Bejelentették az idei JATE-díjazottakat

Iványi Tamás Gergő biofizikus doktoranduszhallgató, Röst Gergely matematikus, tanszékvezető egyetemi tanár és Lovász László matematikus, a József Attila Tudományegyetem (JATE) egykori oktatója kapja idén a JATE-díjakat – jelentette be Karikó Katalin, a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Nobel-díjas professzora hétfőn, aki online videókapcsolaton keresztül csatlakozott a sajtótájékoztatóhoz.

Karikó Katalin, az SZTE jogelődje, a József Attila Tudományegyetem egykori hallgatója 2023 októberében jelentette be, hogy alma materének adományozza fiziológiai és orvosi Nobel-díjának replikáját, valamint a kitüntetéssel járó több mint 500 ezer dollár pénzjutalmat. Az adományra alapozva a kutató és az SZTE létrehozta a JATE-díjat az egykori egyetem emlékére, hírnevének megerősítésére, a kiválóság és a szegedi tudományosság elismerésére.

Karikó Katalin hangsúlyozta, a díj célja, hogy megőrizze a JATE szellemiségét, és erősítse az egykori hallgatók kötődését alma materükhöz. Elmondta, az idei elismerésekre több mint 150 jelölés érkezett, köztük külföldi oktatókra és hallgatókra vonatkozó ajánlások is. Kiemelte, számára különösen fontosak a jelölésekhez mellékelt méltatások, amelyek az egyetemen folyó tudományos és közösségi munkát mutatják be. Hozzátette, a Nobel-díjjal járó pénzjutalom még hosszú éveken át biztosíthatja az elismerés odaítélését.

Szabó Gábor akadémikus, a JATE-díj Testület tagja hangsúlyozta, a tavalyi első kitüntetettek személye irányt jelölt ki a díj jövője számára. Az elismerés az egykori JATE szellemiségét és értékeit ápolja.

Gácser Attila, az SZTE Biológiai Intézetének vezetője, a testület tagja kiemelte, a díj az alma materhez tartozás büszkeségét is kifejezi, és hozzájárul az egyetem ismertségének növeléséhez.

Az elismerést három kategóriában ítélik oda: az SZTE jelenlegi hallgatói, oktatói és kutatói, valamint a JATE egykori hallgatói és oktatói részesülhetnek a kitüntetésben.

Hallgatói kategóriában Iványi Tamás Gergő biofizikus, az SZTE doktoranduszhallgatója kapja az elismerést. A sajtótájékoztatón ismertetett méltatás szerint kutatásait a HUN-REN Szegedi Biológiai Kutatóközpont Biofizikai Intézetében végzi, ahol fénnyel irányítható mikroszkopikus eszközöket fejleszt. Doktori munkájában optikai csipesz segítségével vizsgálja az egyedi sejtek felszínét. Első szerzős publikációi az Advanced Materials és a Nature Communications folyóiratokban jelentek meg, emellett tudományos ismeretterjesztéssel is foglalkozik.

Oktatói és kutatói kategóriában Röst Gergely matematikus, tanszékvezető egyetemi tanár veheti át a JATE-díjat. A méltatás szerint a matematikai modellezés nemzetközileg elismert szakértője az Európai Kutatási Tanács támogatásával matematikai járványtani kutatócsoportot hozott létre Szegeden. A koronavírus-járvány idején készített előrejelzéseivel széles körben ismertté vált, az Egészségbiztonság Nemzeti Laboratórium szakmai vezetőjeként pedig a hazai járványvédekezést is segítette. Tudományos munkásságát 143 publikáció jelzi.

A JATE-díj alumnus kategóriájának idei kitüntetettje Lovász László matematikus, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) korábbi elnöke. A sajtótájékoztatón elhangzott méltatás szerint a nemzetközileg elismert tudós 1975 és 1982 között a József Attila Tudományegyetem Geometria Tanszékét vezette. A matematika és a számítástudomány több területén tett alapvető felfedezéseket, nevéhez fűződik a többi között a Lenstra–Lenstra–Lovász-algoritmus kidolgozása. Tudományos eredményeit számos kitüntetéssel, köztük a Wolf-díjjal és az Abel-díjjal ismerték el.

A JATE-díjat tavaly adták át először, akkor Czikkely Márton Simon orvos, doktoranduszhallgató, Tóth Ágota vegyészprofesszor és Ilia Mihály irodalomtörténész részesült az elismerésben. A második JATE-díjátadó gálát november 14-én rendezik meg a Szegedi Tudományegyetemen.

(forrás: MTI)

cimkék

hirdetés
hirdetés

Könyveink