hirdetés

 

Az anyatej élet, erő, egészség

Mával, a szoptatás világnapjával kezdődik az anyatej világhete – amin most főleg arra hívják fel a figyelmet, hogy milyen fontos az önkéntes segítők támogatása a szoptatás megkezdésében és fenntartásában.

A Magyar Védőnők Egyesülete szerint a rendezvénysorozat célja az is, hogy az egész világon felszólítsa a kormányokat és a szülészeti intézményeket: támogassák az anyákat abban, hogy kizárólag anyatejjel táplálják gyermeküket, és ehhez az intézményben minden segítséget megkapjanak.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO), az UNICEF és számos egyéb egészségügyi szervezet világszerte azt javasolja, hogy a gyermek legalább hat hónapos koráig kizárólag anyatejet kapjon.

Az anyatej a csecsemők számára a legmegfelelőbb tápanyagokat tartalmazza, a csecsemő könnyen emészti azt meg, illetve az anyatej antitesteket és számos egyéb védőanyagot tartalmaz, amely a csecsemők betegségekkel szembeni ellenállását növeli, továbbá a szoptatás során bensőséges anya-gyermek kötődés alakul ki.

A WHO 1993-ban nyilvánította augusztus 1-jét az anyatej, egyben a szoptatás világnapjává, az azt követő napokat pedig anyatejes világhétté. A WHO ajánlása szerint a szoptatás legalább kétéves korig javasolt, de ideális esetben addig folytatódik, amíg a kisbaba magától abba nem hagyja.

A nyilvánvaló előnyök ellenére a hat hónaposnál fiatalabb gyerekeknek kevesebb mint felét szoptatja az édesanyja - derül ki az ENSZ Gyermekalapja (UNICEF) szerdai közleményéből.

Azok a gyermekek, akiket kizárólag természetes úton, anyatejjel táplálnak, 14-szer nagyobb eséllyel élik túl életük első fél évét, mit azon társaik, akiket nem szoptatnak. A születést követő első napon belül elkezdett szoptatás 45 százalékkal csökkenti a csecsemőhalálozás esélyét, valamint az anyatejes táplálás javítja a gyermekek tanulási képességeit, és hozzájárul az elhízás és egyes krónikus betegségek megelőzéséhez - hangsúlyozza a világszervezet.

Az Egyesült Államokban és az Egyesült Királyságban egy nemrégiben lezajlott kutatás kimutatta, hogy a szoptatás hosszú távon az egészségügyi rendszerekben is óriási megtakarításokat eredményez, mert az ilyen módon táplált gyermekek sokkal kevesebbet betegeskednek. Bizonyítható továbbá, hogy a szoptató anyukákat kevésbé érinti a szülés utáni depresszió, és csökken az esélye a petefészek- és emlőrák kialakulásának is.

Magyarországon 2011-ben az újszülöttek több mint 43 százalékát táplálták hat hónapos koráig kizárólag anyatejjel, ez a korábbi adatokhoz képest kisebb csökkenést jelent. Javuló tendenciát mutat azonban az egyéves koruk után is szoptatott gyermekek aránya, amely az utóbbi években 37 százalékra növekedett.

(forrás: MTI)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés
hirdetés

Könyveink

  • learn more Amit a klinikai vizsgálatok jogszabályairól tudni kell

    Ez a könyv a klinikai vizsgálatokkal kapcsolatos belföldi jogszabályok közérthetõ összefoglalója. Rövid,...

  • learn more S. O. S. Cukor! – Párbeszéd a diabéteszről

    Hiánypótló kötet betegeknek, hozzátartozóknak és orvosoknak a Magyar Diabetes Társaság ajánlásával  Hogyan fogadja el...

  • learn more Pszichiátriai gondozási kézikönyv

    A könyv a krónikus pszichiátriai betegségek hosszú távú, akár évtizedekig tartó ambuláns ellátási formáját mutatja be. Ez a...

  • learn more Patikai reklámtárgyak

    A kiadó tovább folytatja az 1999-ben elkezdett, nagy sikert aratott reprezentatív gyógyszerészettörténeti albumsorozatát ezen könyvével. A reklám a...

  • learn more Képes szimmetria

    A Széchenyi-díjjal kitüntetett, kémiával foglalkozó, nemzetközileg elismert akadémikus szerzőpáros könyve pontosan és ugyanakkor közérthetően,...

  • learn more Tic-taktika

    „A Tourette-szindrómás gyermekek napi gondozása/nevelése nem sokban különbözik más gyermekekétől, azonban a Tourette-szindróma és az esetlegesen ezzel együtt...

  • learn more Szemészet

    Napjainkban új kihívások várnak a szemésztársadalomra. A népesség elöregedésével nő az időskorban előforduló szembetegségek száma. A 80 éven felüli lakosság...

  • learn more Pszichoanalitikus terápia – Kutatás

    A pszichoszomatikus gyógyászat, csakúgy mint a pszichiátria, elképzelhetetlen pszichoanalízis nélkül. A pszichoanalízis több mint...

  • learn more Zsebdoktor utazóknak - Patika Magazin könyvek

    A könyv részletesen tárgyalja az utazás közben előforduló megbetegedéseket, azok kezelési módját, az utazás előtt...

  • learn more Nyílt lábszártörések

    A Traumatológia Témakörök sorozatban újdonságként egy monográfia is megjelent, mely egyben egy tudományos munka összefoglalója is. A 222 oldalas...

  • learn more A szociális agy kultúrtörténete

    E kultúrtörténeti kötet a kezdetektől egészen máig feltárja az emberi agy fejlődését, bemutatva azt is, hogyan alakított ki...

  • learn more Reflective recovery

    In this book we invite the reader to take a few steps into the “multiverse” of 12-step fellowship recovery cultures. These fellowships exist in many different...

  • learn more Diabéteszlexikon

    A cukorbetegek száma világszerte – így sajnos hazánkban is – rohamosan növekszik. Magyarországon mintegy 700 ezer diagnosztizált cukorbeteg van, a...

  • learn more Fül-orr-gégészet fej-nyak-sebészet

    A tankönyv összefoglalja a fül-orr-gégészetben és a szakma határterületein az utóbbi évtizedekben lezajlott diagnosztikus és...

  • learn more Sorból ki lóg

    Leírás: Mikrobiológia, járványtan és egészségpolitika szakembereknek és kíváncsiaknak. Nem baj, ha kilógsz a sorból. Lehet, hogy a sorral van a baj! –...

  • learn more A bizalomtól a találkozásig - Ajkay Klára összegyűjtött írásai és előadásai

    Ajkay Klára klinikai pszichológus, pszichoanalitikus és pszichodráma...

  • learn more És mégis - Összegyűjtött írások (1983-2015)

    B. Gáspár Judit könyve három évtized írásait gyűjti egybe. Pszichoanalitikus szemléletű kortárs gondolkodó szólal...

  • learn more Szalagsérülések

    A „Traumatológia Témakörök” sorozat 1993-ban indult az akkori Országos Traumatológiai Intézetben. A zsebkönyvek szerzői többnyire traumatológusok, akik a...

  • learn more Kórtani alapismeretek

    A tankönyv a kórtani alapok ismertetése után részletesen foglalkozik az egyes szervek, szervrendszerek kórtani alapismereteivel. Ez az...

  • learn more Flow - Az áramlat. A tökéletes élmény pszichológiája - Az elme kerekei

    A Flow a tökéletes élmény pszichológiájának eredeti, legátfogóbb kifejtése....