hirdetés

Bedros: Nem lesz sorban állás

Európában is páratlan lesz az új budai szuperkórház, ahol minden beteg VIP-szintű, ultramodern ellátásban részesül. Bedros J. Róbertet a Figyelő kérdezte.

Egy évszázadnyi kihagyás után egy teljesen új kórház épül Budapesten. A tervek szerint ez az intézmény lehet az egészségügy zászlóshajója. Milyen lesz a jövő kórháza?

– A Dél-budai Centrum az elképzeléseink szerint olyan betegközpontú hely lesz, ahol XXI. századi körülmények között gyógyulhatnak majd a páciensek. A korszerű ellátásnak és a lerövidült betegutaknak köszönhetően több idő jut majd rájuk. Ha arra kíváncsi, hogy a „szuperkórház” működésében vagy üzemeltetésében lesz-e újdonság, arra is határozott igennel felelhetek. Mint említette, az elmúlt száz évben nem volt ekkora zöldmezős egészségügyi beruházás, ráadásul ez a kórház merőben eltér majd az „elődeitől”.

– Mi mást nyújthat egy kórház az embereknek a gyógyításon kívül?

– Egyfajta egészségplázaként is üzemel majd. A kimagasló színvonalú gyógyítási és ápolási körülmények mellett minden olyan szolgáltatás elérhető lesz a betegek és hozzátartozóik számára, amelyet a mindennapjaikban is használnak. Ha olyan szolgáltató és kereskedelmi egységeket biztosítunk nekik, mint például éttermek, üzletek, posta, fodrászat, akkor a lehető legkevésbé ragadjuk ki őket a megszokott környezetükből. Ami pedig a külvilággal való kapcsolattartást illeti: alapszolgáltatásnak kell lennie többek között az ingyenes internetelérésnek is.

A Dél-budai Centrumért felelős miniszterelnöki megbízottal készült teljes interjút a Figyelő július 12-én megjelent számában olvashatják, a Portfolio további részleteket is idéz belőle:

Arra a kérdésre, hogy miként tudja majd kezelni a vezetés a megnövekvő beteglétszám miatt kialakuló sorban állást, Bedros J. Róbert határozottan felel:

– Nem lesz sorban állás, tekintettel arra, hogy mind a felnőtt mind pedig a gyermekrészlegen több MRI- és CT-készülék áll majd rendelkezésre.
 
– Az ígéret szerint "papírmentes" lesz az intézmény. Hogyan működik ez majd a gyakorlatban?

– Ezt úgy képzeljük el, hogy a betegdokumentáció digitálisan jelenik meg az arra jogosult személyzet eszközein, ahogyan az ápolási dokumentáció is. Egy központi nyomtatóhelyiségben pedig – és igazából ez az egyetlen "kompromisszum" – elkészülhet majd a páciens részére a zárójelentés.
(forrás: Figyelő, Portfolio)
hirdetés

Könyveink

  • learn more Misce fiat...

    Dr. Szabó Sándor, a Magyar Gyógyszerészi Kamara örökös, tiszteletbeli elnöke a 70. születésnapjára állította össze a kamara elmúlt 20 évének történetét...

  • learn more Patikai reklámtárgyak

    A kiadó tovább folytatja az 1999-ben elkezdett, nagy sikert aratott reprezentatív gyógyszerészettörténeti albumsorozatát ezen könyvével. A reklám a...

  • learn more Pszichiátriai Lexikon

    Részlet Janka Zoltán Prof. előszavából  “A szerkesztő és szakavatott munkatársai a magyar pszichiátriai fogalomtár nagyméretű birodalmát...

  • learn more Bevezetés a tanulás lélektanába

    A két kiváló pszichológus a szomszédos tudományágakból - a neuropszichológiából, az agykutatásból, a kogníciós és a mesterséges...

  • learn more Ritka betegségek – küzdelem az élet határain

    Ritka betegségek – diagnosztikai kihívások című könyv folytatása, további esetek ismertetésével. A klinikai és...

  • learn more Sorsdöntő génjeink

    Az USA-ban már nagy sikert aratott könyv Európában először magyarul jelent meg. A szerző a könyvében leírja, hogy milyen előnyökkel jár, ha valaki...

  • learn more Májsebészet

    A könyv elsődleges célja olyan májsebészeti munka létrehozása, amely segítséget nyújthat ügyeleti éjszakán a fiatal szakorvosnak, ha többek között rupturált...

  • learn more Velencei-tó látványtérképe

    Az elmúlt évek jelentős turisztikai fejlesztései is megtalálhatóak már a Civertan Grafikai Stúdiónak a Velencei-tavat és térségét bemutató...

  • learn more Betegségek megelőzése és korai felismerése

    A könyv nagy szakmai jelentőséggel bíró kiadvány, mert egyaránt szól az átlagembernek és az egészségügy...

  • learn more Kisklinikumi szakismeretek

    Fejezetei a különféle betegségben szenvedők ápolását mutatják be betegségtípusonként, jól áttekinthető, tagolt formában, amely...

  • learn more Kardiológiai szófejtő

    Dr. Szauder Ipoly belgyógyász, kardiológus, hypertonológus, osztályvezető főorvos,  egyetemi előadó, számos publikáció, szakkönyv szerzője,...

  • learn more Pszichiátriai gondozási kézikönyv

    A könyv a krónikus pszichiátriai betegségek hosszú távú, akár évtizedekig tartó ambuláns ellátási formáját mutatja be. Ez a...

  • learn more Onkológiai kézikönyv

    Ez a könyv szakvizsgára készülő fiatal orvosok ötleteként született meg, akik azt kérdezgették maguktól: hogyan is tudhatnánk a választ az...

  • learn more Út Stockholmba – Tudósok és Nobel-díjak

    A kiadvány a tudományról és a tudósokról szól, valamint arról a díjról, amely már több mint száz éve a legismertebb...

  • learn more Szemészet

    Napjainkban új kihívások várnak a szemésztársadalomra. A népesség elöregedésével nő az időskorban előforduló szembetegségek száma. A 80 éven felüli lakosság...

  • learn more MENSCHENWÜRDIGES STERBEN – RECHTSLAGE ZUR STERBEHILFE IN EUROPA

    A tartalomból: Kálmán Györgyi: Einführung Mihály Filó: Kampf um die Objektivität. Die...

  • learn more Adonisztól Schwarzeneggerig - Férfiideálok és civilizáció

    Ha divatról, szépségideálokról van szó, automatikusan a nők jutnak eszünkbe. A férfiakról nem is...

  • learn more Motivációs interjú a klinikai gyakorlatban

    Nagyszerű könyv mind a tapasztalt szakemberek, mind a kezdő klinikusok számára. Klinikusként gyakran kerülünk olyan...

  • learn more Levelek a túlvilágra - Egy 20. századi életút

    "„Az utóbbi időben több időt töltök unokáim korosztályának társaságában és látom, hogy a legtöbben milyen...

  • learn more A születéstől az élhető filozófiáig

    Bagdy Emőke Professzor asszony ajánlásából az NKA pályázati támogatásához: Tornyossy Mária könyve nagy tapasztalatú...