2024. április. 18., csütörtök - Andrea, Ilma.
hirdetés

Az osztrák kancellár kizárta egy újabb országos karantén lehetőségét

Kizárta egy újabb országos karantén lehetőségét az osztrák kancellár, aki szerint a kórházak intenzív ágyainak telítettsége fogja meghatározni a szükséges lépéseket. Nemzetközi kitekintés.

Sebastian Kurz az ORF közszolgálati televíziónak adott interjúban hangsúlyozta, hogy a jövőben a hét napra és százezer lakosra vetített fertőzöttségi mutatóval ellentétben a korházak intenzív ágyainak telítettsége fogja meghatározni a szükséges lépéseket. Ami a gyakorlatban azt jelenti, minél több ember szorul a koronavírus betegség következményeként lélegeztetőgépre, annál szigorúbb intézkedésekkel kell számolni. Kizárta, hogy országos karantén lépjen újra életbe: ha a járványügyi helyzet úgy kívánja, és védelmi intézkedéseket kell bevezetni, azok kizárólag azokra vonatkoznak majd, akiket még nem oltottak be. Egyebek között az éjszakai szórakozóhelyeket és a nagyobb rendezvényeket említette, ahová adott esetben csak a teljes immunitással rendelkezők léphetnek majd be.

A kancellár újfent felhívta a figyelmet a koronavírus elleni védőoltás fontosságára. Hangsúlyozta, az oltás felvétele továbbra sem kötelező Ausztriában, ugyanakkor hozzátette, hogy felvilágosító kampánnyal igyekeznek meggyőzni a még kétkedőket az oltás adta védettség előnyeiről. Bejelentette továbbá az ellenőrzések szigorítását, mivel megítélése szerint a védelmi szabályozások betartásának jelenlegi kontrollja hagy kivetnivalót maga után.

Az iskolákról szólva elmondta, elsődleges cél a jelenléti oktatás garantálása és az iskolabezárások elkerülése. "Szükség esetén marad az intenzív tesztelés, akár a kezdeti biztonsági fázis után is".

Ausztriában az elmúlt 24 órában 1 438 embernél igazolták újonnan a vírusfertőzést, a járvány kezdete óta 698 948 pozitív esetet regisztráltak. A kórházban ápoltak száma jelenleg 614, az intenzív kezelésre szorulók 171-en vannak. A Covid-19 szövődményeibe az elmúlt napon 11-en haltak bele, a járvány halálos áldozatainak száma így 10 812-re emelkedett.

*

Új rendeletekkel próbálja rávenni városa lakóit a Covid-19 elleni oltás felvételére nyugat-ukrajnai Ivano-Frankivszk város polgármestere: ezúttal arra adott utasítást, hogy ne kapják meg a kezeléshez nyújtott anyagi támogatást azok, akik nem oltatták be magukat és megbetegednek a koronavírustól. Ruszlan Marcinkiv polgármester közölte, hogy ez alól csak azok lehetnek kivételek, akik amiatt nem tudták felvenni a védőoltást, mert éppen nem volt vakcina a megyében. A helyi válságstáb értekezletén az Ukrajinszka Pravda hírportál beszámolója szerint kiemelte, hogy idén eddig a város csaknem 11 ezer lakosa kapott több mint 18 millió hrivnya, azaz mintegy 198 millió forint összegű pénzügyi támogatást, ebből körülbelül négyezren együttvéve több mint 11 millió hrivnyát (121 millió forint) kaptak kifejezetten a koronavírus kezelésére.

Marcinkiv ezen túlmenően ígéretet tett arra, hogy százezer hrivnya - csaknem 1,1 millió forint - jutalmat ad a megyeszékhely vezetése annak a nőnek, aki először teherbe esik a védőoltás felvétele után. Marcinkiv ezzel igyekszik eloszlatni azt az Ukrajnában is keringő tévhitet, amely szerint a koronavírus elleni védőoltások meddőséget okoznak. Az értekezleten jelen volt Marija Bojko, a város perinatális központjának vezetője is, aki a sajtónak nyilatkozva kijelentette, hogy teljesítik a polgármester utasítását. Hozzátette ugyanakkor, hogy azt viszont még nem tudja, miként fogják kideríteni, ki lesz az a nő, aki jogosulttá válik erre a jutalomra.

Marcinkiv - aki arról tette magát ismertté Ukrajnában, hogy lelkes támogatója az oltakozásnak -, már komoly visszhangot váltott ki egy korábbi megnyilatkozásával. Egy héttel ezelőtt az ivano-frankivszki városháza alkalmazottait megfenyegette azzal, hogy azokat, akik nem veszik fel a védőoltást, vagy elbocsátja vagy megvonja tőlük a prémiumukat. Ezt azzal indokolta, hogy a városi hivatalnokok példát kell mutassanak az embereknek. Két hetet adott a tanács dolgozóinak, hogy beoltassák magukat, és ez alól csak azokat mentesítette, akiknek orvosilag ellenjavallt a koronavírus elleni oltás felvétele. Erre reagálva Ljudmila Denyiszova emberi jogi ombudsman figyelmeztette őt levélben, hogy ez ellentétes az ukrán alkotmánnyal és Ukrajnában a koronavírus elleni oltás felvétele önkéntes.   

Ukrajnában keddre jelentősen megugrott az újonnan regisztrált betegek száma az előző naphoz képest: 2197-tel 2 300 504-re nőtt az azonosított fertőzöttek száma. A növekmény 1424-gyel több a vasárnapinál. Az elhunytak száma 53-mal 54 054-re emelkedett. Az egészségügyi tárca legfrissebb adatai szerint az oltási kampány februári kezdete óta 5 618 798-an kapták meg valamely védőoltás első, 4 304 627-en a második dózisát is a mintegy 42 millió lakosú Ukrajnában. Hétfőn 133 922 embert oltottak be az országban.

*

Meghaladta a 80 százalékot Nagy-Britanniában azoknak az aránya, akik a koronavírus elleni oltások mindkét adagját megkapták. Az eddig beadott első és második oltási adagok együttes száma közelít a 92 millióhoz. A brit egészségügyi minisztérium kedd este közzétett részletes adatai szerint a nagy-britanniai oltási kampány tavaly december 8-i kezdete óta az első oltási adagból eddig 48 292 811-en részesültek. Közülük 43 535 098-an a második dózist is megkapták, vagyis eddig összesen 91 827 909 adagot adtak be Nagy-Britanniában a koronavírus elleni oltásból. A kedd esti ismertetés szerint ez azt is jelenti, hogy a 16 éven felüli brit lakosság 80,1 százaléka már mindkét oltási dózist megkapta.

Laboratóriumi vizsgálatokkal eddig több mint hétmillió koronavírus-fertőzést mutattak ki országszerte, és a járványnak a keddi kimutatás összeállításáig 133 483 halálos áldozata volt Nagy-Britanniában. Az angliai közegészségügyi szolgálat (Public Health England, PHE) friss becslése szerint azonban a nagy-britanniai oltási program további csaknem 106 ezer halálesetet és több mint 24 millió fertőződést akadályozott meg, emellett 143 600 olyan súlyos megbetegedésnek vette elejét, amely kórházi ellátást tett volna szükségessé.

A brit egészségügyi minisztérium kedd esti beszámolója szerint az elmúlt egy napban 37 489, az utóbbi egy hétben 269 193 új koronavírus-fertőződést szűrtek ki országszerte. A heti adat 13,9 százalékkal magasabb a múlt kedden zárult egyheti időszakban szűrővizsgálattal azonosított új fertőződések számánál.

A brit kormány készenléti helyzetekben működő tudományos tanácsadó testületének (SAGE) legfrissebb számításai szerint ugyanakkor az R reprodukciós ráta Angliában valamelyest csökkent: jelenleg 0,9 és 1,1 között jár. Az angliai átlagon belül a helyzet Londonban a legkedvezőbb: a SAGE itt 0,8-1,1 közötti R mutatót mért az elmúlt héten.

*

Meredeken emelkedik a járványgörbe Romániában: kedden meghaladta a kétezret a 24 óra alatt diagnosztizált koronavírus-fertőzések száma, és csaknem ötven halálos áldozatot követelt a járvány. A stratégiai kommunikációs törzs keddi jelentésében szereplő 2033 új fertőzés ugrásszerű növekedést jelent a múlt heti (1500 körüli) esetszámokhoz képest és csaknem kétszerese az utóbbi két hét átlagának. A keddi 48 haláleset több mint duplája a kéthetes mozgóátlagnak. Az áldozatok között egy tizenéves és egy harmincas éveiben járó középkorú fertőzött is volt, három koronavírusos áldozat pedig nem szenvedett más betegségben. A kórházban ápolt fertőzöttek száma meghaladta a 3500-at, közölük több mint száz kiskorú. 426 súlyos állapotban lévő fertőzöttet (köztük 6 gyereket) az intenzív osztályon ápolnak.

A román közegészségügyi intézet (INSP) kedden közzétett elemzése megállapítja, hogy Romániában közösségi szinten terjed a delta vírusvariáns. A 19,3 millió lakosú Romániában, ahol a járvány kezdete óta 1,1 millió embernél mutatták ki a koronavírust, alig több mint 2500 - a vírusmutációk beazonosítására alkalmas - szekvenciális tesztet végeztek el. Az INSP arra alapozza a delta vírusvariáns közösségi terjedéséről szóló megállapítását, hogy a kórokozót az ország valamennyi régiójában és a megyék többségében (93 százalékában) kimutatták már, és immár többségben vannak a belföldi (nem külföldről behurcolt) fertőzéses esetek.

Romániában eddig 45 olyan koronavírusos halálesetet azonosítottak, amelyben az elhunyt a delta vírusmutációval fertőződött meg, közülük 5-en voltak beoltva. Az országban eddig 807 esetben azonosították a delta koronavírust, az esetek 23 százalékában olyan pácienseknél, akik be voltak oltva koronavírus ellen. Az INSP ugyanakkor felhívja a figyelmet, hogy a szekvenciális vizsgálatra nem véletlenszerűen választják ki a teszteket, tehát a kimutatás következtetéseit nem lehet kivetíteni a teljes lakosságra.

*

Romániában a tanévkezdéssel egy időben két hónapos koronavírus elleni oltási kampány is kezdődik az iskolákban és egyetemeken a diákok, szülők, pedagógusok és kisegítő személyzet számára, jelentette be keddi sajtóértekezletén Valeriu Gheorghita katonaorvos, az oltási kampány koordinátora. A közoktatásban szeptember 13-ától november 15-ig szerveznek immunizációs kampányt: az iskolák orvosi rendelőiben, mobil oltópontok felállításával vagy olyan közeli oltóközpontokban, ahol a 12 év feletti kiskorúaknál engedélyezett Pfizer- vagy Moderna-vakcinát használják. A felsőoktatásban október elsején kezdődik és december elsején ér véget a kampány. A kiskorúakat továbbra is a szülők (gyámok) jelenlétében és írásos beleegyezésével oltják - pontosított az oltásparancsnok.

Az oltási kampányt koordináló bizottság (CNCAV) tervei szerint Romániában októbertől válik lehetővé a koronavírus elleni oltás harmadik dózisának felvétele az mRNS (hírvivő ribonukleinsav) alapú - a Pfizer vagy a Moderna által gyártott - vakcinák esetében, de Románia megvárja a döntéssel az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) ajánlását. A harmadik oltást az immunbetegségben szenvedők, szervátültetésen átesett páciensek, rákos vagy kezeletlen AIDS-es betegek az immunizációs menetrend részeként eleve megkapják, a lakosság többi része - a veszélyeztetettség függvényében - a második dózis felvétele után legkevesebb fél évvel igényelheti majd a harmadik vakcinát.

Jelenleg országos szinten 31 százalékos az átoltottság Romániában. A legmagasabb, 49 százalék feletti arányban Bukarestben igényelték a 12 év feletti lakosok a vakcinát, a toplistán Kolozs megye következik 46, Szeben megye 39, illetve Konstanca és Temes megye 36 százalékkal. Másfelől Giurgiu és Suceava megyében a jogosultak kevesebb mint 20 százaléka vette fel az oltást.

Romániában szeptember 13-án mindenütt jelenléti oktatással indul a tanév, és csak azokon a településeken térnek át online oktatásra, amelyeken hat ezrelék fölé emelkedik a fertőzöttségi ráta. Sorin Cimpeanu oktatási miniszter korábban elmondta: a közoktatásban dolgozó tanárok mintegy 60 százaléka van beoltva, szerinte ezzel az immunizációs aránnyal minden más társadalmi csoportot megelőznek. Hozzátette: az Európai Unióban hatályos Általános Adatvédelmi Rendelet (GDPR) miatt a szülők nem tudhatják meg a tanárokról, hogy beoltatták-e magukat, de jogukban áll statisztikai adatokat igényelni a pedagógusok átoltottságáról az iskolák vezetőségétől.

*

Oroszországban az igazolt új koronavírus-fertőzöttek napi száma 17 425-tel 7 047 880-ra emelkedett a kedden közzétett hivatalos adatok szerint. Ez a legalacsonyabb szám június 22. óta. A napi növekmény 0,25 százalék, az új esetek 7,1 százaléka volt tünetmentes. Gyenyisz Procenko ismert orosz infektológus, a 40-es számú kommunarkai kórház főorvosa a jekatyerinburgi E1 hírportálnak nyilatkozva arra figyelmeztetett, hogy az esetszám a szabadságolási időszak vége és a tanévkezdet miatt szeptember végén-október elején ismét megemelkedhet, amikor az ilyenkor szokásos szezonális betegségek is jelentkezni fognak.

Oroszországban a járvány kezdete óta több mint 181,5 millió, az elmúlt napon pedig 255 ezer laboratóriumi tesztet végeztek el. Koronavírus-fertőzés gyanújával jelenleg 1 148 478 embert tartanak orvosi megfigyelés alatt.

*

Minden bizonnyal hamarosan Szerbia is korlátozásokat vezet be a koronavírus-járvány terjedése miatt, az egyik korlátozás a tömeges rendezvényeken részt vevők számának ötszáz alá csökkentése lesz, a másik intézkedés pedig a Covid-igazolások bevezetésére vonatkozik, jelentette ki Mirsad Djerlek egészségügyi államtitkár kedden a szerbiai közszolgálati televízióban. A koronavírus-járvány kezelésével megbízott válságstáb tagja hozzátette: az állam nem akar diszkriminatív lenni, hiszen az oltakozás nem kötelező, viszont bizonyos rendezvényeken a közeljövőben már csak úgy lehet majd részt venni, ha az érdeklődők igazolják, megkapták a koronavírus elleni védőoltást.

A regisztrált koronavírus-fertőzöttek száma Szerbiában keddre 4103-mal 783 826-ra, Koszovóban 489-cel 152 658-ra, Észak-Macedóniában 199-cel 180 245-re, Montenegróban 362-vel 118 466-ra, Bosznia-Hercegovinában pedig 214-gyel 216 338-ra növekedett. A járvány halálos áldozatainak száma Szerbiában az utóbbi 24 órában 19-cel 7398-ra, Koszovóban 28-cal 2657-re, Észak-Macedóniában 32-vel 6098-ra, Montenegróban 13-mal 1770-re, Bosznia-Hercegovinában pedig 14-gyel 9876-ra növekedett.

*

A világon 221 894 939 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint szerda reggeli adatai szerint. Egy nappal korábban 221 069 535 fertőzöttet tartottak nyilván.

A fertőzés 192 országban és régióban van jelen. Szakértők szerint a diagnosztizált esetek száma nem tükrözi pontosan a valóságot, mert az egyes országokban többé-kevésbé korlátozott a tesztek száma, és a nyilvántartás kritériumai is különböznek.

(forrás: MTI)

cimkék

hirdetés

Könyveink