Az orvosok akadályozhatják meg az álhírek terjedését
Kulja András sebésszel a Brain Bar fesztiválon beszélgetett a Mandiner az egészségtudatosságról és annak erősítéséről.
Alig egy év alatt közel kétszázezer követőre tett szert. Miért adja a fejét egy sebészorvos arra, hogy videókat készítsen és töltsön fel a TikTok-ra?
Teljesen véletlenül került ez a fajta tartalomgyártás az életembe. Pszichiáter rezidensként kezdtem a pályámat: három évig foglalkoztam depressziókutatással, először hallgatóként, majd rezidensként. Azt vizsgáltuk, hogyan változik meg a beszéd a depresszióban szenvedőknél, ezeket a hangváltozásokat mértük és olyan algoritmust fejlesztettünk, ami hang alapján képes felismerni a depressziót. Azt találtuk, hogy valóban vannak eltérések – és nemcsak olyanok, amiket egy vájtfülű szakértő azonnal érzékel – hanem olyanok is, amelyek mérhetők: sokkal színtelenebbé válik a hang, sokkal kisebbek a kilengések, csökken a hangok amplitúdója és lassabbá válik a beszédtempó is. A nők beszédkészsége valamivel fejlettebb, ezért náluk ezek a változások kevésbé észrevehetők, tudat alatt jobban tudják maszkírozni a hangjukat. Már akkoriban nagyon érdekelt a kommunikáció, de nagyon hiányzott a manualitás, így másfél év után váltottam a sebészetre.
Elsőre erősnek tűnik ez a fordulat. Hogyan lesz pszichiáterből sebész, miért épp ezt az irányt választotta?
Ötödévben, amikor sebészgyakorlaton vettem részt, nagyon megtetszett ez a terület, de akkor már benne voltam a pszichiátriai kutatásomban. Azután, hogy elkezdtem a pszichiátriai hivatást, rájöttem, mennyire hiányzik a pörgés, vagyis az, hogy „menjek és gyorsan csináljak valamit”, éppen ezért váltottam. A váltást követően szembesültem vele, hogy a manuális szakmákban mennyivel kevesebb idő jut a beteggel való kommunikációra – ami egyébként a szakmából adódik. Például egy éjszakai ügyeletben, amikor sok a betegfelvétel, vagy éppen több sürgős műtétet kell elvégeznünk, nem egyszerű időt szakítani arra, hogy olyan részletességgel tájékoztassuk a betegeket, hogy ne maradjanak kérdések bennük. Sokat gondolkodtam, hogyan informálódhatnának a betegeim, amíg én mondjuk a műtőben operálok.
Jött az ötlet, és elkészítettem életem első YouTube-videóját, ami a vakbélgyulladást mutatja be animációkkal színesítve. Nem sokkal később egy véletlen folytán találkoztam a Semmelweis Egyetem egészségügyi menedzserképzőjének oktatóival, akiknek hála, részt vehettem egy nyári egyetemen Barcelonában, ahol a digitális egészség témakörével foglalkoztunk. Ezt követően beiratkoztam az egészségügyi menedzser képzésre, ahol szerencsére nagyon modern az oktatási szemlélet. Itt kezdtem el alaposabban foglalkozni a betegedukációval, most a PhD képzés megkezdésén gondolkodom.
A covid mutatta meg igazán a tudománykommunikáció fontosságát. Hogyan lehet Ön szerint a tudományt az átlagember nyelvére fordítani úgy, hogy közben az információ se sérüljön?
Nagyon nehéz téma ez, többszintű a probléma. Egyrészt van egy komoly nyelvi eltérés: a hat év orvosi egyetem nagyon hosszú idő, természetes, hogy a szakemberek szókincsévé válnak a szakszavak. Sokszor sajnos el is felejtjük, hogy az orvosi zsargon a köznyelvi beszélők számára érthetetlen.
(...)
Hogyan lehet felvenni a versenyt az álhírekkel?
Nagyon nehezen: ha nem vagyunk jelen mi, szakemberek a közösségi médiában, akkor lényegében nincs gátja az álhírek terjedésének. Bármennyire is idegen az egészségügyi szakemberek számára ez a terület, jelen kell lennünk, edukálnunk kell, és ha kell – nem törődve a negatív kritikákkal – szembe kell menni az áltudományossággal. Rengeteg kritikát kaptam a covid idején, ez azonban nem szabad, hogy eltántorítson, hiszen vannak, akik a tudomány képviselőinek hisznek, vannak, akik a tévhiteknek, de bizonytalanok is akadnak. Engem ők motiváltak, hogy elindítsam a TikTokon a csatornám. Azért ezen a felületen, mert a YouTube videógyártás nagyon nehéz műfaj, egész egyszerűen nem fér az időmbe az ennél hosszabb tartalmak gyártása.
