hirdetés

Gazdaság

Az IBM beszállt a biokémiai versenybe is

Az IBM beszállt a már jelenleg is sokszereplős génszekvencia meghatározási versenybe, olvasható a New York Times-ban.
Az a cél, hogy ezer dollárnál olcsóbban tudják megállapítani egy ember géntérképét. Az IBM száz dollárból szeretne megvalósítani egy ilyen vizsgálatot, ráadásul néhány óra alatt.

A DNS bázissorendjének megállapítása az 1970-es években kezdődött, tudományos kutatóintézetekben, és az első teljes genom szekvenciáját 2001-ben sikerült meghatározni a Humán Genom Projekt keretében, ami mintegy egymilliárd dollárba került.

Azóta felgyorsult a fejlődés. George M. Church, a Harvard Egyetem genetikusa szerint évente tizedére csökken a DNS-szekvenálás költsége. A génszekvencia-versenyben legalább 17 vállalat vesz részt, amelyek a legfejlettebb módszereket alkalmazzák, azonban még egyiknek sem sikerült egy személy teljes genomját feltérképezni. A vizsgálatok költsége jelenleg 5000 és 50 000 dollár között mozog.

Az IBM egy „DNS tranzisztornak” nevezett eszköz segítségével szeretné megoldani a vizsgálatot. Az eljárás lényege az, hogy a DNS-szál áthalad egy szilikonhártya nanopórusán, és eközben a negatív töltésű óriásmolekula elektromos erőtér hatására mintegy egy ezredmásodpercre újra és újra megáll. E rövid szünetek alatt történik a nanopórusban levő bázisok és sorrendjük azonosítása.

Egy szilikonhártya milliónyi nanopórust tartalmaz, ami lehetővé tenné igen sok DNS-szál szekvenciájának egyidejű meghatározását.

Az IBM 2007-ben kezdte el a vizsgálódást, a feladatot még csak részben oldotta meg, de a kutatók optimisták.

Ha sikerülne elérni céljukat, akkor az orvostudomány jóval közelebb kerülne a személyre szabott gyógyítás megvalósításához.

Weisz Júlia






cimkék

Könyveink

  • learn more A magánpraxis-marketing kézikönyve

    A magyar privát egészségügy robbanásszerű növekedésének lehetünk tanúi. De évről évre már nem csak a magánpraxisokban...

  • learn more Radioaktív izotóppal jelzett gyógyszerek az élő szervezetben

      A nukleáris medicina az orvostudomány dinamikusan fejlődő ága. Az elmúlt évtizedekben a...

  • learn more Misce fiat...

    Dr. Szabó Sándor, a Magyar Gyógyszerészi Kamara örökös, tiszteletbeli elnöke a 70. születésnapjára állította össze a kamara elmúlt 20 évének történetét...

  • learn more Férfigyógyászat

    Az orvosi szakterületek szétválása óta létezik a nőgyógyászat, amely alapvetően a női reprodukcióval és annak szerveivel foglalkozik. A FÉRFIGYÓGYÁSZAT...

  • learn more Az orvoslás joga - kommentár a gyakorlat számára

    Hiánypótló orvosi jogi kézikönyv. Sorra veszi az orvosi jogviszonyt, ennek alanyait, az orvosi tevékenységek...

  • learn more Szalagsérülések

    A „Traumatológia Témakörök” sorozat 1993-ban indult az akkori Országos Traumatológiai Intézetben. A zsebkönyvek szerzői többnyire traumatológusok, akik a...

  • learn more A kollektív áldozati szerep szociálpszichológiája

    Fülöp Éva és Kővágó Pál (szerk.) A kollektív áldozatiság lélektanával foglalkozó kutatások viszonylag...

  • learn more A csodálatos csecsemő - Pszichoanalízis és határterületei

    Pető Katalin gazdag szakmai tapasztalatait összegzi most közreadott tizennyolc tanulmányában...

  • learn more Szombathely belvárosának látványtérképe

    Több száz légi fotó és közel ezer földi felvétel segítségével készítette el Ferenc Tamás képzőművész a mai...

  • learn more Velencei-tó látványtérképe

    Az elmúlt évek jelentős turisztikai fejlesztései is megtalálhatóak már a Civertan Grafikai Stúdiónak a Velencei-tavat és térségét bemutató...

  • learn more Levelek a túlvilágra - Egy 20. századi életút

    "„Az utóbbi időben több időt töltök unokáim korosztályának társaságában és látom, hogy a legtöbben milyen...

  • learn more Social dreaming

    Social dreaming – bizarr ötlet, hiszen csak egyes emberek álmodnak, és álmaikkal pszichoanalízisben „dolgoznak”. A social dreaming azonban más...

  • learn more Felépülés a betegségből - A pszichiátriai rehabilitáció kézikönyve

    A mentális zavarok kezelése kapcsán napjainkban furcsán elszomorító helyzet állt elő:...

  • learn more Gyakorlati fájdalomcsillapítás

    A fájdalomcsillapítás minden gyakorló orvosnak feladata és kötelessége úgy, mint az elsősegélynyújtás vagy a reszuszcitáció. A...

  • learn more A hasnyálmirigy daganatai

    A hasnyálmirigy daganatai az elmúlt négy évtizedben gyakoribbá váltak, és a hasnyálmirigyrák ma már a vastagbél- és a gyomorrák után az...

  • learn more Sorsdöntő génjeink

    Az USA-ban már nagy sikert aratott könyv Európában először magyarul jelent meg. A szerző a könyvében leírja, hogy milyen előnyökkel jár, ha valaki...

  • learn more Kreativitás - Az elme kerekei

    A kiadó most új köntösben, „Az elme kerekei" címmel induló sorozat első tagjaként ajánlja a világszerte nagy sikerű Kreativitást az...

  • learn more Árpád-kori templomok - látvány térkép

    A magyar történelem, a honfoglalás után korszak –az államalapítás korának- ötvenöt szép és jelentős műemlékét mutatja be...

  • learn more Csoportdinamika

    Ez a könyv Rudas János harmadik műve a csoportokról. Aki korábban tanulta és gyakorolta az önismereti, személyiségfejlesztési, emberierőforrásfejlesztési...

  • learn more Májsebészet

    A könyv elsődleges célja olyan májsebészeti munka létrehozása, amely segítséget nyújthat ügyeleti éjszakán a fiatal szakorvosnak, ha többek között rupturált...