hirdetés

Beszámítják a hálapénzt a béremeléseknél?

„Amíg tárgyalnak, nem költenek” – alcímmel az egészségügyi bértárgyalások alakulásáról ír a Népszabadság.

A lap felidézi, hogy máig sem lehet tudni, valójában mekkora az államtitkárság tere, kerete a megállapodáshoz. Szócska Miklós egészségügyi államtitkár 15 + 25 milliárdot szokott emlegetni, csakhogy az utóbbi uniós forrást bérre nem lehet költeni, csak fejlesztésre, a chipsadóból származó kisebbik tétellel az állam már csökkentette is az E-Alaphoz való hozzájárulását. (Amennyit behoz a só-cukor adó, annyival kevesebbet adott az állam a járulékot nem fizetők – gyerekek, nyugdíjasok  – ellátásáért.)

Van azonban néhány dolog, amelyet már biztosan lehet tudni. Ilyen például az, hogy nem mindenki kap majd fizetésemeléstírja a Népszabadság. Az eddigi elképzelések alapján csak azok számíthatnak jövedelemnövekedésre, akik valóban keveset keresnek. Az államtitkárság például kizárná azokat, akik hálapénzből vagy valamilyen orvosi munkával extrajövedelmet szereznek, s akiknek csak afféle borravalót jelentene az a pár tízezer forint, amellyel többet kaphatnának. Kimaradnának az emelésből a nőgyógyászok vagy a gyógyszerpróbából nagy összeget hasítók. Csakhogy a helyzet nem ennyire egyszerű: a bértáblán elvben azonos rubrikába tartozó két orvos jövedelme között akár milliós különbség is lehet, leginkább attól függően, hogy valakinek a szakvizsgája az adott területen hiányszakmának számít vagy sem. Csak egyetlen példa: a sátoraljaújhelyi kórház egy pszichiáternek havonta másfél millió forintot is fizet, míg egy budapesti kórházban ugyanez a szakember mindössze a diplomás minimálbérig jut – írja  a lap, majd idézi a tárgyalóasztal túloldaláról Papp Magort, a rezidensszövetség elnökét, aki szerint szóba sem jöhet, hogy valakinek a havi nettójába beleszámítsák a hálapénzt vagy a bértáblán kívüli bevételeit.

(forrás: Népszabadság )

Könyveink

  • learn more Nyílt lábszártörések

    A Traumatológia Témakörök sorozatban újdonságként egy monográfia is megjelent, mely egyben egy tudományos munka összefoglalója is. A 222 oldalas...

  • learn more Fül-orr-gégészet fej-nyak-sebészet

    A tankönyv összefoglalja a fül-orr-gégészetben és a szakma határterületein az utóbbi évtizedekben lezajlott diagnosztikus és...

  • learn more Gipsz- és kötéstechnika

    A konzervatív töréskezelés sikere ma is a csonttöréseket rögzítő kötések megfelelő kiválasztásától és alkalmazásától függ. A hosszú...

  • learn more Képes szimmetria

    A Széchenyi-díjjal kitüntetett, kémiával foglalkozó, nemzetközileg elismert akadémikus szerzőpáros könyve pontosan és ugyanakkor közérthetően,...

  • learn more Álláskeresők könyve

    Hányan keresnek ma állást Magyarországon? Hányan készülnek feladni, és ami rosszabb, hányan adták, adják fel? Hiánypótló könyv magyar szerzőtől az...

  • learn more A szem fénytörése

    Az 1922-ben megjelent könyv már akkor is hiányt pótolt a szem fénytöréstanának összefoglalásában. A szemorvos a szemmel inkább mint szervvel szeretett...

  • learn more Orbán Viktor és te

    Orbán Viktorra égető szükségünk van. Vagy talán nem is rá, hanem arra az Orbán Viktor-képre, amit a stábjával együtt professzionálisan alkotott meg,...

  • learn more Akadémikus portrék - Ferge Zsuzsa - szociológus

    Ferge Zsuzsa akadémikus, szociológus, egyetemi tanár. Kezdetben statisztikusként dolgozott. Szociológusként...

  • learn more Korszerű gyakorlati irányelvek az elsődleges orvosi ellátásban

    Könyvünket az elsődleges ellátásban dolgozó klinikusoknak ajánljuk, de nemcsak a...

  • learn more Gyakorlati útmutató a női változókor időszakához

    Annyit biztosan mondhatunk, hogy a változókori panaszok kezelése legtöbbször indokolt és ugyanakkor sokrétű – a...

  • learn more Onkológiai kézikönyv

    Ez a könyv szakvizsgára készülő fiatal orvosok ötleteként született meg, akik azt kérdezgették maguktól: hogyan is tudhatnánk a választ az...

  • learn more Pszichoanalitikus terápia – Kutatás

    A pszichoszomatikus gyógyászat, csakúgy mint a pszichiátria, elképzelhetetlen pszichoanalízis nélkül. A pszichoanalízis több mint...

  • learn more Hány barátod is van?

    Könnyű a hálózatok tudományában egy elvont matematikai elméletet látni. Pléh Csaba, Unoka Zsolt és munkatársaik könyve gyökereiben megváltoztatja...

  • learn more Gyakorlati fájdalomcsillapítás

    A fájdalomcsillapítás minden gyakorló orvosnak feladata és kötelessége úgy, mint az elsősegélynyújtás vagy a reszuszcitáció. A...

  • learn more Biológiai terápia a hazai reumatológiai gyakorlatban

    Az intercelluláris kommunikáció és ezen belül a citokinek szerepének és jelentőségének megismerése...

  • learn more Social dreaming

    Social dreaming – bizarr ötlet, hiszen csak egyes emberek álmodnak, és álmaikkal pszichoanalízisben „dolgoznak”. A social dreaming azonban más...

  • learn more A fogyasztóra hangolva

    A fogyasztók dühösek, nagyon dühösek! A válság zűrzavarában nyugtalanok és rosszkedvűek: úgy érzik, hogy becsapták és magukra hagyták őket....

  • learn more Visszhang - Lengyel Mária élete

    A kötet a magyar echokardiográfia nagy alakja, dr. Lengyel Mária emberi és hivatásbeli portréját jeleníti meg a hitves, a barátok és a...

  • learn more Tükröm, tükröm...

    Ha a tükör nem, ez a könyv megmondja, hogy a problémáink elől, önmagunk elől nem tudunk elmenekülni. A Zsigmond Márta-médiadíjas újságíró, költő és...

  • learn more Kreativitás - Az elme kerekei

    A kiadó most új köntösben, „Az elme kerekei" címmel induló sorozat első tagjaként ajánlja a világszerte nagy sikerű Kreativitást az...