hirdetés

Az egyetemi modellváltás első évének értékelése

Kossa György, a Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány kuratóriumi elnöke a modellváltás óta eltelt egy évet értékelte a Campus Rádiónak adott interjúban.

A fenntartó alapítvány kuratóriumi elnöke kiemelte: a Debreceni Egyetemnek hasznára vált a modellváltás azzal, hogy helyben lehet döntéseket hozni, és hosszú távú finanszírozási alapja van az intézménynek. Mindez anyagi biztonságot és függetlenséget ad, így a legszükségesebb infrastrukturális, tudományos fejlesztésekre lehet fókuszálni.

A teljesítményt értékelni, ösztönözni kell a minél jobb eredmények érdekében. Nem volt kérdés, hogy megfelelően elismerjük azoknak az oktatóknak, kutatóknak a munkáját, akik a jövő nemzedékét képzik. A fiatal oktatóknál, tanársegédeknél kellett a legnagyobb bérfejlesztést végrehajtani, valamint a docenseknél és más dolgozóknál is emeltük a fizetéseket. A jövő szakembereit helyben kell tartani és minél több tehetséges fiatalt kell a Debreceni Egyetemre csábítani. A bérrendezés révén szerintem sikerült megállítani a tömeges elvándorlást, és a teljes magyar felsőoktatásban példát mutattunk. Mérnünk kell az egyéni és az intézményi teljesítményeket, és azok alapján kell irányítani, visszaforgatni az intézményi rendszerbe a forrásokat. Ebből a szempontból lényeges, hogy milyen számban születnek tudományos publikációk, vagy hogy az adott területeken mennyi a külföldi hallgató – hangsúlyozta az interjúban Kossa György.

Az elnök kifejtette: kultúraváltás történik az egyetemen, a legtöbbet kell kihozni a tudomány, az oktatásszervezés, a gazdálkodás és az innováció területén. Hozzátette: a kutatói hálózatokkal, valamint a gazdasági szféra szereplőivel erősíteni, bővíteni kell az együttműködéseket.

Kossa György, a Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány kuratóriumi elnöke (Fotó: unideb.hu)
Kossa György, a Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány kuratóriumi elnöke (Fotó: unideb.hu)

A hazai felsőoktatási intézményekhez viszonyítva a Debreceni Egyetemnek jelentős bevétele van az innovációs tevékenységéből, az összköltségvetéséhez képest viszont elenyészők az eredmények, noha ezekből a forrásokból lehetne tovább fejleszteni. A gazdaság folyamatosan fejlődik a városban, ebben a közegben kell megtalálni azokat a partnereket, akiknek érdekük kollaborációra lépni a Debreceni Egyetemmel, hiszen a fejlesztésekből nekik is hasznuk származhat – fogalmazott a kuratóriumi elnök.

Kossa György a Campus Rádiónak adott interjúban kiemelte: az a cél, hogy a Debreceni Egyetem Kelet-Közép-Európa egyik legjobb felsőoktatási intézményévé váljon. Mint mondta: növelni kell a minőségi, célirányosan születő tudományos publikációk számát, erre a célra 800 millió forintot különített el a fenntartó.

Olyan pozitív példákra, jó gyakorlatokra, új módszertanra van szükségünk, amelyek segíthetnek fellépni a nemzetközi elit szintjére, hiszen a legjelentősebb európai egyetemek jelentik a mércét. Nem csak a külföldi hallgatókért kell küzdeni, hanem a hazai diákok elégedettsége is alapvető érdeke a Debreceni Egyetemnek – húzta alá Kossa György.

A kuratóriumi elnök arról is beszélt, hogy létrejött az egyetemen a Biztonsági Főigazgatóság, amely integráltan kezeli az intézmény humán-, fizikai és informatikai biztonsági, illetve baleset-, munka-, egészség- és környezetvédelmi kihívásait. Kossa György kiemelte: egy ilyen nagy és nyitott intézmény esetében a vagyonvédelem különösen érzékeny terület, ezt segíti a campusok területén működő járőrszolgálat.

Az alapítványi vezető kifejtette: a kuratórium a jövő formálásán dolgozik, a Debreceni Egyetem megújulását tűzte ki feladatául, s az új módszertanok, megoldások alkalmazására fókuszálva igyekszik fejleszteni az egyetemi közösséget, gyarapítani a kutatóműhelyek közötti kollaborációkat, a különféle tudományágak közötti együttműködéseket, valamint bővíteni a nemzetközi kapcsolatokat.

Ennek egyik meghatározó eszköze lehet a most megalakult Tudományos és Társadalmi Tanácsadó Testület, amely segít feltérképezni azt, hogy a külföldi egyetemeken milyen kutatásokat, módszertanokat alkalmaznak, vagy az európai intézmények mintájára milyen versenyképes képzéseket kell kialakítani – mutatott rá a kuratóriumi elnök.

Kossa György szerint az egyetemnek használnia kell az erőforrásait és továbbra is szimbiózisban kell működnie Debrecen városával, valamit a történelmi egyházakkal és a tudományos szervezetekkel is harmonikus együttműködésre kell törekedni a megfelelő értékek mentén.

(forrás: Debreceni Egyetem)
hirdetés

Könyveink

  • learn more Az elsődleges gyermekorvoslás gyakorlata

    A HGYE és a PharmaMedia gondozásában készült "Az elsődleges gyermekorvoslás gyakorlata orvosi kézikönyv" egyedülálló ezen...

  • learn more Recept nélkül kapható gyógyszerek

    Ez a könyv gyógyszerekhez nyújt segítséget, a recept nélkül kapható gyógyszerek a témája. A gyógyszerész ismeri a hatóanyagokat,...

  • learn more Sürgősségi kardiológia

    A Kadix Press Kiadó új könyve az Oxford University Press méltán népszerű kézikönyv sorozatában nagy sikert aratott, akut kardiológiai eseteket...

  • learn more Sorsdöntő génjeink

    Az USA-ban már nagy sikert aratott könyv Európában először magyarul jelent meg. A szerző a könyvében leírja, hogy milyen előnyökkel jár, ha valaki...

  • learn more A gasztroenterológia története

    Az orvoslás önálló, sajátos arculattal rendelkező területe az egyetemes tudománynak, és szerves része az általános...

  • learn more Infekciókontroll a bentlakásos szociális intézményekben

    Az „Infekciókontroll a bentlakásos szociális intézményekben” című könyv egy olyan hiánypótló mű,...

  • learn more Odú vagy kelepce?

    Hogy kik is vagyunk, mit akarunk az élettől és mi a szerepünk a világban, azaz identitásunk, mindegyikünk számára fontos kérdés. Valódi önmagunk...

  • learn more Szemészet

    Napjainkban új kihívások várnak a szemésztársadalomra. A népesség elöregedésével nő az időskorban előforduló szembetegségek száma. A 80 éven felüli lakosság...

  • learn more Vágy és hatalom

    E kötet a hazai pszichoanalitikus-pszichoterápiás szcéna egy olyan kiemelkedő szereplőjével invitálja közös elmélkedésre az olvasót, akinek nem csak...

  • learn more Magyarországi várak grafikus látványtérképe

    Hazánk történelmében jelentős szerepet játszó 49 vár történetét és elhelyezkedését ismerhetik meg a vásárlók...

  • learn more Ritka betegségek – küzdelem az élet határain

    Ritka betegségek – diagnosztikai kihívások című könyv folytatása, további esetek ismertetésével. A klinikai és...

  • learn more Májsebészet

    A könyv elsődleges célja olyan májsebészeti munka létrehozása, amely segítséget nyújthat ügyeleti éjszakán a fiatal szakorvosnak, ha többek között rupturált...

  • learn more Gyermeked a személyi edződ - Fitt mama, egészséges baba

    Moccanj gyermekeddel! – Legyen Ő a te személyi edződ! Ha már nap mint nap „rákényszerít” a...

  • learn more MENSCHENWÜRDIGES STERBEN – RECHTSLAGE ZUR STERBEHILFE IN EUROPA

    A tartalomból: Kálmán Györgyi: Einführung Mihály Filó: Kampf um die Objektivität. Die...

  • learn more Aszklépiosztól a betegjogokig

    Tizenkét év telt el azóta, hogy a nagy fehérköpenyes varázslóra felnéző „ketteske”, a gyógyítás tárgyaként kezelt beteg az orvos...

  • learn more A gyógyszerészet kialakulása és fejlődése

    A könyv átfogó képet nyújt a gyógyszerészet kialakulásáról és fejlődéséről az őskortól napjainkig. A szerző...

  • learn more Az orvoslás joga - kommentár a gyakorlat számára

    Hiánypótló orvosi jogi kézikönyv. Sorra veszi az orvosi jogviszonyt, ennek alanyait, az orvosi tevékenységek...

  • learn more Social dreaming

    Social dreaming – bizarr ötlet, hiszen csak egyes emberek álmodnak, és álmaikkal pszichoanalízisben „dolgoznak”. A social dreaming azonban más...

  • learn more Sorból ki lóg

    Leírás: Mikrobiológia, járványtan és egészségpolitika szakembereknek és kíváncsiaknak. Nem baj, ha kilógsz a sorból. Lehet, hogy a sorral van a baj! –...

  • learn more Trauma-eredetű disszociáció

    A gyermekkori bántalmazás és elhanyagolás, ahogyan más traumatikus élmények is, bármely korban és bárhol előfordulhatnak. Ugyanígy nem...