hirdetés
2024. december. 21., szombat - Tamás.
hirdetés

 

Az izmok erősítése csökkenti a halálozás kockázatát

Heti fél órányi izomerősítés  súlyemelés, felülések vagy akár komolyabb kerti munka  akár ötödével is csökkentheti az idő előtti halálozás kockázatát egy több évtizedet felölelő kutatás szerint.

Az orvosi irányelvek elsősorban a mozgásszervi egészség miatt ajánlják az izomerősítést. Korábbi kutatások már rámutattak az erősítés és a halálozási kockázat csökkenése közötti összefüggésre, de mostanáig nem ismerték az "optimális adagot".

Japán kutatók a témában jelentős tanulmányokat elemeztek, melyekben komolyabb egészségügyi problémák nélkül élő felnőtteket követtek legalább két éven át – írta a The Guardian online kiadása a British Journal of Sports Medicine című szaklapra hivatkozva.

A végső elemzésben 16 tanulmány szerepelt, közülük a legrégebbi 2012-ben jelent meg. Többsége az Egyesült Államokban készült, de volt angol, skót, ausztrál és japán kutatás is. A leghosszabb követés 25 éven át tartott.

Az elemzés azt találta, hogy a minden héten végzett 30-60 perces izomerősítés 10-17 százalékkal csökkenti a halálozás kockázatát általában. A halálokok között szerepel a rák és a szívbetegség is.

Az eredmények nem voltak összefüggésben az úgynevezett aerob mozgással. Arra sem volt egyértelmű bizonyíték, hogy heti egy óránál több izomerősítés tovább csökkentené a halálozás kockázatát.

A testmozgás brit irányelvei szerint az izomerősító tevékenységek közé tartozik a nehéz bevásárló táska cipelése, a jóga, a pilates, a tajcsi, a súlyemelés, a gumiszalagos, a saját testsúlyos edzés, vagyis akár felülések és fekvőtámaszok végzése, az olyan kerti munkák, mint az ásás vagy a lapátolás, a kerekesszék hajtása, de a gyerekek emelgetése és hordozása is.

Az elemzés alá vett tanulmányok által vizsgált alanyok száma 4 ezer és 480 ezer közé, életkoruk 18 és 97 év közé esett. Kimutatták, hogy az izomerősítés az idő előtti halálozás kockázatának 10-20 százalékos csökkenésével függ össze. Ez mindenféle halálokra, köztük a szívbetegségekre, a rákra és a cukorbajra is vonatkozott.

(forrás: MTI)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés

Könyveink