hirdetés

Az indoklás a döntésnél is megdöbbentőbb

Négy szakmai szervezet szólította fel közleményben a kormányt, hogy tegyen sürgős lépéseket a Kék Pont tűcsere program bezárása ellen.

A négyek (a Magyar Drogprevenciós és Ártalomcsökkentő Szervezetek Szövetsége, a Magyar Addiktológiai Társaság, az Ártalomcsökkentők Szakmai Egyesülete és a Magyar Drogterápiás Intézetek Szövetsége) emlékeztetnek, hogy a Józsefváros önkormányzat felmondja az együttműködési szerződést a Kék Pont Alapítvánnyal, így december 31-én megszűnhet Magyarország legnagyobb kliensforgalmú tűcsere programja. Az indoklás még magánál a döntésnél is megdöbbentőbb: felelős önkormányzati vezetők azt állítják, hogy a tűcsere program tevékenységéből fakadnak a kerületben az intravénás drogfogyasztás kapcsán előforduló problémák.

Megdöbbentőnek tartjuk – fogalmaznak a közleményben  –, hogy az önkormányzat által előterjesztett javaslat szövegében 0, azaz nulla utalás található a steril tűk és fecskendők korlátozott hozzáférhetősége miatt egyre súlyosabbá váló hepatitis és HIV fertőzések veszélyére. Különösen súlyos mulasztás ez akkor, amikor tízből hét a kerületben élő intravénás szerhasználó hepatitis C fertőzött.  

Megértjük, hogy az Önkormányzat a kerületben élő polgárok életminőségét tartja elsősorban szem előtt, ugyanakkor a döntés indoklásában szereplő megállapítások, melyek a drogszemét jelenlétét hangsúlyozzák és a helyzet enyhítését a szolgáltatás eltávolításában vélik megtalálni, tévesek. 2013-ban a Kék Pont által begyűjtött tűk száma 37227 volt. A közterületen talált fecskendők száma ennyivel lenne több, ha a szolgáltatás nem gondoskodik a lehető legtöbb eszköz begyűjtéséről. A kerületben élők azon jogos elvárásához, hogy a közterületeket kevesebb „drogszemét” szennyezze, nem a szolgáltatás megszüntetésével, hanem éppen a szolgáltatás támogatásával juthatunk közelebb.

A Kék Pont elsősorban azért tette át tűcsere programjának telephelyét a VIII. kerületbe, mert az utcai megkereső munkások tapasztalatai szerint ott akkor már nyílt drogfogyasztói szcéna alakult ki. Hamis az az értelmezés, ami szerint a tűcsere vonzotta oda a drogfogyasztókat, hiszen a kliensek többsége a VIII. kerületben él. A tűcsere éppen hogy az egyetlen ismert eszköze a drogfogyasztással együttjáró legsúlyosabb problémák kezelésének, és az első lépcsőfokot biztosítja azoknak a fogyasztóknak, akik le akarnak szokni. A program egyre romló pénzügyi helyzetben, hullámzó politikai támogatással folytatott áldozatos munkája évekig az egyetlen kapcsolódási pontot jelentette a kerületben élő több ezer intravénás drogfogyasztó és az ellátórendszer között.

Magyarország legnagyobb forgalmú tűcsere programjának továbbélése nem pusztán helyi, hanem országos ügy. Félő, hogy a megfelelő ártalomcsökkentő programok hiányában Magyarországon is kitörhet az ukrajnaihoz vagy a romániaihoz hasonló HIV járvány. Egy fecskendő 23 forintba kerül, egy HIV pozitív ember gyógykezelése viszont több száz ezer forint havonta. Ezért az ernyőszervezetek arra kérik az Emberi Erőforrások Minisztériumát, hogy lépjen közbe és gyakoroljon nyomást az önkormányzatra, hogy az tegye lehetővé a programnak a VIII. kerületben való további működését, ahol arra a legnagyobb szükség van, és biztosítson ehhez megfelelő pénzügyi forrásokat – zárul a négy szervezet közleménye.

cimkék

hirdetés

Könyveink

  • learn more Jó étel, jó élet

    "Elakadt a táplálkozás útvesztőjében? Ez a kézikönyv segít a fiataloknak, kezdő háziasszonyoknak, babás családoknak és mindenkinek, aki szeretteinek,...

  • learn more Alapvető sebésztechnika

    A nagy sikerû könyv bõvített, aktualizált második kiadása kerül a szakmai olvasóközönség elé. Új például a "Mûtõi magatartás"...

  • learn more Marketing pirula recept nélkül

    A könyv az egészségügy speciális, de sokakat érintő területét vizsgálja, és az elméletet egyben konkrét gyakorlati példákkal...

  • learn more A gyógyító kommunikáció - Praktikus tanácsok háziorvosoknak

    Az orvosi műhibaperek 70-80 százaléka kommunikációs hibákra, illetve az orvos kapcsolatteremtő...

  • learn more Onkológiai kézikönyv

    Ez a könyv szakvizsgára készülő fiatal orvosok ötleteként született meg, akik azt kérdezgették maguktól: hogyan is tudhatnánk a választ az...

  • learn more Az Önök Bizottsága

    Ebben a sorsfordító korszakban mit jelentett az amerikai pszichoanalitikusok kezdeményezésére 1938-ban létrehozott szervezet, az Emergency Committee on...

  • learn more Tic-taktika

    „A Tourette-szindrómás gyermekek napi gondozása/nevelése nem sokban különbözik más gyermekekétől, azonban a Tourette-szindróma és az esetlegesen ezzel együtt...

  • learn more Pszichiátriai Lexikon

    Részlet Janka Zoltán Prof. előszavából  “A szerkesztő és szakavatott munkatársai a magyar pszichiátriai fogalomtár nagyméretű birodalmát...

  • learn more Képes szimmetria

    A Széchenyi-díjjal kitüntetett, kémiával foglalkozó, nemzetközileg elismert akadémikus szerzőpáros könyve pontosan és ugyanakkor közérthetően,...

  • learn more Akadémikus portrék - Ligeti Erzsébet - sejtélettan-kutató

    A könyv Herzka Ferenc dokumentumfilm-rendező, szerkesztő által készített portréfilm szövegéből...

  • learn more A szociális agy kultúrtörténete

    E kultúrtörténeti kötet a kezdetektől egészen máig feltárja az emberi agy fejlődését, bemutatva azt is, hogyan alakított ki...

  • learn more Diabetes mellitus – A gyógyszerészi gondozás alapelvei

    A hasznos kiadvány az alapismereteken túl részletesen kitér a cukorbetegség kezelésére, a gyógyszeres...

  • learn more Az emlőrák korszerű sebészete

    A női kebel a nőiesség jelképe és az emberiség fennmaradásának egyik záloga. Megbetegedései emiatt kiemelten fontosak, a gyógyítás...

  • learn more A gyógyszerkutatás kémiája

    A gyógyszerkutatás értékteremtő folyamat, amit a legkülönbözőbb kémiai, biológiai és orvosi szak- és részterületek sokaságának...

  • learn more Bontakozó jelentés - Tanulmányok a 60 éves Péley Bernadette köszöntésére

    Jelen tanulmánykötet tisztelgés a hatvanadik születésnapját ünneplő Péley...

  • learn more Az agyvelő boncolása

    Ez a könyv az agyvelő normális anatómiájával foglalkozók, tehát elsősorban az egyetemi hallgatók számára készült. A szövettani, élettani és...

  • learn more Kardiológiai szófejtő

    Dr. Szauder Ipoly belgyógyász, kardiológus, hypertonológus, osztályvezető főorvos,  egyetemi előadó, számos publikáció, szakkönyv szerzője,...

  • learn more Onkológiai ismeretek gyógyszerészeknek

    Az orvostudomány rohamos fejlődésével napról-napra növekednek az onkológiai ismeretek a daganatos megbetegedések számának...

  • learn more A születéstől az élhető filozófiáig

    Bagdy Emőke Professzor asszony ajánlásából az NKA pályázati támogatásához: Tornyossy Mária könyve nagy tapasztalatú...

  • learn more Kötözzük sebeinket

    A mindennapokban rengeteg alkalommal kerülünk kapcsolatba sebekkel. Akár háztartási balesetek kapcsán, akár orvosi beavatkozás eredményeként. A...