Az emberi viselkedést az éhség és a jóllakottság befolyásolja

Az egyik legtöbbet idézett kutatók egyike. Többgenerációs állatorvos család tagjaként maga is elvégezte az Állatorvostudományi Egyetemet, a 90-es évek elején mégis Amerikában, a Yale-en kötött ki, ahol máig számos területen kutat. Külföldi pályáját a Szülészet-nőgyógyászat Intézetben kezdte, és miközben a hipotalamusz és a petefészek működésének összefüggéseit tárta fel, rábukkant azokra a magcsoportokra, amelyek az éhség- és jóllakottságérzet szabályozásáért felelősek. Az utóbbi években az éhség öregedésre gyakorolt hatását tanulmányozza, illetve összefüggést keres a szkizofrénia és az anyagcsere működése között. A Zoom-találkozó előtt csak annyit kért: tegeződjenek.

Simon Eszter/WMN: A hipotalamusz kutatásával foglalkozol, amire egy előadásodban árva gyerekként hivatkoztál. Kérlek, segíts megérteni, miért különleges ez az agyterület!

Dr. Horváth Tamás: Elsősorban nem ez a terület áll az agykutatás fókuszában, hanem azok, amelyeknek köszönhetően megkülönböztethetjük magunkat az állatoktól. Az agynak számos más része sokkal könnyebben átlátható, éppen ezért egyszerűbben leírható, mint a hipotalamusz, ami első ránézésre rendkívül bonyolult. Könnyen úgy tűnhet, hogy összevissza kapcsolódnak benne a sejtek és tény, hogy közel sem olyan rendezett terület, mint az agykéreg vagy a hippocampus.

S. E./WMN: Azt mondod tehát, hogy a hipotalamuszban minden bonyolult. Ez azt jelenti, hogy itt zajlanak a komplexebb agyi folyamatok? 

H. T.: A hipotalamusszal kapcsolatban sokáig az a narratíva uralkodott, hogy tudunk a létezéséről, elismerjük, hogy fontos területről van szó, de nem ennek területnek a feltérképezése ad választ az agyműködésre. Elkönyveltük – részben joggal –, hogy alapvető fiziológiai feladatokkal foglalkozik, mint például a táplálkozás, a hőmérséklet- és alvásreguláció vagy a reprodukció. Én is abból a közegből jövök, ahol ez volt az állítás, de minél többet foglalkoztam a hipotalamusszal, annál kevésbé tudtam elfogadni ezeket a dogmákat, és egyre inkább úgy gondoltam, hogy ezt a területet megismerve érthetjük meg igazán az agyműködést.

S. E./WMN: Hogy történt ez a fókuszváltás? 

H. T.: Ennek egészen egyszerű és praktikus a magyarázata. Elvégeztem az Állatorvostudományi Egyetemet, de nagyon hamar kiderült, hogy nem lesz belőlem állatorvos. Hatalmas szerencse, hogy Hajós Ferenc professzor keze alá kerültem, akinek egy kollégája, Léránth Csaba, a Yale Szülészet-nőgyógyászat Intézetben kutatott. Azt vizsgálta, hogy milyen hatással van a hipotalamusz a petefészek működésére. Akkor még csak azt tudtuk, hogy az agy jeleket továbbít a hipofízisbe, ami továbbküldi azokat a petefészekbe. Erre a folyamatra kellett magyarázatot találnom, amikor idekerültem, és ennek köszönhetem, hogy tanulmányozni kezdtem a hipotalamuszt.

S. E./WMN: És hogy jutottál el innen odáig, hogy a hipotalamusz működését összefüggésbe hozd az éhségérzet kialakulásával?

H. T.: Ez is teljesen véletlenül történt. 1992-ben publikáltam egy tanulmányt, amiben két olyan magcsoport kapcsolatát írtam le, amelyekről úgy gondoltuk, hogy szerepet játszik a petefészek működésének regulálásában, és ekkor felmerült az is, hogy ezek a magcsoportok talán az éhségérzet szabályozásáért is felelősek. Ez akkoriban teljesen vad ötletnek számított, de miután kiderült, hogy a leptin nevű hormon, ami a zsírszövetből kiválasztódva bekerül a keringésbe, és úgy hat a hipotalamuszra, hogy csökkenti az étvágyat, világossá vált, hogy ezeknek a magcsoportoknak szerepük van az éhség és jóllakottság szabályozásában. Ezután egyértelmű volt, hogy a továbbiakban metabolizmussal, anyagcserével, evéssel, diabétesszel és elhízással folytatjuk a munkát.

A teljes beszélgetést ITT olvashatja