hirdetés

Az elmúlt 14 hónapban 6 hálapénzhez köthető ügyet tárt fel az NVSZ

A Magyar Nemzet a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) korrupciómegelőzési főosztályának vezetőjét, Váradi Piroska ezredest kérdezte.

Ellenérzés fogadta tavaly a megbízhatósági vizsgálatokat. Mi ennek az eljárásnak a lényege? Mennyi megbízhatósági vizsgálatot végeztek tavaly és idén az első két hónapban?

Mi is tisztában vagyunk vele, hogy az integritás tesztek bevezetése az állami egészségügy területén ellenérzéseket szült, hisz az itt dolgozók addig semmi hasonlóval nem találkoztak munkájuk során. Amikor a rendvédelemben kellett meghonosítanunk ezt az új jogintézményt ugyanilyen elutasító fogadtatással találkoztunk, ami nagyrészt az érintett állomány hiányos és sokszor téves információiból, illetve az ezek nyomán elburjánzó pletykákból, rémhírekből fakadt. Ezekkel a jelenségekkel akkor úgy vettük fel a harcot, hogy az érintett munkatársak legszélesebb körét alapos és minden részletre kiterjedő tájékoztatók során felvilágosítottuk, tisztáztuk a félreértéseket, eloszlattuk a kételyeket. És ugyanezt tesszük most az érintett egészségügyi dolgozók körében is.

A másik, hogy – bár az eltelt idő rövidsége miatt az egészségügy területén még nem állnak rendelkezésre a megfelelő statisztikai adatok – de a többi védett területen jól látszik, hogy az utóbbi években egyre magasabb az aránya azoknak a megbízhatósági vizsgálatoknak, melyek során a vizsgált személyek szabályszerűen lépnek fel és elutasítják a vesztegetést. Mindez pedig azt jelzi, hogy az integritás teszteknek komoly preventív ereje van, ezért fontosak a bűnmegelőzésben is.

Magáról az eljárásról azt a legfontosabb tudni, hogy a teszt során, megalapozott indokok alapján, és előzetes ügyészi engedély birtokában, a szolgálat speciális képzettségű munkatársai – a tárgyaló tisztek – olyan mesterséges, de a valóságban is előforduló élethelyzetet teremtenek, melyben a vizsgált egészségügyi dolgozót megvesztegetni próbáló beteg (vagy a beteg hozzátartozója, rokona) szerepét játszák el. A teszt célja annak megállapítása, hogy az érintett elfogadja-e a vesztegetési összeget, illetve visszaél-e hivatali, vagy munkaköréből fakadó helyzetével. Ha az ellenőrzött személy szabályszerűen jár el, akkor utólag értesítést kap arról, hogy korábban vele szemben megbízhatósági vizsgálat történt, amely során bűncselekményt nem tártak fel, viszont a módszereink védelme érdekében a vizsgálat pontos helyét vagy idejét utólag sem közölhetjük. Ha viszont az érintett a teszt során bűncselekményt követ el, akkor az NVSZ feljelentést tesz az illetékes nyomozóhatóságnál vagy ügyészségnél, aki jogosult a büntetőeljárás lefolytatására.

Jellemző példaként azt a vidéki pszichiáter főorvost említeném, akit a Szolgálat tárgyalótisztje egy elítélt bűnöző szerepében keresett fel. Előadta, hogy be kellene vonulnia a börtönbe letölteni a büntetését, de még néhány ügyét el kell előtte intéznie. A főorvos elmondta neki, hogy van erre lehetőség, ha előbb csak papíron, majd a bevonulás idején már ténylegesen is befekszik az osztályra, mert ez alapján a kezelésről ki tud adni egy igazolást, amivel kérhető a büntetés elhalasztása. A „segítségért” cserébe az orvos 300.000 Ft vesztegetési összeget vett át, amelyet elfogásakor az intézkedő rendőrök meg is találtak a táskájában.

Tavaly január elsejétől bűncselekménynek minősül, ha valaki korrupciós előnyt nyújt vagy fogad el a közegészségügyben. Az NVSZ kapta feladatul az egészségügyi dolgozók védelmét is. Így érvényt szereznek a hálapénz tilalmának is. Konkrét példákon keresztül bemutatná, hogy milyen eredményt értek el a hálapénz elleni fellépésben tavaly, illetve az idei első két hónapban?

A jogszabályváltozás óta eltelt időben 62 feljelentést tettünk különböző, az egészségügy területén feltárt bűncselekmény gyanúja miatt, de a teljes képhez hozzátartozik, hogy ezek döntő többsége nem hálapénz adást vagy elfogadást takar. A felderített bűncselekmények széles skálán mozognak: a kiskorú veszélyeztetésétől, a szexuális kényszerítésen, foglalkozás körében elkövetett szándékos veszélyeztetésen, vesztegetésen, vesztegetés elfogadásán, védettségi igazolással visszaélésen át, egészen a bántalmazásig vagy éppen a költségvetési csalásig.

Gondolom nem lesz meglepő, ha azt mondom, hogy a pandémia ezen a területen is éreztette hatását: sok volt az olyan ügy, amikor a védettségi igazolvány jogtalan megszerzése érdekében fizettek le egészségügyi dolgozókat, hogy a vakcina tényleges beadása nélkül rögzítsék az elektronikus rendszerben az oltottságot. Sajnos nem egy esetben százas nagyságrendben történt mindez.

Visszatérve az eredeti kérdésre: az elmúlt 14 hónapban 6 olyan ügy volt, amik a hálapénzhez köthetők. Jellemző példaként annak a két főorvosnak és egy asszisztensnek az esetét említeném, akik egy fővárosi kórház rendelőjében rendszeresen vettek át hálapénzt a betegektől. Bár a rendelőjükben kinn volt egy tábla, miszerint hálapénzt nem fogadnak el, ezt a rendelések elején mindig úgy helyezték át, hogy a betegek lehetőleg ne is vegyék észre. Elfogásukkor mintegy 200 üres borítékot találtak a rendőrök az íróasztalfiókjaikban, amik közül többre ráírták a beteg nevét és az összeget is.

A korrupciómegelőzés csak egy, fontos szelete az egészségügyi dolgozók védelme. A korrupciómegelőzési főosztály milyen egyéb területeken végzi munkáját? Milyen eredménnyel?

(...)

A hálapénz elleni hatékony fellépés érdekében megkerestük az egészségügyi érdekképviseleti szervezeteket, akikkel tavaly májusban egyeztetést tartottunk. A találkozó célja az NVSZ szervezetének és az egészségügy területét érintő tevékenységének bemutatása, valamint a felmerült kérdések tisztázása volt. A megbeszélés résztvevői egyetértésüket fejezték ki abban, hogy a hálapénz olyan történelmi teher, melynek kivezetése nélkül nem újulhat meg a magyar egészségügy.

E cél eléréséhez elengedhetetlen a lakosság legszélesebb rétegeit is elérő kommunikációs kampány előkészítése és lefolytatása, mely feladat még szintén előttünk áll. Tisztában vagyunk vele, hogy egy több évtizedes, káros társadalmi beidegződésről van szó, aminek a kivezetése tisztán jogi eszközökkel nem lehetséges, szükség van hozzá a két érintett oldal, az egészségügyi dolgozók, illetve a betegek (hozzátartozók) aktív közreműködésére is.

A teljes interjút a Magyar Nemzet közli.

(forrás: Magyar Nemzet)
hirdetés

Könyveink

  • learn more Kreativitás - Az elme kerekei

    A kiadó most új köntösben, „Az elme kerekei" címmel induló sorozat első tagjaként ajánlja a világszerte nagy sikerű Kreativitást az...

  • learn more Diabéteszlexikon

    A cukorbetegek száma világszerte – így sajnos hazánkban is – rohamosan növekszik. Magyarországon mintegy 700 ezer diagnosztizált cukorbeteg van, a...

  • learn more Rendhagyó szakácskönyv. Patikusok receptjei és borai

    Az utolsó darabig elfogyott, a későn rendelők pedig már nem is juthattak hozzá a Galenus Kiadó „Rendhagyó...

  • learn more A szem fénytörése

    Az 1922-ben megjelent könyv már akkor is hiányt pótolt a szem fénytöréstanának összefoglalásában. A szemorvos a szemmel inkább mint szervvel szeretett...

  • learn more Méregtől a gyógyszerig

    Az író legjelentősebb cikkeiből történt válogatás mind az értő, mind a laikus olvasó számára értékes és érdekes ismeretanyagot nyújt. A...

  • learn more The Avian Pineal Gland - a Model of the Biological Clock

    Although cyclicism of some biological events was evident for thousands of years, the importance of the fourth...

  • learn more Orvosi latin szógyűjtemény

    A szótárban a címszavak összeállításánál irányadó szempont az volt, hogy a tanuló megtalálja benne azokat a szavakat, amelyek a további...

  • learn more Funkcionális anatómia

    A tankönyv a hallgatók számára biztosítja azon az ismereteket, melyek elsajátítása lehetővé teszi a szakmai tárgyak megértését,...

  • learn more Ars neurologiae

    Régiesen szólva, idegorvos vagyok. Bármit tanultam vagy csináltam ezen kívül, a világ látását számomra a foglalkozásom határozza meg. Mielőtt...

  • learn more Csont-, ízületi daganatok és daganatszerű elváltozások

    Az olvasó a Csont-, ízületi daganatok és daganatszerű elváltozások második teljesen új, átdolgozott...

  • learn more Vezetés és szervezés - Szervezetek kialakítása és működtetése

    GONDOLKOZOTT MÁR AZON, HOGY… -    mi a vezető feladata? -    miért készítenek...

  • learn more Tic-taktika

    „A Tourette-szindrómás gyermekek napi gondozása/nevelése nem sokban különbözik más gyermekekétől, azonban a Tourette-szindróma és az esetlegesen ezzel együtt...

  • learn more Tükröm, tükröm...

    Ha a tükör nem, ez a könyv megmondja, hogy a problémáink elől, önmagunk elől nem tudunk elmenekülni. A Zsigmond Márta-médiadíjas újságíró, költő és...

  • learn more Transzfúzió

    A könyv a hazai palettáról évek óta hiányzó munkát pótol. A vérátömlesztés a mindennapi klinikai/kórházi munka során napjainkban is gyakori (olykor...

  • learn more Patikai reklámtárgyak

    A kiadó tovább folytatja az 1999-ben elkezdett, nagy sikert aratott reprezentatív gyógyszerészettörténeti albumsorozatát ezen könyvével. A reklám a...

  • learn more Felépülés a betegségből - A pszichiátriai rehabilitáció kézikönyve

    A mentális zavarok kezelése kapcsán napjainkban furcsán elszomorító helyzet állt elő:...

  • learn more Arcok és harcok. Interjúk és töprengők a LAM-ból

    A könyvben összegyűjtött interjúkban az orvosi hivatás, a gyógyítás, a kutatás és oktatás nagyjai vallanak...

  • learn more Motivációs interjú a klinikai gyakorlatban

    Nagyszerű könyv mind a tapasztalt szakemberek, mind a kezdő klinikusok számára. Klinikusként gyakran kerülünk olyan...

  • learn more Gyermekszemészet

    A könyv összegzi mindazon tapasztalatokat, amelyek az utóbbi évtizedek során felhalmozódtak a gyermekkor szemészeti betegségeinek ellátásában. A szakemberek...

  • learn more Akadémikus portrék - Ferge Zsuzsa - szociológus

    Ferge Zsuzsa akadémikus, szociológus, egyetemi tanár. Kezdetben statisztikusként dolgozott. Szociológusként...