hirdetés

Az NGM 92 ezer forintos minimálbérre tesz javaslatot

A kormány minden lehetséges intézkedést meghoz ahhoz, hogy az adórendszer átalakításának hátrányos hatásait semlegesítse – hangsúlyozza a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) keddi közleményében.

A kormány egyidejűleg kivezeti az adójóváírás és a szuperbruttósítás intézményét. Ahhoz, hogy az adórendszer átalakításának hátrányos hatásait semlegesítse, a kormány minden lehetséges intézkedést meg fog hozni – ismerteti a tárca közleménye.

Első lépésben bérpolitikai eszközeit felhasználva javaslatot fog tenni a Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanácsnak (NGTT) a minimálbér 92.000 forintra, valamint a garantált bérminimum 108.000 forintra emelésére.

Fenntartja továbbá a költségvetési szférában jelenleg is működő kompenzációs rendszert, amelynek eredményeként 2012-ben sem csökkenhet senkinek a havi nettó jövedelme. A versenyszférára vonatkozóan 5 százalékos béremelési ajánlást tesz a kormány. Ezekkel az intézkedésekkel azonban még nem tekinti befejezettnek az adórendszer átalakítását. Kiemelten fontosnak tartja, hogy a munka világának valamennyi legálisan munkát vállaló, hátrányosan érintett szereplője ne járhasson rosszul. Ennek megfelelően az állam ki fogja venni a részét a munkáltatók megnövekedett terheiből: az NGTT ülésén javasolni fogja, hogy a szociális partnerekkel közösen elfogadott béremelési ajánlás feletti béremelés egy részét a munkáltatónak részben visszatérítse.

A kormány tisztában van azzal, hogy a béremeléseket követően is lehetnek olyan munkavállalók, akik rövid távon nettó keresetcsökkenést szenvedhetnek el az adórendszer átalakítása miatt. Ezért létrehoz egy olyan célzott kompenzációs rendszert, amely azokat a munkavállalókat segítené, akik ténylegesen alacsony jövedelemmel rendelkeznek, és nem kapnak "jövedelemkiegészítést" a fekete- és szürkegazdaságból. Az érintett munkavállalóknak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) felé kell igazolniuk a pozícióromlást, valamint nyilatkozni arról, hogy nincsen egyéb, be nem vallott, vagy nem megfelelően bevallott jövedelmük. Ezt követően a NAV juttatja számukra a kompenzációt. A kompenzáció végső összegét az éves jövedelem alapján határozzák majd meg, de a munkavállalók előlegben részesülhetnek.

A kompenzációs rendszer működéséhez a kormány a bevételi erőforrásokat a személyi jövedelemadó rendszerén belül kívánja biztosítani. Mindaddig, amíg az egykulcsos adó bevezetése bárkinek is jövedelemkiesést okoz, addig az eddigi adóterheknél alacsonyabb mértékű, átmeneti jellegű hozzájárulást kell fizetni a havi bruttó 202.000 forint feletti jövedelemmel rendelkező munkavállalóknak. Az intézkedés csak az értékhatárt meghaladó részt érinti.

"A fentiek szerint előre látható időn belül megvalósul az igazi, arányos, egykulcsos adózás, amelynek végül minden munkavállaló élvezheti az előnyeit. Ebben a munkavállalást és családokat támogató új szemléletben a jövedelemszintjétől függetlenül mindenki egyenlő mértékben fog részt vállalni a közterhekből. A kormány ezzel új értelmet ad a társadalmi igazságosság fogalmának" – tartalmazza a közlemény.

A kormány kiemelt célja, hogy megkezdje az egészségügyi alap saját lábra állítását. "Csak így lehet garantálni a rendszer működésének fenntartását, és az ellátás biztonságát, mivel az előző kormányok idején az egészségügyi alapot gyakorlatilag szétverték, aminek folytán az egészségügyi rendszer az összeomlás szélére került. Az egészségügy a nemzeti megmaradás és megújulás egyik záloga".

A közlemény ismerteti: csak abban az esetben várhatjuk az egészségügy hatékony átalakítását, ha pénzügyileg is talpra tudjuk állítani. Az egészségügy finanszírozása az utóbbi években hatalmas tőkeinjekciókat követelt az államtól, amelynek komoly szerepe volt az adóssággenerálásban, azaz az államadósság növelésében. A kormány az egészségügy finanszírozási oldalának rendbetételéért javasolja a munkavállalókat terhelő egészségbiztosítási járulék 1 százalékponttal történő megemelését. Azt a kérdést, hogy ezt a járulékemelést be kell-e vonni az adórendszer átalakítása miatti kompenzációba – és ha igen, milyen mértékben –, a kormány az NGTT egyeztetésein kívánja megvitatni.

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink

  • learn more A pancreas betegségei

    Az internetről áradó legfrissebb tudományos információk birtokában jogos lehet a kérdés, hogy szükség van-e még magyar nyelvű, magyar szerzők...

  • learn more Májsebészet

    A könyv elsődleges célja olyan májsebészeti munka létrehozása, amely segítséget nyújthat ügyeleti éjszakán a fiatal szakorvosnak, ha többek között rupturált...

  • learn more Gyermeked a személyi edződ - Fitt mama, egészséges baba

    Moccanj gyermekeddel! – Legyen Ő a te személyi edződ! Ha már nap mint nap „rákényszerít” a...

  • learn more Diabeteses neuropathia

    A diabeteses neuropathiáról szóló, jelenleg rendelkezésre álló könyvek nagy része terjedelmes és nincs olyan zsebkönyv, mely a diabeteses...

  • learn more Álláskeresők könyve

    Hányan keresnek ma állást Magyarországon? Hányan készülnek feladni, és ami rosszabb, hányan adták, adják fel? Hiánypótló könyv magyar szerzőtől az...

  • learn more Gyermekbántalmazás

    A bántalmazott gyermekek védelme érdekében kiemelt fontosságú az esetek korai felismerése, a védő intézkedések mielőbbi megtétele. Könyv célja, hogy...

  • learn more Reflective recovery

    In this book we invite the reader to take a few steps into the “multiverse” of 12-step fellowship recovery cultures. These fellowships exist in many different...

  • learn more Gyógyszertámogatás

    A fejlett és közepesen fejlett országokban a gyógyszerek jelentős részét az állam, illetve az annak alrendszereként működő társadalombiztosítás...

  • learn more Marketing pirula recept nélkül

    A könyv az egészségügy speciális, de sokakat érintő területét vizsgálja, és az elméletet egyben konkrét gyakorlati példákkal...

  • learn more Sportélettani kislexikon

    A sportélettan a sportnak és általában az emberi test mozgásainak az életfolyamatokra gyakorolt hatásaival, és a teljesítőképesség lehető...

  • learn more Betegségek megelőzése és korai felismerése

    A könyv nagy szakmai jelentőséggel bíró kiadvány, mert egyaránt szól az átlagembernek és az egészségügy...

  • learn more Patikai reklámtárgyak

    A kiadó tovább folytatja az 1999-ben elkezdett, nagy sikert aratott reprezentatív gyógyszerészettörténeti albumsorozatát ezen könyvével. A reklám a...

  • learn more Gyermekszemészet

    A könyv összegzi mindazon tapasztalatokat, amelyek az utóbbi évtizedek során felhalmozódtak a gyermekkor szemészeti betegségeinek ellátásában. A szakemberek...

  • learn more Fukushima [3.11] Maradjunk vagy menjünk? (memoár) - Személyes történet a 2011-es tohokui földrengésről, tsunamiról és a fukushimai atomkatasztrófáról

    Popovics Péter a családjával együtt 10 évet élt Japánban, és Yokohamában (Fukushimától 180 km-re) élte át a 2011 márciusi történelmi földrengést, melynek következményei gyökeresen megváltoztatták mindannyiuk életét. Az emlékirat egyrészt a szerző gyerekeinek nyújt magyarázatot a család gyökereire, másrészt pedig feldolgozza családjuk azon megpróbáltatásait, melyekre a fukushimai atomerőműbaleset következtében az események sodrása nem adott lehetőséget. A könyv központi része a földrengés napjától számítva napi bontásban mutatja be a katasztrófa kibontakozásával párhuzamosan a velük történteket mindaddig, amíg el nem hagyták Japánt. Nyelv: magyar...

  • learn more Discoveries in Gastroenterology

  • learn more 59 másodperc - Egy kis ésszel sokra mész

    Mitől válik kreatívabbá az, aki cserepes növényt tart az asztalán? Miért nagyobb az esélye, hogy visszakapjuk elveszetett...

  • learn more Rurik Imre (monográfia) FÉRFIGYÓGYÁSZAT

    A monográfia a férfiak szomatikus, mentális és szociológiai sajátosságait taglalja, amelyek a "férfiléthez" köthetők,...

  • learn more Levelek a túlvilágra - Egy 20. századi életút

    "„Az utóbbi időben több időt töltök unokáim korosztályának társaságában és látom, hogy a legtöbben milyen...

  • learn more The Avian Pineal Gland - a Model of the Biological Clock

    Although cyclicism of some biological events was evident for thousands of years, the importance of the fourth...

  • learn more Orbán Viktor és te

    Orbán Viktorra égető szükségünk van. Vagy talán nem is rá, hanem arra az Orbán Viktor-képre, amit a stábjával együtt professzionálisan alkotott meg,...