2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.
hirdetés

Az EU kompenzálja a gazdákat

Az Európai Unió közös költségvetéséből a kieső árbevétel legalább 30 százalékát közvetlenül megtérítik azon zöldség- és gyümölcstermelő gazdák, cégek számára, amelyek piaci veszteségeket szenvedtek el a németországi hasmenésjárvány nyomán uniószerte visszaesett kereslet miatt.

Egyebek között erről döntöttek a témával foglalkozó - a soros magyar EU-elnökség kezdeményezésére összehívott - luxembourgi rendkívüli találkozójukon a tagállamok mezőgazdasági miniszterei.

Az elnöklő Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter a keddi találkozó utáni sajtótájékoztatón úgy fogalmazott: az agrártanács felelős döntést hozott, amelynek lényege, hogy gyorsan kompenzálni kell a gazdákat az őket ért károkért.

A termelők önhibájukon kívül kerültek abba a nehéz helyzetbe, amellyel az EU-nak most meg kell küzdenie - mutatott rá a magyar miniszter. A zöldségfogyasztás olyan mértékben megcsappant, hogy az Európában termelt zöldségek fele, kétharmada eladhatatlanná vált - emelte ki.

Dacian Ciolos, az Európai Bizottság mezőgazdasági felelőse elmondta, hogy a bizottság a találkozón 150 milliós uniós költségvetési keretre tett javaslatot, de azt az összeget kész "jelentős mértékben" megemelni, ha az szükségesnek bizonyul az elhatározott kártérítéshez.

A kompenzáció mértéke sem végleges még, miután a találkozó számos résztvevője a bizottsági javaslatban szereplő 30 százaléknál magasabb térítési arányt tartott szükségesnek.

Fazekas Sándor ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott: a tagállamok a termékek körének bővítését és a kompenzáció alapjául szolgáló árbázis javítását is kérték.

Más miniszterek közlése szerint egyes tagállamok - köztük Németország és Spanyolország - 100 százalékos uniós kompenzációt sürgettek.

A válság leginkább az uborka, a saláta és a paradicsom piacát érinti, de a kártérítés más termékekre is vonatkozik majd.

Ciolos bejelentette, hogy a bizottság hamarosan - várhatóan már szerdára - újabb, továbbfejlesztett előterjesztést készít, amelyben figyelembe veszi a mostani találkozón felvetett módosítási javaslatokat.

Helyszíni források rámutattak arra, hogy az uniós kártérítés hozzáadódik ahhoz a kompenzációhoz, amelyre a tagországoknak nemzeti hatáskörben is lehetőségük van. A termelők így már a jelenlegi javaslat alapján is mintegy kétharmadnyi mértékben kárpótláshoz juthatnak.

Ciolos továbbá hangoztatta, hogy az árkalkuláció alapjául a 2007-2011 időszak átlagát vették, amivel magasabb érték adódik, mint a jelenlegi árszint.

A bizottság javaslatában néhány más - nem pénzügyi jellegű - intézkedés is szerepel, annak érdekében, hogy a termelői szervezetek nagyobb rugalmasságot kaphassanak a válság idejére rendelkezésre álló lehetőségek alkalmazásában. Ilyen például a be nem takarított termékekre vonatkozó támogatás igénybe vétele, illetve a termelői szervezetek számára visszatartott mennyiség felső határának eltörlése.

A biztos hozzátette: a kártérítés valamennyi termelőt megilleti, azokat is, akik nem tartoznak termelői szervezethez.

Hangoztatta: vissza kell adni a zöldségek iránti bizalmat a fogyasztóknak, a gazdáknak pedig "a hitet, hogy érdemes dolgozniuk, nem hagyjuk őket magukra".

Nincs szükség uniós szintű élelmiszerbiztonsági intézkedésekre

A halálos áldozatokat is követelő hasmenésjárvány továbbra is kis területre korlátozódik, élelmiszerbiztonsági, egészségügyi szempontból nincs szükség európai uniós szintű intézkedésekre John Dalli a fogyasztóvédelmi és egészségügyi EU-biztos szerint.

A találkozót lezáró sajtótájékoztatón az elnöklő Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter a tanács nevében együttérzéséről biztosította a halálos áldozatok hozzátartozóit és a betegeket.

Mindketten szorgalmazták azt is, hogy az EU-n kívüli országok haladéktalanul oldják fel az uniós termékekre a járvány miatt kivetett, az unió által megalapozatlannak tartott importtilalmat.

(forrás: MTI, MedicalOnline)
hirdetés

Könyveink