hirdetés

 

Az E-vitamin-acetát okozhatja az e-cigaretta-járványt

Az e-cigarettával összefüggő, nyáron kezdődött járványban eddig több mint 2500-an szorultak kórházi kezelésre, 54-en meghaltak a CDC adatai szerint.

Egyre több bizonyíték utal arra, az E-vitamin-acetát adalékanyag a THC-tartalmú (tetrahidrokannabinol, a kannabisz pszichoaktív hatóanya) e-cigaretta termékekben fontos szerepet játszik az e-cigarettázással és más párologtató eszközök használatával kapcsolatos megbetegedésekben az Egyesült Államokban – derül ki az amerikai járványügyi központ (CDC) által pénteken kiadott több jelentésből.

Anne Schuchat, a CDC igazgatóhelyettes telefonos sajtótájékoztatóján elmondta, a bizonyítékok azt jelzik, hogy az E-vitamin-acetátot egyre inkább hozzáadták adalékanyagként a THC-tartalmú e-cigaretta töltőanyaghoz június óta, amikor a járvány felütötte a fejét. Schuchat szerint a THC-szívása "nagyban megmagyarázza" az akut esetek nagyszámú növekedését, ami a nyár végén csúcsosodott ki, ez azonban nem jelenti azt, hogy a nikotin tartalmú e-cigaretták teljesen biztonságosak.

A New England Journal of Medicine című tudományos folyóiratban közzétett egyik jelentés szerint az e-cigarettával összefüggő akut tüdőbetegségek meredeken emelkedtek június eleje óta és szeptemberben érték el tetőpontjukat, azóta a sürgősségei osztályokra kevesebb ilyen beteg érkezik, de még mindig több, mint a járvány júniusi kezdetekor.

A tudománoos folyóiratban közzétett másik jelentésükben a kutatók közölték, hogy az ilyen betegek tüdőmintáinak további elemzése megerősítette azokat a korábbi tanulmányokat, amelyek az E-vitamin-acetátra mutattak, mint a megbetegedések okozójára. 16 szövetségi állam betegei tüdőszövetmintáinak vizsgálatából kiderült, hogy a THC-tartalmú e-cigarettát szívók 94 százalékának szövetmintájában van jelen az E-vitamin-acetát.

Egy másik jelentésében a CDC felhívta a figyelmet arra is, hogy december 10-ig 2409 megbetegedést jelentettek a központnak, közülük 31 kórházból elengedett megbetegedett újra, és került vissza kezelésre, és heten meghaltak röviddel az után, hogy kiengedték őket a kórházból. Utóbbiak általában 50 évesek vagy idősebbek voltak.

(forrás: MTI)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés
hirdetés

Könyveink

  • learn more Nők a fájdalom árnyékában - Endometriózis

    Árvai Nóra ebben a könyvében az endometriózisról szóló legújabb kutatások mentén ír a betegségről, kóreredetről,...

  • learn more Gyermekszemészet

    A könyv összegzi mindazon tapasztalatokat, amelyek az utóbbi évtizedek során felhalmozódtak a gyermekkor szemészeti betegségeinek ellátásában. A szakemberek...

  • learn more HOUSE A SEBZETT GYÓGYÍTÓ A TELEVÍZIÓBAN

    A Dr. House egy világszerte ismert, régóta sikeres orvosi dráma. A House – A sebzett gyógyító a televízióban Jungiánus...

  • learn more Kardiológiai szófejtő

    Dr. Szauder Ipoly belgyógyász, kardiológus, hypertonológus, osztályvezető főorvos,  egyetemi előadó, számos publikáció, szakkönyv szerzője,...

  • learn more Nyílt lábszártörések

    A Traumatológia Témakörök sorozatban újdonságként egy monográfia is megjelent, mely egyben egy tudományos munka összefoglalója is. A 222 oldalas...

  • learn more Diabeteses neuropathia

    A diabeteses neuropathiáról szóló, jelenleg rendelkezésre álló könyvek nagy része terjedelmes és nincs olyan zsebkönyv, mely a diabeteses...

  • learn more A tudatos jelenlét a függőségből kivezető úton

    Ez a hiánypótló kötet függőségben érintetteknek nyújt praktikus, minden részletre kiterjedő útmutatást a...

  • learn more Májsebészet

    A könyv elsődleges célja olyan májsebészeti munka létrehozása, amely segítséget nyújthat ügyeleti éjszakán a fiatal szakorvosnak, ha többek között rupturált...

  • learn more The Etiological Role of Hepatitis C Virus in Lymphomagenesis

    The acute inflammation of liver in patients (acute hepatitis) can be produced by different chemicals...

  • learn more A magánpraxis-marketing kézikönyve

    A magyar privát egészségügy robbanásszerű növekedésének lehetünk tanúi. De évről évre már nem csak a magánpraxisokban...

  • learn more Sorból ki lóg

    Leírás: Mikrobiológia, járványtan és egészségpolitika szakembereknek és kíváncsiaknak. Nem baj, ha kilógsz a sorból. Lehet, hogy a sorral van a baj! –...

  • learn more Képes szimmetria

    A Széchenyi-díjjal kitüntetett, kémiával foglalkozó, nemzetközileg elismert akadémikus szerzőpáros könyve pontosan és ugyanakkor közérthetően,...

  • learn more Ars neurologiae

    Régiesen szólva, idegorvos vagyok. Bármit tanultam vagy csináltam ezen kívül, a világ látását számomra a foglalkozásom határozza meg. Mielőtt...

  • learn more Vezetés és szervezés - Szervezetek kialakítása és működtetése

    GONDOLKOZOTT MÁR AZON, HOGY… -    mi a vezető feladata? -    miért készítenek...

  • learn more A szociális agy kultúrtörténete

    E kultúrtörténeti kötet a kezdetektől egészen máig feltárja az emberi agy fejlődését, bemutatva azt is, hogyan alakított ki...

  • learn more Nyirády Péter- Rurik Imre (szerk.) UROLÓGIA A HÁZIORVOSI GYAKORLATBAN

    Az elsősorban háziorvosok, illetve más szakorvosok számára készült könyv...

  • learn more Pszichiátriai gondozási kézikönyv

    A könyv a krónikus pszichiátriai betegségek hosszú távú, akár évtizedekig tartó ambuláns ellátási formáját mutatja be. Ez a...

  • learn more Misce fiat...

    Dr. Szabó Sándor, a Magyar Gyógyszerészi Kamara örökös, tiszteletbeli elnöke a 70. születésnapjára állította össze a kamara elmúlt 20 évének történetét...

  • learn more Figyelem és értelmezés

    „Amit ezzel a könyvvel kapcsolatban mondok, az a pszicho-analitikus ülésre is érvényes; határozottan az a benyomásom, hogy a pszicho-analitikus...

  • learn more A gyógyító kommunikáció - Praktikus tanácsok háziorvosoknak

    Az orvosi műhibaperek 70-80 százaléka kommunikációs hibákra, illetve az orvos kapcsolatteremtő...