2025. augusztus. 18., hétfő - Ilona.
hirdetés
hirdetés

Béremelésért tüntetnek román egészségügyi szakszervezetek

Az egészségügyi dolgozók két országos szakszervezeti szövetsége, a Sanitas és az Egészségügyi Szolidaritás (FSSR) is béremelésért és a létszámstop feloldásáért tüntet Romániában, miközben az országban harmadik hete tart az általános sztrájk a közoktatásban, Bukarestben pedig rendőrök demonstrálnak magasabb bérekért, illetve a nyugdíjkorhatár tervezett emelése ellen.

A Sanitas szakszervezet szerdán jelképes, úgynevezett "japán sztrájkot" hirdetett, vagyis az alkalmazottak nem szüntették be a munkát, de "Sanitas", illetve "japán sztrájk" feliratú karszalagokat és kitűzőket viselve figyelmeztetik a döntéshozókat, hogy amennyiben nem teljesítik követeléseiket, készek tényleges sztrájkba lépni.

Az FSSR csütörtökre tüntetést és felvonulást hirdetett a román kormány székháza és a parlament épülete közötti útvonalon, az egészségügyi és a munkaügyi minisztérium érintésével.

Mindkét érdekképviseleti szövetség a 2017-es közalkalmazotti bértörvény által 2022-re előírt, de rendre elhalasztott béremelések maradéktalan folyósítását követeli. A követelési listán szerepel továbbá, hogy a bérpótlékok, az ügyeletért járó juttatások és élelmiszer-utalványok összegének kiszámításánál az új bérszintet vegyék alapul, a krónikus létszámhiány enyhítése érdekében pedig írjanak ki versenyvizsgát a közalkalmazotti létszámstop miatt májusban befagyasztott állásokra.

A rendőrök szakszervezeti szövetsége szerdán a képviselőház bejárata elé szervezett jelképes sztrájkőrséget, megakadályozandó, hogy rendőrök (és katonák) szolgálati nyugdíját is belefoglalják a nem járulékalapú, úgynevezett "speciális nyugdíjak" reformját célzó törvénybe, amelynek elfogadására Románia kötelezettséget vállalt az országos helyreállítási tervben (PNRR). A tüntetők elsősorban azt sérelmezik, hogy a törvény megszüntetné a korkedvezményes nyugdíjazást, és valamennyi öregségi járandóság folyósításánál a korhatárt fokozatosan 65 évre emelné.

A szakszervezet szerint a döntéshozók számára intő jelnek kellene lennie, hogy a rendőrakadémiára évről évre kevesebb a jelentkező, idén a beiratkozók száma már alig haladta meg a meghirdetett helyek felét.

A szakszervezetek lázongásának leszerelése érdekében a bukaresti kormány kedden nyilvánosságra hozta egy sürgősségi rendelet tervezetét, amely a 2017-ben elfogadott bértörvényben előírt, de elnapolt béremeléseket vezetné be júniustól az egészségügyben és rendvédelemben.

Folytatódott szerdán a közoktatásban május 22. óta tartó általános sztrájk is, de a kormány úgy értékeli, hogy ebben az ágazatban már megtette, amit tehetett: a kisegítő személyzet bértábláját is felhozta a hatályos bértörvény által előírt maximális szintre, és a kidolgozás alatt álló, 2024-től bevezetendő új bértörvényt "megelőlegezve" a pedagógusoknak havi 1000 lej (74 400 forint), a tanügyi kisegítő személyzetnek pedig 400 lej bruttó béremelést bevezető sürgősségi rendeletet fogadott el.

A kabinet a román média szerint arra számít, hogy a pedagógussztrájk most már magától is kifullad, mivel a sztrájkolók a munkabeszüntetés idejére nem kapnak fizetést, és egyre több szülő fordul ellenük amiatt, hogy veszélybe került a tanév lezárása és az érettségi lebonyolítása.

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink

  • learn more Marketing pirula recept nélkül

    A könyv az egészségügy speciális, de sokakat érintő területét vizsgálja, és az elméletet egyben konkrét gyakorlati példákkal...

  • learn more Az orvoslás joga - kommentár a gyakorlat számára

    Hiánypótló orvosi jogi kézikönyv. Sorra veszi az orvosi jogviszonyt, ennek alanyait, az orvosi tevékenységek...

  • learn more Márti és a kettős identitás

    Márti 1933-ban született Budapesten, kispolgári zsidó családban. Élete kezdetén rögtön két olyan esemény is történik, ami végérvényesen...

  • learn more Bevezetés a tanulás lélektanába

    A két kiváló pszichológus a szomszédos tudományágakból - a neuropszichológiából, az agykutatásból, a kogníciós és a mesterséges...

  • learn more Pszichoanalitikus terápia – Kutatás

    A pszichoszomatikus gyógyászat, csakúgy mint a pszichiátria, elképzelhetetlen pszichoanalízis nélkül. A pszichoanalízis több mint...

  • learn more Tükröm, tükröm...

    Ha a tükör nem, ez a könyv megmondja, hogy a problémáink elől, önmagunk elől nem tudunk elmenekülni. A Zsigmond Márta-médiadíjas újságíró, költő és...

  • learn more És mégis - Összegyűjtött írások (1983-2015)

    B. Gáspár Judit könyve három évtized írásait gyűjti egybe. Pszichoanalitikus szemléletű kortárs gondolkodó szólal...

  • learn more A születés traumája

    A születés traumája néhány év híján százéves mű – romantikusan szövevényes, néhol szinte megfejthetetlen, néhol teljesen modern és ma is a...

  • learn more Fukushima [3.11] Maradjunk vagy menjünk? (memoár) - Személyes történet a 2011-es tohokui földrengésről, tsunamiról és a fukushimai atomkatasztrófáról

    Popovics Péter a családjával együtt 10 évet élt Japánban, és Yokohamában (Fukushimától 180 km-re) élte át a 2011 márciusi történelmi földrengést, melynek következményei gyökeresen megváltoztatták mindannyiuk életét. Az emlékirat egyrészt a szerző gyerekeinek nyújt magyarázatot a család gyökereire, másrészt pedig feldolgozza családjuk azon megpróbáltatásait, melyekre a fukushimai atomerőműbaleset következtében az események sodrása nem adott lehetőséget. A könyv központi része a földrengés napjától számítva napi bontásban mutatja be a katasztrófa kibontakozásával párhuzamosan a velük történteket mindaddig, amíg el nem hagyták Japánt. Nyelv: magyar...

  • learn more ˝Lulu˝ - Bálint Lajos élete és munkássága

    Bálint Lajos, a művészvilágban Lulu, később Lulu bácsi, a huszadik századi magyar színházkultúra egyik formálója,...

  • learn more Sorsdöntő génjeink

    Az USA-ban már nagy sikert aratott könyv Európában először magyarul jelent meg. A szerző a könyvében leírja, hogy milyen előnyökkel jár, ha valaki...

  • learn more Recept nélkül kapható gyógyszerek

    Ez a könyv gyógyszerekhez nyújt segítséget, a recept nélkül kapható gyógyszerek a témája. A gyógyszerész ismeri a hatóanyagokat,...

  • learn more Nyílt lábszártörések

    A Traumatológia Témakörök sorozatban újdonságként egy monográfia is megjelent, mely egyben egy tudományos munka összefoglalója is. A 222 oldalas...

  • learn more Szombathely belvárosának látványtérképe

    Több száz légi fotó és közel ezer földi felvétel segítségével készítette el Ferenc Tamás képzőművész a mai...

  • learn more A gyógyszerészet kialakulása és fejlődése

    A könyv átfogó képet nyújt a gyógyszerészet kialakulásáról és fejlődéséről az őskortól napjainkig. A szerző...

  • learn more Sürgősségi kardiológia

    A Kadix Press Kiadó új könyve az Oxford University Press méltán népszerű kézikönyv sorozatában nagy sikert aratott, akut kardiológiai eseteket...

  • learn more Infekciókontroll a bentlakásos szociális intézményekben

    Az „Infekciókontroll a bentlakásos szociális intézményekben” című könyv egy olyan hiánypótló mű,...

  • learn more Utazás- orvostani ismeretek gyógyszerészeknek

    A magyar utazók több mint 92%-a Európán belül utazik, ahol nincs fertőző megbetegedési veszély, civilizáltak a...

  • learn more Funkcionális anatómia

    A tankönyv a hallgatók számára biztosítja azon az ismereteket, melyek elsajátítása lehetővé teszi a szakmai tárgyak megértését,...

  • learn more A spiritualitás pszichológiája

    Az elmúlt években a „spiritualitás” fogalma elképesztő karriert futott be mind elterjedését, mind jelentésének bővülését tekintve...