hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.

Az orvoskamarát nem zavarják a trafikos doktorok

A Magyar Orvosi Kamara nem ítéli el azokat az orvosokat, akik trafikjogot nyertek – írja az Index.

A testület ugyan tárgyalt a kérdésről, de végül úgy döntött, ebben az ügyben nem ad ki nyilatkozatot, mondta az Indexnek a kamara elnöke. Éger István szerint az orvosok által elnyert koncesszió nem azt jelenti, hogy „majd az orvos fog ülni a trafikban″.

A kamara a jelek szerint nem tartja összeegyeztethetetlennek a hivatással azt, hogy a gyógyításra felesküdött orvosok súlyosan egészségkárosító termékek eladásából jutnak haszonhoz. Erre vonatkozó kérdésünkre – írja az Index – legalábbis Éger István a következő, nehezen értelmezhető választ adta: „az egészséges életmód mindenki számára fontos kérdés, és a dohányzás visszaszorításában Magyarország élen jár. Mindenki számára jobb lenne, ha egyáltalán nem lennének trafikok, de ez egy ilyen helyzet, ezért ebben nem kívánunk állást foglalni″.

A lap számbaveszi, hogy az eddigi hírek szerint hány orvos fog ezentúl dohánykereskedésből (is) élni, s egyebek mellett idéz két részt az eredeti hippokratészi esküből:

„Tehetségemhez és tudásomhoz mérten fogom megszabni a betegek életmódját az ő javukra, és mindent elhárítok, ami ártana nekik″ ... „senkinek sem adok halálos mérget, akkor sem, ha kérik″.

(forrás: Index)
hirdetés

Könyveink