hirdetés

Az Onkológiai Akadémiáról Lyonban számolt be Kásler Miklós

A budapesti Közép- és Kelet-európai Onkológiai Akadémia megalakulásáról számolt be szerdán a franciaországi Lyonban a nemzeti onkológiai intézetek igazgatóinak éves tanácskozásán az emberi erőforrások minisztere, aki erről telefonon beszélt az MTI-nek.

Kásler Miklós hangsúlyozta, az évente ismétlődő lyoni összejövetelek alkalmasak arra, hogy körvonalazódjanak azok a nagy nemzetközi trendek, elképzelések és lehetőségek, amelyek megszabják a rákkutatás és -gyógyítás távlatát rövid-, közép- és hosszútávon. Mostani részvételének célja az volt, hogy tájékoztassa a nemzetközi onkológus közvéleményét a Közép- és Kelet-európai Onkológiai Akadémia létrejöttéről, részben azért, hogy meghatározzák a helyét a világ onkológiai térképén, illetve lerakják azokat az alapokat, amelyek lehetővé teszik a kapcsolatok kialakítását a többi nagy nemzetközi szervezettel és a nagy onkológiai intézetekkel.

A húsz ország részvételével júniusban Budapesten megalakult nemzetközi tudós testület összefogja az onkológia területén meglévő tudásanyagot, amelyet egymás között megosztva a részt vevő országok jelentős lépéseket érhetnek el a megelőzésben és a kezelésben. Az országok között közös munka megjelenhet például a gyógyszerinnovációban és klinikai kutatásokban is. A fő célkitűzés a rákos betegségek megelőzése, de ezzel együtt a gyógyítás hatékonyságát is növelni szeretnék, ehhez pedig személyre szabott terápia szükséges.

Az akadémia budapesti székhellyel működik, létrejöttéhez a magyar állam 500 millió forinttal járult hozzá, és az ENSZ Egészségügyi Világszervezete (WHO) is a támogatásáról biztosította a testületet. Az akadémia megalakítása 25 év közös munka eredménye, és célja az is, hogy az oktatás és kutatás területén is minél gyorsabb legyen a tapasztalatcsere.

Peter Boyle, a lyoni székhelyű Nemzetközi Prevenciós Kutató Intézet (IPRI) igazgatója az MTI-nek szerdán telefonon azt mondta, hogy az onkológiai akadémia megteremtése a legfontosabb fejlemény, amely rák megelőzésének terén történik Közép- és Kelet Európában. Hozzátette, az onkológusok célja kétsíkú: egyrészt megvédeni az embereket a betegségtől, másrészt attól, hogy belehaljanak. Az akadémia egyik hatalmas feladata a közép- kelet-európai térségben, hogy megszüntesse azt a szakadékot, amely a nyugat-európai térségtől elválasztja ezen a téren. Európa keleti felében ugyanis rosszabbak a mutatók a megelőzés és a halálozás területén. Az akadémia célja, hogy jó irányba tett változásokat hozzon a megelőzés terén, javítson a rákgyógyítás minőségében – fejtette ki az IPRI igazgatója.

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink

  • learn more Az Önök Bizottsága

    Ebben a sorsfordító korszakban mit jelentett az amerikai pszichoanalitikusok kezdeményezésére 1938-ban létrehozott szervezet, az Emergency Committee on...

  • learn more Kardiológiai szófejtő

    Dr. Szauder Ipoly belgyógyász, kardiológus, hypertonológus, osztályvezető főorvos,  egyetemi előadó, számos publikáció, szakkönyv szerzője,...

  • learn more Mi is emberek vagyunk

    A húsz interjút és egy szívinfarktus személyes történetét tartalmazó könyv orvosok nyilatkozatai alapján mutatja be a száz sebből vérző magyar...

  • learn more A gyógyszerészet kialakulása és fejlődése

    A könyv átfogó képet nyújt a gyógyszerészet kialakulásáról és fejlődéséről az őskortól napjainkig. A szerző...

  • learn more Szalagsérülések

    A „Traumatológia Témakörök” sorozat 1993-ban indult az akkori Országos Traumatológiai Intézetben. A zsebkönyvek szerzői többnyire traumatológusok, akik a...

  • learn more Social dreaming

    Social dreaming – bizarr ötlet, hiszen csak egyes emberek álmodnak, és álmaikkal pszichoanalízisben „dolgoznak”. A social dreaming azonban más...

  • learn more Vágy és hatalom

    E kötet a hazai pszichoanalitikus-pszichoterápiás szcéna egy olyan kiemelkedő szereplőjével invitálja közös elmélkedésre az olvasót, akinek nem csak...

  • learn more Szemészet

    Napjainkban új kihívások várnak a szemésztársadalomra. A népesség elöregedésével nő az időskorban előforduló szembetegségek száma. A 80 éven felüli lakosság...

  • learn more Akadémikus portrék - Erdei Anna - immunológus

    A kötet Herzka Ferenc dokumentumfilm-rendező, szerkesztő által készített portréfilm szövegéből készült...

  • learn more Pirula a patikamanó - Maja lázas

    A Galenus Kiadó – a Patika Magazin kiadója - mesesorozatot jelentetett meg Pirula, a patikamanó  sorozatcímmel 2-4 éves gyerekek...

  • learn more Delfi örökösei - Önismereti csoportok – elmélet, módszer, gyakorlat

    Végre megjelent a hetedik kiadás! Ami – néhány kisebb javítástól eltekintve – azonos...

  • learn more A hasnyálmirigy daganatai

    A hasnyálmirigy daganatai az elmúlt négy évtizedben gyakoribbá váltak, és a hasnyálmirigyrák ma már a vastagbél- és a gyomorrák után az...

  • learn more A születéstől az élhető filozófiáig

    Bagdy Emőke Professzor asszony ajánlásából az NKA pályázati támogatásához: Tornyossy Mária könyve nagy tapasztalatú...

  • learn more Zsebdoktor utazóknak - Patika Magazin könyvek

    A könyv részletesen tárgyalja az utazás közben előforduló megbetegedéseket, azok kezelési módját, az utazás előtt...

  • learn more Rendhagyó szakácskönyv. Patikusok receptjei tápanyagtartalommal

    Különleges ötlettel jelent meg a gyógyszerészek szakácskönyvének  harmadik kötete,...

  • learn more Rurik Imre (monográfia) FÉRFIGYÓGYÁSZAT

    A monográfia a férfiak szomatikus, mentális és szociológiai sajátosságait taglalja, amelyek a "férfiléthez" köthetők,...

  • learn more Onkológiai ismeretek gyógyszerészeknek

    Az orvostudomány rohamos fejlődésével napról-napra növekednek az onkológiai ismeretek a daganatos megbetegedések számának...

  • learn more Akadémikus portrék - Hollán Zsuzsa - orvos-hematológus

    „… tény, hogy három, Magyarországon az ötvenes években elmaradott, alapvetõen fontos szakmát...

  • learn more Hány barátod is van?

    Könnyű a hálózatok tudományában egy elvont matematikai elméletet látni. Pléh Csaba, Unoka Zsolt és munkatársaik könyve gyökereiben megváltoztatja...

  • learn more Gyakorlati fájdalomcsillapítás

    A fájdalomcsillapítás minden gyakorló orvosnak feladata és kötelessége úgy, mint az elsősegélynyújtás vagy a reszuszcitáció. A...