Bachtól céig

Tárcák a zenéről

Az ötlet pofonegyszerű: találj pár tucat zenei alapfogalmat, kérj fel rövid terjedelmű megvilágításukra szakmailag feddhetetlen, ugyanakkor szellemesen, könnyedén író embereket, aztán tedd közzé sorozatként a tárcákat egy napilapban. Ez jutott eszébe a Frankfurter Allgemeine Zeitung szerkesztőségének, és fényes eredményt hozott. Az aprócska kötetek – melyekből már három jelent meg németül, és közülük az első most Nádori Lídia remek fordításában hozzánk is eljutott – az újságírás legszebb hagyományait követik. A szócikkek rövidek, velősek, szellemdúsak, elolvasásuk egy kávényi idő. De csak a felületes szemlélet utalná őket a jelentéktelen apróságok körébe. Nem kis semmiségek e tárcák, nem „Les petits riens”  (Mozarttal szólva), hanem „Moments musicaux”  (Schubertet idézve). Merthogy súlyos témák lépnek itt fel látszólag habkönnyű hangszerelésben.

Nem tudom, hogyan alakult ki a szócikkek köre, sorrendje, de a változatosság ezúttal is gyönyörködtet. Az egyik címe: Johann Sebastian Bach, így egyszerűen, a másiké például: KV – Hob – BWV – D. A Bach-cikkre csak legyinthet valaki: ugyan mit is lehetne mondani három flekken a világ legnagyobb zeneszerzőjéről? De „nem szabad elsietni sohasem” , ahogy a régi sláger említi, a cikket ugyanis Helmuth Rilling írta, akinek Máté passió előadását a minap csodálhattuk meg Budapesten. Persze nem mélyed bele Bach életművének taglalásába, de már a tárca elején mellbevágóan egyszerű megállapítást tesz: Bach a zeneművészet gerince, jó lelkiismerete. Ritkán olvastam ilyen sallangtalanul mély, mondhatni, jámborul emelkedett definíciót Bachról. A másik cikk pedig a különféle zeneszerzők életművét feltáró és katalogizáló jegyzékeket, a Mozart- (KV), a Bach- (BWV), a Schubert- (D) és a Haydn- (Hob) listákat ismerteti, látszólag tehát száraz zenetudományos témát, de a végére biggyesztett anekdota felüdít.