adatainak csatolását figyelembe veszik, ez pedig számításaink szerint 10 százalék pluszt hozhat a konyhára. Ennyivel csökkenhet a felesleges kilométerek száma. A betegszállítók közül egyre többen pengeélen táncolnak, és csak azért nem „dobják be a törölközőt”, mert annak idején sok pénzt fektettek a vállalkozásba, és futnak a pénzük után. Ha előbb-utóbb mégis kiesik a rendszerből a betegszállítók egy része, az beláthatatlan következményekkel járhat, egyszerűen logisztikai káoszt okozhat ezen a területen. A szövetség igyekszik megtenni a maga részéről, amit tud, olcsóbb alkatrészeket, autógumikat próbál szerezni tenderek útján, most a felettes szervekkel együtt átnézi azokat a szerkezeti elemeket, ahol esetleg még lehetnek tartalékok a rendszerben, hogy túléljék a legnehezebb időszakot, és elkerüljék az összeomlást.
Egy esetleges csőd ezen a területen nemcsak néhány cég, többtucat vállalkozó tönkremenetelét jelentené, hanem a betegjogok sérülését is, hiszen most még, ha néha késve, esetleg kényelmetlenül, de eljutnak a betegek a megfelelő egészségügyi intézménybe.
Leopold Györgyi, MTI
